Az Év EP-képviselőjének választották Ujhelyi Istvánt
A brüsszeli uniós politikával foglalkozó kétheti lap, a Parliament Magazine minden évben kiírja a MEP AWARDS-ot, vagyis az európai parlamenti képviselők díját. Több kategóriában versenyeznek a politikusok, akiket magánszemélyek, képviselők vagy civil szervezetek jelölhetnek. A beérkezett több ezer jelölésből végül a Parliament Magazine szerkesztősége választ ki minden kategóriában három-három képviselőt, alapvetően az alapján, hogy kik és hányan jelölték, illetve milyen valós indokok és munka támasztja alá a jelölést. Ezután a döntőbe jutott jelöltek közül egy szakmai zsűri választja ki a legjobbakat.
Fotó: Riskó Gáspár
Az ajánlások alapján idén immár második alkalommal jutott a döntőbe Ujhelyi István, akit tavaly a turizmusban végzett munkájáért jelöltek elismerésre, most azonban a közlekedés kategóriában jutott a legjobb három közé s nyerte el végül a díjat. Ujhelyi, aki az Európai Parlament közlekedési és turisztikai bizottságának alelnöke is egyben, aktívan szerepet vállal például a magyar fuvarozók érdekképviseletében a tagállami minimálbér-rendelkezések kapcsán, de mentorként tevékenykedett az ingyenes InterRail-bérlet programjának elindításában is.
Az átadóünnepségen Ujhelyi többek között azt mondta: európai képviselőként három fontos célt tűzött maga elé mandátumának kezdetekor. Egyfelől mindent megtanulni az Európai Unióról, másodikként elérni, hogy a turisztikai iparág megkapja a neki kijáró figyelmet és támogatást az európai intézményekben, illetve hogy a manapság az európaiságot megvető illiberális magyar kormányzat működésével szemben megerősítse az európai értékeket a magyar választók körében, és bizonyítsa, hogy igenis van Magyarországnak európai arca is.