Az MSZP gyanús körülményekről beszél

A szocialisták fővárosi frakciója szerint hiteltelen az az ötlet, amely felveti a Budapesti Közlekedési Központ megszüntetését.

2012. február 2., 09:17

A szocialisták fővárosi frakciója szerint hiteltelen az az ötlet, amely felveti a Budapesti Közlekedési Központ megszüntetését.

A frakció szerdai közleményében azt írták: a párt már korábban felvetette "a BKK költéseinek számon kérését" vagy a központ megszüntetését, ezért tartják hiteltelennek Rogán Antal V. kerületi polgármester javaslatát. Hozzátették: a BKK "kisgömböcként, mint egy fekete lyuk bő másfél éve nyeli a pénzt", de érdemi munkát, eredményt nem sikerült felmutatnia - írja a

hirado.hu .

Az Index hírportál szerda délután azt írta, Rogán Antal néhány hete javasolta, hogy érdemes lenne megfontolni a BKK megszüntetését, mert drágán működik, és a BKV pénzügyi helyzetének megoldásában nem tudott érdemi eredményeket elérni.

Az MSZP-frakció kifejtette: új fejlesztéseket a BKK nem indított, elkezdett folyamatokat viszont leállított, miatta állt le a 93 troli és 96 villamos beszerzésének projektje, és azt sem értik, hogy új buszok helyett miért használtakat vesznek "gyanús körülmények között".