Az áldozat

A gyorsétterem tele zaklatott, éhes emberrel. Csak egy ismerősnek tűnő alak szemlélődik csendesen az egyik sarokban: a brutálisan meggyilkolt debreceni képviselőnő, Balla Irma fia, aki mintha még élvezné is maga körül a szörnyű ricsajt. Elkapjuk egymás tekintetét, de ha előre nem fixáljuk a találkozó helyét, továbbmennék. Nem ismerném meg azonnal a fekete hajú, néhol már őszes, kefefrizurás fiatalembert, akinek hosszúkás arcát korához képest mély barázdák szabdalják; a börtönévek nem múltak el nyomtalanul. Évekig láthattuk őt a televízióban, a vádlottak padján ült. Schönstein Sándort először csak meggyanúsították édesanyja, Balla Irma meggyilkolásával, majd az elsőfokú bíróság szerint különös kegyetlenséggel végzett édesanyjával, amiért tizenkét év fegyházbüntetésre ítélték.

Rács mögött

A történet nyolc évvel ezelőtt, 2007-ben, húsvétkor kezdődött. Schönstein Sándor akkor még a budapesti Corvinus Egyetem informatika szakára járt – ennek az információnak később még jelentősége lesz –, az ünnepre hazament Debrecenbe. Nagypéntek éjszakáján nyolc barátja társaságában szalonnát sütött Bagaméron. Aközben történt a gyilkosság. Hazatérve a fiatalember nem tudott bejutni a lakásba, ezért feltörte a zárat, és ott találta meggyilkolt édesanyját.

Így utólag azt mondja: ha akkor a helyszínen önkéntelenül is hozzáér valamihez, ha keze vagy ruhája csak véletlenül véres lesz, biztosan évtizedeket rács mögött tölt. Riadalmában és iszonyatában azonban nem nyúlt semmihez, nem érintette meg a holttestet sem. Azonnal hívta a rendőrséget és a mentőket. Miután a nyomozók már az első kihallgatáskor közölték vele, hogy a holttest megtalálójaként ő is gyanúba keveredhet, elfogadta a felajánlott poligráfos vizsgálatot, amely az ártatlanságát igazolta.

Beszélgetésünk közben cserélődik a gyorsétterem közönsége, a frissen betérők dühödten pusztítják az ételt, majd érdeklődve méregetik beszélgetőpartnerem arcát. De Schönstein rutinosan folytatja, a kíváncsiskodók nem állítják meg az emlékezésben.

– A rendőrség egy évig tétován kereste a tettest, majd legnagyobb döbbenetemre engem tartóztattak le – mondja az egykori vádlott. Bizonyítékuk nem volt, a nyomozati jegyzőkönyvet csak fél év után kapta meg a börtönben.
A rács mögött aztán megdöbbent a rendőri nyomozás felületességén. Mivel az orvosszakértő a gyilkosság időpontját bő, 18 órás időintervallumban határozta meg, ebből következően Schönstein elvileg még az esti szalonnasütés előtt is megölhette volna édesanyját. Feltéve, ha Balla Irma nem lép be az internetre, miután fia már rég elment Bagamérra. De a képviselőnő a fia távozása után felment a világhálóra, aminek ott nyoma maradt. A fiú szerint ezt a tényt a nyomozók szinte figyelmen kívül hagyták.

Elásott mobil

A másik felületesen kezelt tény az volt, hogy az áldozat telefonjáról – a halála után – valaki hívást kezdeményezett. Ez lehetett a feltételezett gyilkos is, aki miután használta a telefont, a város másik végében elföldelte. Az elásott mobil számát Schönstein csak akkor hívta fel, miután hazaérkezett a szalonnasütésből, és nem tudott bemenni édesanyja lakásába. Erről a telefon memóriája tanúskodik, illetve a cellainformáció alapján a készülék helyét is meg tudták állapítani.

A rejtélyes telefonálót a hatóság azonban nem kereste. Az ügyész azt vélelmezte, hogy az áldozat egyszerűen elhagyta a készüléket. Az érvelés szerint tehát a meggyilkolt képviselőnő a halála után, az éjszaka kellős közepén telefonálgatott Debrecen utcáin, majd némi bolyongás után elásta a telefont. Egy ilyen ötletért Rejtő Jenő biztosan megnyalta volna a tíz ujját.

A gyorsbüfé lassan kiürül, Schönstein belelendül a technikai részletek ecsetelésébe, amelyek a bíróságot nem igazán érdekelték. A fiatalember vádlottból ma már az igazságszolgáltatás vádlója lett. Úgy érzi, élete a szakszerűtlen nyomozói munka miatt siklott ki.

