Az Alkotmánybíróság szemben a Fidesszel

Ez az ő alkotmányuk lesz – így kezdte Szentpéteri Nagy Richárd, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa, majd így folytatta:
.
A Magyar Köztársaság alkotmánya sajátos dokumentum, amely magán hordozza egy történelmi pillanat minden ellentmondásos lenyomatát, buta kompromisszumait és tudatlanságát.

Ez a rossz szerkezetű, rosszul megírt és még súlyos hibáiban is következetlen alaptörvény azonban – az Alkotmánybíróság kompromisszumképtelen és „láthatatlan” jogfejlesztő tevékenysége következtében – olyan stabil és kikezdhetetlen alapja lett a magyar jogrendszernek, hogy akárki akármilyen felhatalmazással és hevülettel rondít is bele, a szöveg nem fogja hagyni magát.

Szentpéteri szerint ha egy újraírt alaptörvény tartalmazni fog valamilyen jogállami klauzulát – márpedig ilyen kitételt egy új alkotmányszöveg sem fog kihagyni –, annak értelmezésére is ott fog állni az Alkotmánybíróság két évtizedes, megkerülhetetlen gyakorlata.

A jogállam ugyanis jóval erősebb, mint megfogyatkozott hívei gondolnák, és a százszorosan megsértett magyar alkotmányosság – még egy elrontott normaszöveg mellett is – olyan bástya, amelyet még egy „fülkeforradalommal” sem lehet bevenni.

A múlt hét eseményei azt mutatták meg, hogy a jogállamiság gondolata meghonosodott a magyar elmékben, jobb- és baloldalon egyaránt. Megmutatkozott ugyanakkor az alkotmányos jogvédelem ismert gyengesége is - magyarázza a szakértő.

Az elmúlt napoknak éppen az lett a következménye, hogy a kétharmados demokratáknak egyedül kell folytatniuk az alkotmányozást – legfeljebb a Jobbik támogatásával. Ez pedig hosszú távon minden különadónál és magán-nyugdíjpénztári vagyonnál magasabb ár.

Lakner Zoltán (ELTE) szerint könnyű csalódni a demokráciában. Raymond Aron az 1960-as években írta, hogy a demokratikus rezsimek „negatívak” és prózaiak. Negatívak, mert előnyük abból fakad, amit megakadályozni képesek. Ezzel kevesen törődnek, amíg a demokratikus szisztéma működik. Emellett prózaiak, mert a verseny felszínre hozza a szereplők tökéletlenségeit, hibáit, kisszerűségét.

Magyarországon a demokratikus rendszer értékeit kevesen és kevésre becsülik - magyarázza a szakértő. – A nyugatosodás, a „felzárkózás Európához” elsősorban a nyugati életszínvonal elérésébe vetett hitet jelentette, s ebben a társadalom nagy része csalódott. Azok nagy része is kiábrándultan értékeli az elmúlt éveket, akik sokkal kényelmesebben élnek manapság, mint korábban bármikor. Ugyanis egyrészt nőttek az egyenlőtlenségek, a leggazdagabbak nívója távolabbivá és elérhetetlenebbé vált, másrészt megszűnt a hétköznapok mégoly szürke, Mácsai Pál dalával szólva „miért olyan NDK?” biztonsága.

Mindehhez képest a politikai versengés világa nemcsak zavarosnak tűnt, hanem kártékonynak is. Bőven akadnak e benyomásokat igazoló tapasztalatok, mégis nagy baj, hogy a polgárok jelentős része a fenti tulajdonságokkal azonosítja a demokratikus politikai rendszer egészét. Pedig a vágyott nyugati világban a tömeges jólét előfeltétele volt, hogy az emberek valódi politikai jogokhoz jussanak – mondja Lakner Zoltán.

Csalódott országban könnyű ígérni, és könnyű a népre hivatkozni. Még könnyebben megy, ha az egyik nagy politikai blokk összeroskad. Még mindig politikai jelszóként használható az MSZP-ellenesség: ha egy ügyet összefüggésbe hoz a szocialistákkal a kormányoldal, számíthat arra, hogy a választók jelentős része automatikusan neki hisz.

