Az NVB elfogadta az ellenzéket veszélyeztető választási iránymutatást, kár, hogy ellentétben áll a választási törvénnyel

2018. január 26., 16:43

Szerző:

Elfogadta az országos lista kiesésével kapcsolatos iránymutatást pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A testület jogértelmezése szerint törölni kell a párt országos listáját, ha egy vagy több jelölt kiesése miatt a szavazás megkezdéséig bármikor nem éri el a törvényben foglalt minimumot.

Az április 8-i parlamenti választáson országos pártlistát az a párt állíthat, amely legalább kilenc megyében és a fővárosban, legalább 27 egyéni választókerületben önálló jelöltet állított.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Az NVB iránymutatása nyilvánvalóan a Fidesz, illetve az Orbán-kormány szájíze szerint született, hogy megnehezítsék az ellenzéki pártok koordinált indulását, vagyis, hogy a kampány alatt visszaléptessék jelöltjüket egy másik párthoz tartozó, de esélyesebb induló miatt. Ez két hónappal a választások előtt azt jelentheti, hogy az ellenzéki pártoknak még a jelöltállítás előtt sakkozni kell azért, hogy megfelelő számú jelöltjük maradjon úgy is minden szükséges megyében, ha esetleg csak később tudnak megállapodni a végleges indulási formáról más pártokkal. Az iránymutatása egyébként téves, ellentétben áll a hatályos választási eljárásról szóló, illetve az országgyűlési képviselők választásara vonatkozó törvénnyel is, mivel keveri a lista törlésének és kiesésének szabályozását. A választási eljárási törvény 138. paragrafusa szerint ugyanis „a lista kiesik, ha a jelölő szervezet a listát visszavonja, a szavazás megkezdése előtt a listán szereplő valamennyi jelölt kiesik, továbbá ha a választási bizottság a jelöltet állító jelölő szervezetet törli a jelölő szervezetek, jelöltek és listák nyilvántartásából. A kiesett listát a jelölő szervezetek, jelöltek és listák nyilvántartásából, valamint a szavazólapokról törölni kell” – hívta fel a figyelmet portálunk kérdésére az Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért Egyesület (ÜDE).

Az NVB iránymutatása nem kötelező érvényű, a választási szervek jogalkalmazását segíti. Az iránymutatást jegyzőkönyvi döntéssel fogadták el, amely bíróságon nem megtámadható, az iránymutatás alapján hozott konkrét NVB-határozat ellen azonban kérhető jogorvoslat a bíróságon.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.