Az ellenzék történelmi felelőssége

- Bajnai Gordon mondta a minap: ha 2014-ben a közös célok ellenére sem győz a demokratikus ellenzék, akkor nem tudtak jól összefogni.

Pusztai Erzsébet: A Modern Magyarország Mozgalom nyitott a párbeszédre. Persze – túl az összefogáson és a közös célon – lényeges az is: milyen üzeneteink lesznek a választóknak.

Bokros Lajos: Azért kell összefogni, hogy leváltsuk a Fidesz-rezsimet, kormányozhatóvá tegyük az országot, helyreállítsuk az alkotmányos jogállamot, a demokráciát. Miközben az összefogás nem jelenti azt, hogy mindenben egyetértünk.

– Szinte mindenki, aki elkötelezett a demokratikus váltásban, összefogást emleget. De én semmiféle együttműködést nem látok a demokratikus ellenzék erői között.

B. L.: Mert sokan fordítva ülnek a lovon. A tárgyalásokat nem azzal kell kezdeni, hogy rögzítsük, ki hol induljon a választáson, ki milyen listát vezessen. Működőképes csak akkor lesz egy megállapodás, ha megelőzi a bizalomépítés.

– És mi lenne az alapja a bizalomnak? Hiszen mindegyik ellenzéki vezetőnek megvannak a személyes ambíciói.

P. E.: Pedig semmilyen aláírt papír nem helyettesítheti a bizalmat. Egyszerűen folyamatosan egyeztetnünk kellene, megvitatni, milyen Magyarországot szeretnénk.

– Eddig ez nem nagyon sikerült...

B. L.: Egyetértek!

– De akkor mitől változna ez meg?

B. L.: Történelmi a felelősségünk! Nem kell egymás nyakába borulniuk az ellenzéki pártoknak. A politikát nem szeretetre, hanem érdekekre játsszák. Márpedig az ország érdeke a Fidesz-rendszer leváltása. Magyarország nem bír ki még egy ciklusnyi Fidesz-uralmat: ha még tetézhetik az eddigi gazdasági, társadalmi, kulturális és erkölcsi rombolást, a magyar társadalmi fejlődés szempontjából az egész 21. század elveszett. Három éve nincs gazdasági növekedés. Európában nálunk a legalacsonyabb a beruházási ráta, a bruttó hazai terméknek csupán 16 százaléka. A Fidesz egymillió munkahelyet ígért tíz év alatt: időarányosan háromszázezer új munkahelynek kellene lennie már most. Ehhez képest növekszik a munkanélküliség.

– Pedig a kormánypropaganda szerint „Magyarország jobban teljesít, mint három éve”.

B. L.: Ami, ugye, nem igaz.

– Csakhogy még mindig nyerő szlogennek tűnik.

P. E.: Változhat. Ugyanis csak most kezdenek „beérni” azok a törvénymódosítások, amelyeket rohamtempóban hoztak meg az eltelt időben. Tehát az intézkedésekkel manapság szembesül a magyar társadalom: egyre nehezebb és nehezebb lesz.

– Valóban: a pedagógusok is most mentek ki az utcára, az egészségügy is mintha már értené, így működésképtelenné válik...

P. E.: Pontosan erről van szó. Csak most szereznek tapasztalatot, mit jelent számukra mindez.
A parlamentben a családi napközik ügyében már visszakozott is a kormánypárt: rájöttek, sok gyereket nem lehet majd elhelyezni óvodában, viszont kötelező, úgyhogy ebből csak káosz lehet, és a szülők kritikus következtetéseket vonhatnak le. Az iskolarendszerrel kapcsolatban pedig még csak most jön a feketeleves. Az egészségügyiek – dacára a bizonyos mértékű béremelésnek – ugyancsak a kiszámíthatatlanságot érzik. Orbán Viktor megérthetné: a melldöngetés helyett talán mégis inkább az öntudatos szerénység vinné előre az országot.

– Orbánnak ugyanakkor még mindig jelentős a támogatottsága. Őrzi a hatalmát például rezsicsökkentéssel is.

B. L.: A harmincas-negyvenes években a szovjet kommunista párt azzal dicsekedett, hogy a „piaci anarchiát” helyettesítik a központi tervirányítással, és rögzítik az árakat. Ennek aztán az lett a következménye, hogy az egész közüzemi infrastruktúra lerohadt. A rendszerváltás egyik legfontosabb kérdése éppen az volt, kinek a pénzéből finanszírozhatjuk ötven év elmaradt pótló beruházásait. A jelenlegi kormány rezsicsökkentése abszolút sztálinista intézkedés.

– Pedig a kormány mégiscsak jobboldalinak tartja magát.