Ez történhet a végkielégítések visszamenőleges 98 százalékos megadóztatása esetében is. Holott itt nem a szocialisták az érdekesek, hanem az, hogy lehet-e visszamenőleges hatállyal törvénykezni. A populizmus netovábbja (és tényleg ne tovább!), ha az alkotmányosságot őrző közjogi intézményt alkotmánymódosítással kiiktatja a parlamenti többség, a népakaratra hivatkozva. A Lázár János által jegyzett, ám nyilván magasabb helyről származó javaslat – amely ellen csak nevük vállalása nélkül mernek morogni a kormánypárt máskor oly bátor politikusai – a költségvetési ügyekben megszüntetné a kontrollt a parlamenti többség fölött. Ezzel a logikával bármilyen alkotmányos szabály és intézmény megkérdőjelezhető, kicserélhető.
Guglielmo Ferrero majd hetven éve a legitim demokrácia egyik alapfeltételének azt tartotta: a többség „mondjon le arról, hogy csak arra használja fel a hatalmat, hogy önmaga létét meghosszabbítsa”. További feltétel „a tömegek ragaszkodása a demokrácia intézményeihez”.

– Demokrata politikusok és állampolgárok számára tényleg ez lenne a minimum - reagálMagyar Kornélia a Magyar Progresszív Intézet munkatársa.

Ha az Alkotmánybíróság nem úgy döntött volna, ahogyan, a Fidesz nem nyúlt volna az alkotmánymódosítás eszközéhez. Az alkotmány tehát szemmel láthatóan nem alkalmas arra, hogy az embereknek megfeleljen, hogy életviszonyaikat szabályozza. Ez volt Lázár János fideszes frakcióvezető üzenete egy őt faggató újságírónak az alkotmánybírósági határozatra adott azonnali és ellentmondást nem tűrő fideszes reakció után. Ne mélyedjünk el most e kijelentés nyilvánvaló cinizmusában, abban, hogy a Fidesz bevallottan büntetni kívánja azt a testületet, amely neki nem tetsző ítéletet hozott. Az is világosan tükröződik e mondatokban, milyen képe van a kormánypárt szavazóiról. Arra apellál, hogy hatékonyan lehet építeni az utóbbi jó egy év valóban vérforraló végkielégítési botrányaira, feltételezi, hogy a szavazóik számára ez érthetőbb és átélhetőbb cél, mint a jogbiztonság és a jogállamiság ethosza, amely oly távolinak tűnhet a mindennapi élettől. Csakhogy a Fidesz reakcióját követő elementáris felhördülés szemmel láthatóan a jobboldalon is törést okozott, ráadásul a (mindkét oldali) véleményvezéreken keresztül is „leszivárog” a mélyebb szavazói rétegekbe.

Szomszéd Orsolya szerint a Fidesz vezérkara valószínűleg számított arra, hogy reakciója miatt támadni fogják, ezért felmerül a kérdés, vajon miért éri meg, hogy tovább haladjon a választott úton. Az alkotmánybírósági határozat szinte tálcán kínálta a megoldást, hogy milyen alternatív jogszabályi megoldással érhette volna el a törvényhozás eredeti célját, azaz a „tisztességtelen, pofátlan végkielégítések rendszerének” megszüntetését. De a Fidesz nem ehhez az eszközhöz nyúlt, hanem az Alkotmánybíróság jogkörének nyirbálásába kezdett. Ebből pedig az következik, hogy valószínűsíthetően már eredetileg is egy kisebb súlyú Alkotmánybíróságot akart. Hiszen csupa haszon egy olyan testület, amely nem vizsgálhatja például a magánnyugdíjpénztárakat érintő ellenzéki népszavazási kezdeményezéseket. Ez számára akkora politikai nyereséget jelenthet, amiért megéri „benyelni” a nyilvánosságban tapasztalható elementáris felhördülést. Ám valószínűleg rosszul kalkulál, mert ez az ügy hosszú távon a párt hitelességét is kikezdheti.

Érdemes még röviden kitérni Lázár Jánosnak arra az érvére, hogy azért van szükség nevezett testület hatáskörének szűkítésére, mert ha a nép nem dönthet bizonyos kérdésekben népszavazás útján (például a központi adónemekről és illetékekről, vámokról, költségvetésről stb.), akkor ezt az Alkotmánybíróság se tehesse meg. Ez erős csúsztatás. Míg a nép egy-egy ügy tartalmáról határoz, addig az Alkotmánybíróság kizárólag arról dönthet, hogy alkotmányos-e a vizsgált jogszabály. A népszavazásnak tehát semmi köze az alkotmánybíráskodáshoz; ez bizony egyértelműen hajánál fogva előrángatott érv - mondja Szomszéd Orsolya.