„Az emlékezés legjobb eszköze, ha a jövő fényét biztosítjuk” – Hetvennégy évvel ezelőtt szabadult fel a budapesti gettó
Ma tartotta megemlékezését az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség a Dohány utcai Budapesti Gettó Emlékfalnál a fővárosi gettó felszabadításának 74. évfordulója alkalmából. Az emlékfalat az EMIH állíttatta Erzsébetváros önkormányzatával közösen 2014-ben, a 70. évforduló alkalmából.
Az emlékfalon a 23. Zsoltár olvasható angolul, magyarul és héberül, illetve egy interaktív térkép is látható rajta, bemutatva a környék fontos helyszíneit és eseményeit.
Budapesten a gettó néhány hónapig, 1944 novemberétől 1945 januárjáig állt fenn. A zsúfoltság, az élelmiszerhiány és a nyilas razziák miatt azonban az áldozatok száma napról napra nőtt.
A csütörtöki megemlékezésen – amelyen részt vett Jószéf Amrani izraeli nagykövet is – elsőként Molnár Andorné mesélt a sorsáról. Családjával együtt őt 17 évesen deportálták. Édesapját már korábban elvitték munkaszolgálatra, nem sokkal az ország német megszállása után 1944-ben. Először gettóba zárták, aztán Auschwitzba hurcolták őket. Elmondása szerint megérkezésükkor egy ajtóban Josef Mengele állt, ő sorolta be a foglyokat két csoportba. Akit a jobb oldalra állított, az túlélte. A bal oldalra kerülőkkel akkor még nem tudták, mi történik, nem gondolták, hogy megölik őket. Kisgyerekek is álltak köztük.
Ezután padlózat nélküli fa barakkokba zárták, olyan sok embert egy helyre, hogy csak oldalra fordulva tudtak aludni. Enni alig kaptak, reggel délben este egy-egy szelet kenyeret, és valami fekete színű italt. Később egy fegyvergyárban dolgozhatott, ott már volt priccs, asztal, kaptak valamilyen ennivalót, levest és főtt krumplit. Ez nagyon nagy szó volt, mondta.
Mind a mai napig nagyon fáj neki, ami történt.
A következő felszólaló Oberlander Báruch rabbi, a Budapesti Ortodox Rabbinátus és a Chábád Lubavics irányzat magyarországi vezetője arról beszélt, hogy miért fontos a régi dolgokra emlékezni. A rabbi szerint emlékezni olyan dolgokra kell, aminek van üzenete és tanítása.
Úgy gondolja, hogy a holokauszt egyik legalapvetőbb tanítása, hogy nem szabad gyűlölködni, és más létjogosultságát megkérdőjelezni, mégis sokszor lát erre példát egy-egy társadalmi vita során.
– Nem csak a pusztításra és a halottakra kell emlékezni, hanem arra is, hogy éltek, mik voltak a hagyományaik
– jegyezte meg. Hozzátette, hogy a zsidó iskolák éppen ebben segítenek, ezzel lehet tenni valamit a holokauszt után. A fiataloknak ezeket az üzeneteket tovább kell vinniük.
Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a mai nap a csendes emlékezés ideje, de emlékeztetni is kell, hogy ez a pusztítás többet ne történhessen meg.
Megjegyezte, hogy Budapesten volt Európa utolsó, egyúttal egyik legnagyobb gettója, ahol 70–80 ezer embert kényszerítettek embertelen körülmények közé. Hozzátette, hogy nem engedhető meg, hogy Magyarországon vallási, etnikai vagy egyéb csoporthoz tartozókat jogsérelem érjen. Közös a jövőnk és a múltunk, annak minden fájdalmával együtt, fűzte hozzá.
Ezután Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija emlékező imát mondott. A falon is olvasható 23. zsoltárt, amelyben Dávid király azt mondja, hogy a bizalmat nem szabad elveszíteni.
Ezután következett a kádis, a gyászolók zsidó imája. Köves Slomó a beszédét azzal zárta,
az emlékezés legjobb eszköze, ha a jövő fényét biztosítjuk.
A rendezvény végén ezt szimbolizálva a résztvevők gyertyát gyújtottak a halottak emlékére.
