Az élet művésze

FÁY MIKLÓS írása

Talán aki nem ismeri, nem ezt várná tőle. Annak volna valami furcsa, régies elképzelése a filmrendezőről, aki addig rendez, amíg szuszorász benne a lélek. Kerekes széken tolják ki a forgatásra, és ő még a botjával mutogat, te gyere be itt, te menjél ki ott, majd lehanyatlik, elhagyja a lélek.

Hiába, hogy öreg legény, régi idők mozija, amikor az európai film még a rendezőről szólt, Makk Károly élete nem a rendezésről szól. Makk Károly élete Makk Károlyról szól. Nem tudom, kell-e tanulság egy élethez vagy akár egy életműhöz, de ha kell, akkor legyen ez. Nincs olyan szakma, mesterség, művészet, hivatás, amelyért föl kellene áldozni az életet. Persze benne van a paradoxon, hogy ezt a tanulságot csak egy olyan életet és életművet látva vonhatjuk le, amely csupa művészet, amelynek konkrét, jól fogható, látható, örökre velünk maradó és átmenetileg elfelejthető filmek a gyümölcsei, de most gyorsan lépjünk túl az ellentmondáson, örüljünk, hogy van tanulságunk.

Egy rövid ideig heti vendég lehettem Makk Károlynál. Kiadói ötlet volt, hogy a velünk élő nagy filmesekről könyvek készüljenek. Aztán a kiadó meggondolta magát, utóbb meg is szűnt, nekem meg maradt vagy tíz darab kilencvenperces kazettám, ma már le sem tudom játszani őket, de azért őrizgetem Makk hangját. Végtelen türelmét, ahogy hülyébbnél hülyébb kérdéseimre válaszolt. És azt hogyan csinálták, hogy pont akkor repedjen el az üveg a petróleumlámpán? Légpuskával. És miért nem Latinovits játszik ezekben a filmekben, miért Darvas Iván? Igen, mondta, és szokott mozdulatával megsimogatta egyik kezével a másikat, talán ez hiba vagy mulasztás.

Egy másik interjúban, egy másik embernek azt mondta, Darvas volt az egyetlen lehetőség, hogy elkerülhesse Latinovitsot. Egyébként ezt szerintem senki nem tudja, elmondom hát mindenkinek: Latinovits szerepel a Liliomfiban. Rögtön az első snittben, ahol népes társaság heverészik a gyepen, az egyik, bajuszos heverésző Latinovits Zoltán.

Egyszer Petrovics Emiltől kérdeztem, hogy mit gondol, mitől volt ő különleges, miért tudott valahogy a régi, utálatos rendszerben is megmaradni, elismertnek lenni, tényezővé válni. Az élethez volt tehetségem, mondta, és most látom, hogy ez érvényes Makk Károlyra is. Ott volt, ügyes volt, tudta, hogyan kell filmet készíteni. Tudta, és nem tudom, miért tudta, mert a legtöbben nem tudjuk. Ő meg kiment reggel a Balaton partjára, és elképzelte azt a nagy szaladást, Erzsi az étellel, Gyuri meg utána, mi pedig nézzük és csodálkozzuk, hogy ez most is, azóta is, ezekkel a furcsa, kopott színekkel is mennyire a miénk. Huszonnyolc éves volt, amikor ezt az első filmjét forgatta. A Liliomfit.

Zárójel. Miért nem Ruttkai játssza Mariskát, ha már egyszer ott volt? Élettel teli, szép, mosolygós, biedermeier. Miért lett helyette az akkor rendező szakos Krencsey Marianne? Tessék megnézni az életrajzot, és meg tetszik érteni. Zárójel bezárva.

Az első film egyébként sem az első film, volt előtte egy botrány, a Kék nyakkendős csillagok. Jó film lehetett, hiszen betiltották. Utána egy időre kicsit messzire kerültek tőle a filmkészítési lehetőségek, de ha kidobták az ajtón, visszamászott az ablakon, asszisztens volt Máriássy Félix mellett. Lediplomázott. Elkészült a Liliomfi. Elkészült A 9-es kórterem, a Ház a sziklák alatt, a Fűre lépni szabad.

