Az új arisztokrácia évei

- Legföljebb sejthető, hogy az újabb Orbán-kormány a világgazdaság változásaira miként reagál. Melyek a legfontosabb kihívások?

– Az első, hogy mára csökkentek egy megrázó világgazdasági visszaesés kockázatai. A magyar gazdaságra változatlanul három fő veszély leselkedik. Folyamatosan szűkül a likviditás a világgazdaságban. A világ nagy jegybankjai – elsősorban az amerikai FED – a kibocsátott „ingyen pénz” mennyiségét hónapról hónapra csökkenteni fogják. Azt, hogy mikor ér véget a mesterséges keresletélénkítési kampány, nem tudjuk pontosan, de hamarosan beáll a fordulat, amikor újra az infláció ellen kell védekezni, és lassú kamatemelkedési ciklus következik. Ez rendben is lenne, Orbánéknak bő egy évük van addig, amíg még a befektetők tolerálhatják a hazai furcsaságokat.

– Vagyis, ahogy Orbán fogalmazott a kampányzárón: „kedvező a csillagállás”?

– Ebben a pillanatban valóban az. A másik fontos jelenség az euróövezeti stabilizáció sikere. Úgy tűnik, minden feltétel adott ahhoz, hogy egy újabb euróövezeti válság veszélyét elhárítsák. A német gazdaság jó állapotban van, a periférián még a görög összeomlást is sikerül elhárítani. A harmadik nemzetközi kockázat persze az orosz–ukrán válság eszkalációja, az esetleges gazdasági szankciók, amelyek fékeznék az E- gazdasági növekedését, köztük a magyar exportot is.

– Ezek szerint a külgazdasági feltételek adottak az orbáni „széles jövőhöz”. Mi a kockázat?

– A koherens magyar gazdaságpolitika teljes hiánya.

– A Magyar Nemzeti Bank kamatvágási mániája az, amin az elemzők rendszeresen kibuknak.

– Az ország külső finanszírozását több dolog veszélyezteti. Az egyik, hogy Matolcsy jegybankja túlzott kockázatokat vállal az erőltetett kamatcsökkentéssel. Április végén valószínűleg elérik a 2,5 százalékot. Ez vészesen szűkíti az állampapírokkal elérhető hozamot. Ez a végső határ. Ha az MNB itt megáll, azt talán még eltűri a piac. De vigyázat, bármi megtörténhet. Mert, félreértés ne essék, a magyar gazdaság még ma is sérülékeny.

– A második kockázat a lakossági jelzáloghitel, amelynek rendezését Orbán megígérte. A függő hitelállomány négyszázezer devizaadóst sodor maga előtt.

– Ha valami, ez óvatos elbánást igényelne. Ha az államnak kellene belépnie, kizárólag úgy tehetné, hogy tovább terhelné a bankokat. Azokat, amelyek már amúgy sem töltik be funkciójukat: képtelenek finanszírozni a gazdaságot. Persze akkor sem vonulnak ki, ha tovább terhelik őket. Legfeljebb még inkább hibernálják magukat, „zombikként” működnek.

– A magyaros megoldás a „jut is, marad is” alk- lenne.

– Orbánék valóban ilyesmire játszanak. Ha a bankok egy meghosszabbított (akár végtelenített) árfolyamgát érvénybe léptetésével a különbözetet átvállalják, és a kormány e vállalás mértékének arányában csökkenti a különadójukat, az elfogadható alk- lenne. Orbánék meg el tudnák adni bevett szólamaikat: „na ugye, megmentettük a devizahiteleseket, a gonosz bankokra hárítva a terhet”.

– Mi az, ami a költségvetési oldalon a kabinettől várható?

– A 3 százalékos deficithez ragaszkodnak, ha már egyszer átkorbácsolták a lakosságon. Ezt semmiképp sem fogják föladni. Orbánnak eminens érdeke – és pénze – fűződik hozzá. Egyetlen dologtól fél igazán, hogy újra a túlzottdeficit-eljárás jármába vonják. Az uniós fejlesztési pénzek – szabadságharc ide vagy oda – fontosak neki. Nagy a család.

– Mármint a nagyobb és a szűkebb család.

– Uniós pénz híján képtelenség lenne kistafírozni, megbízásokhoz juttatni kedvenc vállalkozói köreit.