Sorolja is a szarvashibákat. Például azt, hogy Balla Irma laptopja a gyilkosság során bezáródott – ezt onnan lehet tudni, hogy kívül is, belül is véres volt. Azt viszont illik tudni, hogy ha valaki a kinyitott laptopot lehajtja, ennek időpontját a számítógép pontosan megőrzi, megfelelő szakértelemmel tehát a halál időpontja másodperces pontossággal megállapítható lett volna. De a helyszínelők – kifürkészhetetlen szándéktól vezérelve – elővették a laptopot, bekapcsolták, majd miután megállapították, hogy véres, ismét összezárták. Ezzel megsemmisítették a bizonyítékot a halál pontos időpontjáról, amely döntően meghatározhatta volna a nyomozás további menetét.

Végül egy év vizsgálódás után letartóztatták az áldozat fiát, Schönstein Sándort, anyagyilkossággal gyanúsítva. Pedig akkorra a történetünkben eddig nem szereplő D. Lajos – akit ma vádolnak Balla Irma meggyilkolásával – már bevallotta, hogy ő volt a tettes. A beismerést meg is ismételte, majd három hét múlva visszavont mindent. A hatóság ebbe ellenőrzés nélkül bele is nyugodott, mert ez a verzió nem fért a koncepcióba, addig ugyanis D. Lajost csak lopós embernek tartották. Viszont az éles szemű nyomozók bizonyítéknak látták azt, hogy a büntetlen előéletű Schönstein szerintük túlságosan közönyösen, szinte érzelem nélkül jelentette a gyilkosságot és tette meg vallomásait.

A legerősebb érv

Persze a rendőrség végig komoly politikai nyomás alatt dolgozott. Az a hír járja, hogy Hajdú-Biharban egyébként is minden gyilkossági ügynek „letartóztatás a vége”, információink szerint még akkor is, ha nem a tettest fogják el. Schönstein azt mondja, még a közgyűlés is sürgette a nyomozókat, hogy mielőbb találják meg az elkövetőt. Ilyen körülmények között mindenképp elő kellett állítani egy tettest, hiszen Kósa Lajos városában nem fordulhat elő, hogy valaki egy emberölést megússzon, különösen, ha az áldozat a Fidesz képviselője. Ezt az elvárást a rendőrség érzékelhette is, ezért – legalábbis Schönstein védője, Magyar György szerint – kreáltak egy elkövetőt, és erre a fiút találták a legalkalmasabbnak; az ügyészség legerősebb érve pedig az volt, hogy Balla Irma lakásában megtalálták az ujjlenyomatát.

– Az előzetesben csak azért nem lettem öngyilkos, mert azzal beismertem volna a gyilkosságot, pedig nem én öltem meg az édesanyámat; soha nem tettem volna ilyet – folytatja Sándor. Ma már tárgyszerűen, minden önsajnálat, düh, indulat vagy gyűlölet nélkül mondja, hogy szerinte a hibás és felületes rendőri nyomozásra, az elkapkodott, téves ügyészi vádemelésre alapozva a bíróság elhibázottan mérte ki rá a tizenkét év fegyházat.
Az ítélet elhangzásakor Schönstein Sándor nem akart hinni a fülének. Egészen addig azt gondolta, hogy fatális tévedés történt: valami szörnyű félreértés miatt ül a vádlottak padján, és az egész eljárás vége nem lehet más, mint a felmentése. Hosszú hónapokig ezért nem sírt, ezért nem üvöltött. Várta, hogy kiderüljön az ártatlansága: kiderüljön, hogy az egész eljárás csupán rossz álom. Hisz azt már a kezdő krimirajongók is tudják, hogy a gyanúsítottat csak akkor ítélhetik el, ha bűnössége minden kétséget kizáróan bebizonyosodik. Miközben elítélte, a bírónő elismerte, hogy bár a feltárt bizonyítékok alapján el lehetne jutni arra a következtetésre is, hogy a vádlott nem bűnös, sőt az elsőfokú bíróság is kimondta, „nem zárható ki, hogy más is elkövethette a bűncselekményt”.

Közben kiürül a gyorsétkezde, magunk maradunk. Kibontakoznak a tévesen elítélt fiú életének részletei is. Abbahagyta az egyetemet. De nem azért, mert nem tudott volna társai vagy a tanárok szemébe nézni, hanem mert amikor már második éve rács mögött volt, takarékosságból megszüntették a szakot, ahová járt. Később egy fővárosi gumis cégnél fogadták be: ott is „olyan ismerősnek” tartották. Mindent elmondott, mégis felvették.

Lidérces álmok

Schönstein ma is távolságtartó, a kérdésekre megfontoltan, óvatosan válaszol. Ezt a bizalmatlanságot nehéz lesz kihevernie, pedig jó ideje pszichológus is segíti. A depresszió mégis rendre visszatér. A lány, aki az egész eljárás alatt kitartott mellette, szabadulása után elhagyta, mert nem bírta elviselni a fiú hangulati ingadozásait, lidérces álmait. De ma is jóban vannak, csak éppen Schönstein Sándor körül már semmi sem a régi. A téves bírói ítéletért ugyan jó eséllyel tízmilliókat követel az államtól, de ha visszakapná a régi életét, sokkal boldogabb lenne.