Tessék mondani, mi lett a rókával? Melyik rókával? Ja, azzal a rókával, a Ház a sziklák alattból. Hát, azt agyonverték. Au.

Makk Károly filmjeit végignézni annyi, mintha az ember a 20. század második felének magyar filmművészetét nézné. Mindig lehet tudni, mi ment a világban és itthon. Forgatott Bacsó-filmet, Huszárik-filmet, Sándor Pál-filmet, olasz filmet, francia filmet, kezében volt a technika. Aztán azt csinált belőle, amit gondolt, amit akart. Sokkal filmesebb, mint Bacsó, sokkal racionálisabb, mint Jancsó, sokkal alázatosabb, mint Huszárik. Mindig szolgálni akarja a történetet. Benne lett volna egy nagy, nemzetközi karrier? Benne. Talán kellett volna hozzá egy kicsit több idő vagy több szerencse. Valami A játékosnál megcsillant. Elég későn, de talán vehetett volna még egy fordulatot a pálya. Talán ha tényleg Anthony Hopkins lett volna benne Dosztojevszkij, és nem Michael Gambon. De igazából nem érzem, hogy nagyon lemaradtunk volna valamiről.

Eljárt volna már akkor is az idő? Nem tudom. Nyilván már elmúltak a felháborodások évei, amikor még méltatlankodó nénik hagyták ott a mozit, mert ez a film egy kuplerájban játszódik. Az utolsó, felháborodást kiváltó Makk-film az Egymásra nézve volt. Pont katona voltam, és olyan cikkeket olvastam a Néphadsereg című újság Szőnyeg szélén című rovatában, amelyben nehezményezték, hogy egy novellában azt írták: „A pasas egy nyugdíjas őrnagy volt.” Hogy írhatnak ilyet, amikor egy nyugdíjas őrnagy nem „pasas”. És ha az ember kiküzdötte magát valahogy a laktanyából, olyan filmet láthatott, amelyben a katona vagy rendőrtiszt pasas feleségét elcsábítja egy másik nő. Még csak azt sem mondhatnám, hogy nagyon érzékeltem volna a homoszexualitás bemutatásának merészségét. Simán belebolondultam mindkét nőbe, mint égi és földi szerelembe, a telt idomú Grażyna Szapołowskába és a fiús Jadwiga Jankowska-Cieślakba. És tudtam, hogy a rendező is pont így van vele, pont úgy bámulja a meztelen Szapołowskát, ahogy én bámulom a moziban. Grażyna és a vének. Lehet, hogy ennél szorosabb közösség nem is alakulhat ki filmes és közönsége között.

Nyilván nem is tarthat örökké. Mire eljött a rendszerváltás, meg is szűnt. A Magyar rekviem egyértelmű csalódás, mintha a ki nem mondható kimondhatósága elvette volna az egésznek az értelmét. Amiről beszélni lehet, arról nem érdemes beszélni. A Szerelem folytatása vagy befejezése filmszempontból egyértelműen rossz ötlet, és csak azt látom, ahogy a szörnyű filmes közhelyek jönnek elő, a kórházban bevetett ágy, mindig készülök rá, hogy összeszámolom, hányszor láttam már.

Az életmű 2010-ben az Így, ahogy vagytokkal hivatalosan is lezárult. Ám ennek a sokféle és eltérő minőségű, nagyon különböző fontosságú filmeknek a közepén rendületlenül ott ül az alkotó. Megcsinálta, túl van rajta, nyilván ő is tudja, melyik mennyit ér, melyiket szerette, melyiket felejtené, hol hibázott, hol volt zseniális. És eszében sincs ezzel foglalkozni, magyarázkodni vagy szobrot építeni. Tudja, hogy az élet a fontos, nem a művek. Az élet, amelynek része, hogy időnként filmet forgat benne az arra érdemes. Életművész? Az élet művésze.