– És valóban lehetséges, hogy 9 százalékos szja-t tervez?

– Sajnos valóban megígérte, miközben fennmarad a különadók rendszere. A rezsicsökkentés szomorú következményeit nem is ragozom, a legújabb cél katasztrofális hatással járna. Kiszivárogtatták, hogy 2016. január 16-tól bevezetik a 9 százalékos szja-t. Újabb 7 százalékot vágnának a jelenlegi 16 százalékon, ami 500 milliárdos kiesést jelent a költségvetésnek. Ennek semmiféle fedezete nincs.

– Nyilván a remélt gazdasági növekedés fedezné.

– Semmiféle gazdaságpolitikai lépést nem terveznek, ami a növekedést 2 százalék fölé tornászná. Ez az év elketyeg a „fantasztikus” 2 százalékon, 2015-ben újra csökken az ütem, maximum másfél százalékon állna, és így tovább, többnyire lefelé. Ez nem fedezi a kieső évi 500 milliárdot. De beindul majd az ötletbörze. Orbán szokás szerint rátelepszik a nyereséges ágazatokra. Kinézi, hol van elég pénz, ehhez úgyis csalhatatlan érzéke van. Ha bevezetik a 9 százalékos szja-t, olyan költségvetési rés keletkezik, ami durva hiányemelkedésben csapódik le, vagy csak adóemeléssel lehet ellentételezni.

– Azt is ígéri a miniszterelnök, hogy tovább bővíti a közmunkaprogramot.

– Ami szintén jelentős költségvetési vonzattal jár. Azt is mondják, hogy a növekedés érdekében csökkentik a kis- és középvállalkozásokra nehezedő munkaadói terheket. Ez viszont az egészségügyi és a nyugdíjkassza bevételeit apasztja. Mivel a két kassza bevételcsökkentést nem visel el, megint a költségvetés terhei nőnek. Mindez, a 9 százalékos szja-val hét-nyolcszáz milliárdos kiesést jelent.

– Mégis elő fogják teremteni, ha ezek valóban eltökélt tervek.

– Tegyük fel, komolyak. Akkor a keletkező új terheket el kell osztani a lakosság és a magáncégek között, ami tovább csökkenti a beruházási kedvet, visszafogja a növekedést, a fogyasztást. Ha a gazdasági növekedés üteme csökken, megmarad az egy-két százalékos sávban, képtelenség az államadósság szintjét nyolcvan százalék alá vinni. Ezzel beláthatatlan időre kitolódik a csatlakozás a monetáris unióhoz. Nem lesz euró, nemhogy 2020-ig, de 2030-ig sem. Nagyjából ez az, ami várható.

– Pedig van egy feszítő kényszer: az új uralkodó osztályt finanszírozni kell.

– Ilyen feltételek mellett kizárólag a belső elosztás módosításával tudja Orbán az „új arisztokratákat” és saját „középosztályát” menedzselni. Nyilván ez áll a 9 százalékos szja hátterében is. És nincs kétségem afelől, ha szükség lesz „új piacokra”, államosítani fog. Újabb földeket oszt, jogsértéssel vagy az állami szabályozás eszközeivel beavatkozik a vállalatok, ágazatok belső életébe. Újra és újra fel fogja osztani a keletkező jövedelmeket. Ahogy a trafikokat lenyúlta, most a szeszkereskedelembe üti bele az orrát, vagy monopolizálja a benzin- és az olajkereskedelmét. Államosítja, mondjuk, a Molt.

– Mi az, ami még államosítható egy normális piacgazdaságban?

– Ugyan, ez már rég nem piacgazdaság, hanem egy rosszul irányított, felemás, kelet-európai államkapitalizmus.

– És mi lesz a fokozódó rezsicsökkentéssel?

– Az kifújt, befejezték. Előbb-utóbb az államnak kell beszállnia és helytállnia.

– Ki jár majd rosszul, és ki jól az újabb Orbán-rezsimben?

– Aki eddig jól járt, az ezután sem fog rosszul járni – esetleg jobban. A társadalom nem Orbán-hívő többségének – benne hárommillió létminimum alatt élővel – semmiképp nem lesz könnyebb. Magyarország lassan araszoló, leszakadó, rosszkedvű, sokak számára reménytelen ország lehet.