Azt állítja, azért akarta agyonverni a barátnőjét egy baltával, mert a nő kérte meg rá, hogy ne kelljen öngyilkosságot elkövetnie

2019. június 21., 14:20

Szerző:

Előkészítő ülést tartott a Tatabányai Törvényszék egy emberölési ügyben, és bár a tettes vádlott beismerte, hogy baltával többször fejbe verte a barátnőjét, a bíróság mégsem tudott ítéletet hozni az ügyben.

A vádirat szerint azért verte fejbe a nőt, mert az nem akart vele párkapcsolatot létesíteni, a férfi szerint azonban azért, mert

a nő erre kérte, hogy ne kelljen a hitével ellentétesen öngyilkosságot végrehajtania.

A férfi 2017 áprilisában egy internetes társkeresőn ismerkedett meg a nővel. Többször találkoztak, a férfi szerelmes lett belé, de a nő csak barátként tekintett rá. Augusztus 6-án este a nő átment a férfihoz, ahol hajnalig beszélgettek. A nő aztán lefeküdt aludni, a férfi pedig - mivel nem tudta elfogadni, hogy a sértett csak barátként tekint rá - elhatározta, hogy végez vele.

A garázsból bevitt egy baltát, amivel egyszer, közepes erővel fejbe vágta a nőt, aki ekkor nyöszörögni kezdett. A férfi erre még legalább hatszor a balta él- és fogrészével megütötte, addig, amíg azt hitte, hogy a nő meghalt. Ezután elhagyta a házat és egész nap biciklizett. Másnap, abban a hiszemben, hogy a sértett meghalt, feladta magát a rendőrségen.

A helyszínre érkező járőrök megállapították, hogy a nő még él, és mentőt hívtak hozzá. Életét a kórházban sikerült megmenteni, de a bántalmazás következtében maradandó fogyatékosságot okozó sérülései lettek.

A Tatabányai Törvényszéken pénteken megtartott előkészítő ülésen a férfi beismerte tettét, de a bíróság nem tudta elfogadni, mivel - a váddal nem megegyezően - a beismerés mellett fenntartotta azt, hogy a bűncselekmény elkövetésére a sértett kérte meg.

A döbbenetes ügy július 16-án folytatódik, azon a tárgyalási napon pedig már a sértettet is meg fogják hallgatni.

 

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.