Az abortusz tiltásába belebukhat a kormány
Dr. Gurmai Zita az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezetének és az MSZP Nőtagozatának elnöke szerint tilos az abortusztabletta kérdését csak politikai ügyként kezelni. Csak szigorúan szakmai szempontok szerint szabad dönteni. Ennek alapján a tabletta bevezetése támogatandó – egy olyan elkötelezett és széles körű felvilágosító tevékenység mellett, amellyel minden eszközzel segítik a családokat, a felelősségteljes élet tervezését.
Ha a tablettát szabályozott körülmények között nem engedélyezik alkalmazni, majd megszerzik „feketén", s ezzel sokkal nagyobb kárt okozhatnak.
A Magyar Nemzet múlt szombati számában írt arról, hogy lezárult a 2009 őszén indított, uniós jogszabályokhoz kötött nemzetközi – több tagállamban egyszerre zajló – engedélyeztetési eljárás befejező szakasza. Így Magyarország is megkapta a forgalomba hozatali engedélyt, s hazánkban is lehetőség lesz a gyógyszeres terhesség-megszakításra. A készítmény rendelhetőségét a legszigorúbb feltétekhez kötik, ami kizárólag intézményi körülmények közötti alkalmazást tesz lehetővé.
Hétfőn délelőtt a kormánypárti frakcióülésen Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezető csodálkozásának adott hangot, hogy a tabletta megkapta az engedélyt. A vitát folytatva, a parlamenti ülés nyitányaként, Nagy Kálmán (KDNP) napirend előtti felszólalásában elmondta, hogy az abortusz minden formáját elutasítják, legyenek akár ellenzékben, akár kormányon.
Az összes szakmai szempontot figyelmen kívül hagyva, Szócska Miklós egészségügyi államtitkár azzal zárta le a vitát, hogy az abortusztabletta nem fog forgalomba kerülni Magyarországon. Tehát megint csak az Alkotmánybíróság állásfoglalására vár.
Az MSZP Nőtagozata határozottan támogatja a tablettát, mint az abortusz olyan módját, amely nem akadályozza a későbbi gyermekvállalást, és kisebb kockázattal jár. A várandósságuk okán nehéz helyzetbe került lányokat és asszonyokat is hatékonyan kell segíteni. Ennek elemeként a fogamzásgátlás sokkal magasabb OEP-támogatású kell, hogy legyen – vagy akár ingyenes –, és a tinik szülői engedély, illetve kíséret nélkül is hozzáférhessenek.
Világosan kell látnunk, hogy a megelőzés és a tudatos családtervezés sokkal fontosabb, mint maga az abortusz, és erkölcsileg előrébb valónak tartjuk. Azonban a Fidesz innen is mindent elvon, hogy megvalósíthassa a baby boomot, ahol megint lánynak gyereket szülni dicsőség, asszonynak pedig kötelesség lesz.
Az abortusz szörnyű döntés minden nő számára, és nem a családtervezési módszer egyik fajtája. Az abortusz utolsó mentsvár. De ha már élünk vele – és ehhez a szabadsághoz ragaszkodnia kell egy progresszív pártnak – akkor éljünk vele humánusan. Ráadásul a magyar nők ebben az ügyben leadták a szavazatukat – elvben nem szeretik, de élnek az abortusz adta lehetőséggel. Nem hagyják, hogy megfosszák önrendelkezési joguktól. De ha így folytatják, lehet, hogy igaza lesz a miniszterelnöknek, és ez jelenti a végét a kormánykoalíciónak.