Az LMP üzenete a magyar EU-elnökség elé
A Lehet Más a Politika reméli, hogy az Európai Unió soros elnökségével járó nemzetközi figyelem segítségével kiküszöbölhető az a presztízsveszteség, amit az országnak az elmúlt két hónapban a kormány európai szemmel egzotikus törvényhozási teljesítménye okozott – közölte Mile Lajos és Dorosz Dávid a 168ora.hu-val. Az ökopárt az elnökségi prioritások közül különösen fontosnak tartja a roma integráció ügyét és kész minden segítséget megadni ahhoz, hogy a következő fél év minden tekintetben sikerrel záruljon – fogalmaztak az országgyűlési képviselők
„A magyar elnökség sikere az egész ország érdeke. Vannak aggodalmaink az elnökség előkészítettségével kapcsolatban, a kormányzat teljesítményét azonban tényleges tevékenysége alapján kívánjuk megítélni” – szögezi le a közlemény, amely emlékeztet rá, hogy a kormánypártok nem támogatták az elnökség költségvetését növelni szándékozó LMP-indítványokat. „Ennek ellenére bízunk benne, hogy az adott pénzügyi keretek között is sikeresek lehetünk” – fogalmaznak.
Az LMP számos belpolitikai kérdésben élesen szemben áll a kabinet politikájával, a közös cél érdekében azonban készek minden segítséget megadni. Ettől függetlenül továbbra is határozott kritikával illetik majd a számukra elfogadhatatlan lépéseket – írják.
Mile Lajos és Dorosz Dávid rámutatnak, ha a kormányzat kitart alkotmányozási menetrendje és gyakorlata mellett, úgy a következő fél évben számos belpolitikai vita a nemzetközi sajtó fokozott érdeklődése mellett fog lezajlani.
Az LMP szerint az EU-elnökség lehetőséget kínál arra is, hogy Orbán Viktor kormánya nagyobb gyakorlatot szerezzen az Európai Unióban szokásos politikai működési módok, a partnerekkel való kiszámítható együttműködés, civilizált vita és széleskörű egyeztetés terén. A képviselők meggyőződése, hogy az ország sokat nyerne, ha ezeket a normákat a kabinet minél alaposabban elsajátítaná és itthon is gyakorolná.
Az elnökségi prioritások között a Lehet Más a Politika rendkívül fontosnak tartja a roma integráció ügyét; ezzel kapcsolatban a képviselők úgy fogalmaztak:
„Felajánljuk segítségünket ahhoz, hogy a magyar elnökség ne csak az uniós állásfoglalások szintjén, hanem az európai civil társadalom bevonásával próbálja felhívni a figyelmet erre a különösen fontos társadalmi ügyre, és keresse a közös megoldási lehetőségeket.”
Az országgyűlési képviselők külön kitértek a Duna stratégiára és a környezetvédelem fontosságára:
„Nagyon örülnénk, ha a Duna stratégia nem csupán jámbor fejlesztési óhajok gyűjteménye lenne, hanem valódi stratégia, amely figyelembe veszi a térség ökológiai követelményeit és európai forrásokat is mozgósítva kapcsolja össze a Duna menti régiók fejlesztési igényeit. Bízunk benne, hogy a következő hónapokban komoly előrelépést tehetünk a felelős ipari termelés és gazdálkodás normáinak újrafogalmazásában, érvényre juttatásában. Az évtized legsúlyosabb ipari katasztrófája közvetlenül csak Magyarországot érintette, a környezeti biztonság azonban határokon átívelő kérdés. Az LMP minden segítséget megad ahhoz, hogy az elnökség idején új, innovatív megoldások is felkerüljenek az Unió napirendjére” – közölte Mile Lajos és Dorosz Dávid.