Az MTVA vezérigazgatója szerint független és objektív a közmédia

Papp Dániel a Figyelőnek adott interjút.

2021. október 21., 15:59

Szerző:

Interjút adott a Figyelőnek Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója, aki három éve töltötte be a jelenlegi pozícióját, amelyet a hvg szemlézett. Papp Dániel elmondta, hogy tíz éve, hogy négy cég, a Magyar Televízió, a Duna TV, a Magyar Rádió és az MTI integrálódott a közmédia kötelekébe, amely idő alatt több mint másfélszeresére nőtt a legyártott műsorpercek száma.

A vezérigazgató szerint kissé túlméretezett a magyar médiapiac, és a többi között  emiatt állandó a fluktuáció az MTVA minden platformjánál. Papp stratégiájának központi része – folytatta –, hogy minden posztra a lehető legjobb szakembereket vegyék fel, és azt szeretné, hogy legyen egyfajta státuszszimbólum a közmédiánál dolgozni.

A vezérigazgató kitért arra is, hogy állandóan megpróbálják őket „a politika színterére ráncigálni”, de „nekünk nem feladatunk, hogy ott szereplők legyünk. Mégiscsak a közmédiáról van szó, amely pártoktól független, objektív” – mondta. Papp Dániel szerint az M1 egy „népszerű, nézett, trendteremtő” hírcsatornává vált, és ez az oka annak, hogy állandóan támadják. Mint mondta, a hírműfajt sokféleképpen lehet értelmezni, „de nekünk az a célunk és jogszabályi feladatunk, hogy mindent tényszerűen közöljünk”.

(Kiemelt képünk illusztráció. Kép forrása: MTVA)

Az államtitkárság akár már idén tavasszal az év végi osztályzatba jelentősen beszámító érdemjegyet adna a diákoknak a kompetenciamérési területnek megfelelő tárgyból. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint ezek a tervek rendkívül hátrányosan fogják érinteni az SNI-s és/vagy BTMN-es diákokat – még jobban nehezítve a felzárkózásukat, ezzel párhuzamosan felgyorsítva a leszakadásukat. A Szülői Hang nyílt levélben tiltakozik.