Harminchat híd és négy völgyhíd is épül majd az ország legdrágább autópályáján

Zalaegerszeget is bekötik a gyorsforgalmi úthálózatba, az M76-os 44 kilométere mintegy 400 milliárd forintba kerül majd, ez a költség még az M6-os fajlagos költségén is túltesz.

2023. december 19., 09:00

Szerző:

Lázár János építési és közlekedési miniszter a Balaton melletti Fenékpusztán a hétvégén arról beszélt, hogy újraindítaná jövőre a 76-os út kétszer kétsávos autópályává történő bővítését, azaz Zalaegerszeget az M7-es autópályával összekötő M76-os beruházást, amely a becslése szerint 400 milliárd forintba kerülne, azaz 9,2 milliárd forintba kerül majd egy méter útszakasz megépítése. Ez a miniszter szerint is az ország egyik legnagyobb közlekedési beruházása lehet – írta a vg.hu.

A magas költségeket magyarázhatja a szakasz komplexitása. A tervek szerint az M76-os a zalaegerszegi járműipari tesztpálya részeként is működik majd, ahol egy tíz kilométeres szakaszt tesztútként alakítanának ki nagy sebességű tesztek elvégzéséhez.

A szakaszon harminchat híd épül, ezek közül négy völgyhíd lesz, egy pedig a Zala folyón ível át.

A minisztérium azt közölte, hogy a becsült beruházási összeg a Sármelléktől Zalaegerszeg keleti csomópontig történő megépítést tartalmazza a 71-es főút tervezett 2x2 sávos keszthelyi bekötése mellett a sármelléki repülőtér bekötésát, valamint Fenékpuszta és Sármellék között a 76. sz.-os főút fejlesztésát is.

Az is kiderült, hogy a 2022 nyarán leállított beruházások újraindítására, illetve folytatására vonatkozó felülvizsgálatok folyamatosan zajlanak, és a kormány régóta ismert, kiemelt célja, hogy valamennyi megyei jogú város kétszer kétsávos bekötéssel rendelkezzen a gyorsforgalmi úti hálózatba, ennek teljesítése érdekében az M76-os Zalaegerszegig való folytatása még kiépítendő.

(Kiemelt képünk illusztáció / Pexels)

 

Az államtitkárság akár már idén tavasszal az év végi osztályzatba jelentősen beszámító érdemjegyet adna a diákoknak a kompetenciamérési területnek megfelelő tárgyból. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint ezek a tervek rendkívül hátrányosan fogják érinteni az SNI-s és/vagy BTMN-es diákokat – még jobban nehezítve a felzárkózásukat, ezzel párhuzamosan felgyorsítva a leszakadásukat. A Szülői Hang nyílt levélben tiltakozik.