Megszorongatta az Európai Bizottság Magyarországot az ukrán hadifoglyok miatt

Peter Stano szóvivő szerint Magyarországnak tájékoztatnia kellett volna Ukrajnát az állampolgárait érintő ügyről.

2023. június 21., 18:57

Szerző:

Az Európai Bizottság úgy tudja, hogy Magyarország nem egyeztetett a hadifoglyok ügyéről Ukrajnával, pedig ennek meg kellett volna történne. A folyamatnak Ukrajna beleegyezésével kellett volna történnie, hiszen többnyire ukrán állampolgárokról van szó  – írja az euronews.

„Most a magyar hatóságokon a sor abban, hogy tisztázzák, milyen szerepük volt az ukrán állampolgárok Oroszországból való kiszabadulásában. És a magyar hatóságoknak el kell magyarázniuk Ukrajna felé, hogy pontosan mi történt. Magyarázatot várunk a magyar hatóságoktól"

– mondta Peter Stano bizottsági szóvivő.

A szóvivő azt mondta, az ukrán hadifoglyok ügyében a Bizottság hivatalosan is megkeresi Magyarországot. Ez mindeddig nem történt meg. Peter Stano hozzátette, a hadifoglyok Magyarországra szállításának ügyében ukrán forrásokból szereztek tudomást. „Úgy gondoljuk, hogy Magyarország nem egyeztetett Ukrajnával, és velük nem egyeztetett módon kezelték az ügyet. Ez a kérdés azonban elsősorban Ukrajnára tartozott volna, hiszen az ő állampolgáraikról van szó többnyire" – tette hozzá Peter Stano.

Arról korábban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes számolt be, hogy az orosz ortodox egyház és Máltai Szeretetszolgálat akciójában 11 ukrán hadifoglyot szállítottak Magyarországra Oroszországból. Ezután az ukrán kormány azt kifogásolta, hogy nem tudnak kapcsolatba lépni a Magyarországon tartózkodó állampolgáraikkal. Nem sokkal később szintén az ukrán kormány jelentette be azt, hogy a 11 ember közül hárman visszatértek Ukrajnába. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ügyről azt mondta, a kormánynak nem volt köze a fogolycseréhez.

(Kiemelt képünkön: Peter Stano, az Európai Bizottság külügyi és biztonságpolitikai szóvivője. Fotó: Dursun Aydemir / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)