B. L.: Pontosabban: konzervatívnak hazudja magát. Orbán Viktor korlátlan államot akar. Alapvetően paternalista, az államot szerető, a piacot torzító és mellőző, a külföldi tőkét kiszorító gazdaságpolitikát folytat. Ez inkább szélsőbaloldali ideológiára emlékeztet. Semmiképpen nem konzervatív érték. Antimodern felfogás olyan állam visszaépítése, amelynek kiváltságok, privilégiumok az alapjai, amely állam nemcsak a közalkalmazottakat, köztisztviselőket fűzi be a rendszerbe, de a vállalkozói szférát is bekebelezi. Hiszen most az állam akarja megmondani, ki a sikeres vállalkozó. A konzervatív értékrend azt jelenti: korlátozott és kicsi államot akarunk, természetesen gondoskodni kell az elesettekről, a szegényekről, de az egyéni felelősség legalább ilyen fontos – mindenkinek a maga szintjén. Ez az igazi, európai értelemben vett konzervativizmus. A Fidesz etatizmusa, paternalizmusa persze tetszik a jobboldal egy részének is. Ám tudniuk kell: ebből sem jólét, sem felzárkózás nem lesz. A kormány erkölcstelen, hamis propagandával romlásba viszi az országot, mert kiöli az emberekből az egyéni felelősséget. Mindenki mástól várja a jólét előállítását. Nincsen hatékony munka, nincsenek beruházások, nincsenek munkahelyek: a magyar társadalom és gazdaság már a visegrádi országokhoz képest is leszakad.

P. E.: Csak annyit tennék hozzá: jobboldaliság és baloldaliság között Európában ma már nincs éles választóvonal. Egy modern jobboldali politikusnak fontos a személyi szabadság, a személyi méltóság. Vagyis olyan alapvető értékeket is becsül, amelyeket mai baloldali pártok szintén képviselnek. Például a nyugat-európai szocialista pártok ma már nem államközpontúak. Teljesen másképp gondolkoznak.

– Mindketten azt mondták, az összefogás pártján állnak. Miközben a hagyományos európai konzervatív értékeket képviselik. Bajnai Gordon is szeretné megnyerni a konzervatívokat, akik csalódtak Orbánban és a Fideszben. De ha ugyanazért a szavazókörért versengenek, inkább konkurenseivé válnak egymásnak, nem pedig szövetségeseivé. Nem tartanak ettől?

B. L.: Mielőtt megalakultunk, felkerestem Bajnai Gordont is. Így találtam tisztességesnek és etikusnak. Elmondtam neki is: mindenképpen olyan széles összefogásra van szükség, amely révén megnyerhetők a baloldalon túli szavazók is. Ha úgy tetszik, a kiábrándult jobboldali szavazók, azok, akik hisznek a nemzet, Európa, a szabadság és a piac összefüggésében – ez a mi négyes értékrendünk, amit egyedülállónak tekintünk –, s akiket más nem tud megszólítani. Mi igenis hozzáadunk a demokratikus együttműködéshez, nem elveszünk belőle.

P. E.: Másrészt az MMM azért nem Bajnai Gordonékhoz képest jött létre. Már jóval korábban felismertük, hogy a mai magyar politikai életben senki nem képviseli a modern konzervativizmust. Most az a célunk, hogy minél többen megismerjék ezeket az értékeket, minél több emberhez eljussunk. Ráadásul ma még azt sem tudjuk, mit hoznak a következő hónapok. Bár azt már látjuk: Bajnaiék pártja egyedül nem nyerne választást.

– De Mesterházy Attila szocialista pártja önmagában szintén nem.

P. E.: Ebben nincs vitánk. Csakhogy én még azt sem látom, hogy a két baloldali típusú párt összefogva megnyerhetné a választást. Ugyanakkor jó partnerekkel az együttműködés széles palettája is kialakítható. De tényleg nem szeretnék nagyon előre beszélni. Várjuk meg az őszt, miként alakul a helyzet. A célunk mindenesetre közös.

– És ki vezethetné az ellenzéket miniszterelnök-jelöltként? Elképzelhetőnek tartanak olyan helyzetet, hogy Mesterházy azt mondja, a szocialisták is felsorakoznak Bajnai mögé? Vagy fordítva: Bajnai Gordon úgy dönt, mégis beáll Mesterházy Attila mögé?

B. L.: Szerintem nem az MMM feladata megmondani, ki legyen a baloldal miniszterelnök-jelöltje. Most nem is ez a fő kérdés. Sokkal inkább az: hogyan tudjuk szélesíteni azoknak a táborát, akiknek elegük van a Fidesz-rendszerből? Melyek a legszükségesebb programpontok, amelyekben egyet tudunk érteni? Hogyan állítható helyre az alkotmányos jogállam, ha nincs kétharmad, csupán – adott esetben – abszolút többség? Ilyenekről kell vitázni. És csak mindezek után feltenni a kérdést: ki álljon a közös program élére, ki személyesítse meg azt?