Az LMP ebből kimarad

Határozatban erősítette meg az LMP országos választmánya, hogy a párt nem kíván részt venni az MSZP által indított Szövetség a változásért elnevezésű kezdeményezésben.

2013. január 5., 20:56

Szerző:

Ennek oka, hogy ezeknek az ellenzéki tárgyalásoknak a célja egy választási szövetség megalkotása, az LMP novemberben elhatározott stratégiája azonban kimondja: a jelenlegi parlamenti pártokkal nem kíván választási együttműködésre lépni.

A párt novemberi kongresszusának döntése szerint az LMP a korábban kormányzati felelősséget viselő összes politikai szereplő esetében a szakpolitikai egyeztetéseket megelőzően elengedhetetlennek tartja, hogy az érintettek tisztázzák viszonyukat a 2002 és 2010 közötti kormányzás gyakorlatához.

Ellenzéki pártok és szervezetek – az MSZP, a Demokratikus Koalíció, az Együtt 2014 választói mozgalom, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szövetségben, Együtt Magyarországért – képviselői szerdán közjogi kérdések megvitatásával kezdték meg egyeztetéssorozatukat.