Az arcunkba nevet a Fidesz, és viszi a közvagyont
Kedden a jelen lévő képviselők kétharmadának szavazatával az Országgyűlés elfogadott két törvénymódosítást, amely alapján többé nem tudhatjuk meg, mit csinál a közpénzzel a Magyar Posta és a Magyar Nemzeti Bank, illetve ennek cégei és alapítványai. Az már csak hab a tortán, hogy Matolcsy György fizetését is két és félszeresére, havi ötmillió forintra emelték.
A T. Ház 118 igen szavazat mellett, 58 nem szavazat ellenében elfogadta Németh Szilárd (Fidesz) a Postatörvényhez benyújtott módosító
javaslatát, amely szerint a posta által kötött szerződések nem minősülnek közérdekű vagy közérdekből nyilvános adatnak. Németh Szilárd indokolása szerint a módosításra azért van szükség, hogy „konkretizálja azokat a helyzeteket, melyekben az állami vagyonnal való gazdálkodás körében az adatnyilvánosság a piaci verseny szempontjából aránytalan sérelemmel járna”.Bánki Erik (Fidesz) a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényhez nyújtott be módosítást, amelyet ugyancsak 118 igen szavazattal, 58 nem ellenében fogadott el az Országgyűlés. (A javaslatot megszavazó fideszes és KDNP-s képviselők névsora
megtekinthetőa parlament weboldalán.) A módosítás lényegében arról szólt, hogy ha az MNB az általa létrehozott alapítványokba néhány százmilliárd forint közpénzt helyeznek el, akkor az az összeg megszűnik közpénznek lenni, az indoklás szerint „elveszíti közvagyon jellegét”. Ha a módosítás jogerőre lép, a Matolcsy vezette jegybank (illetve alapítványai és cégei) 250 milliárd adóforintja tűnik el a szemünk elől.Az indoklás nyilvánvalóan nonszensz. A módosítás ellen még a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke, Péterfalvi Attila is felszólalt, mert az szerinte több ponton sérti az átláthatóság Alaptörvényben rögzített elvét.
Tóth Bertalan, az MSZP országgyűlési képviselője a Fidesznek címezve felszólalásában úgy összegezte a helyzetet: „Arról van szó, hogy önök egy paravánt akarnak emelni a magyar állampolgárok elé, hogy ne láthassák, hogy a színfalak mögött önök mennyit és hogyan lopnak.”