Népszava: az új atlétikai stadionhoz is épül egy gát, hatástanulmány nélkül

2020. július 9., 07:02

Szerző:

Az Atlétikai Stadiontól délre, a Kvassay-zsilip másik oldalán a Déli Városkapu Fejlesztési Program keretében megvalósítandó beruházásokhoz nincs szükség környezeti hatásvizsgálat lefolytatására, így

zöld utat kapott a 750 méteres új első rendű árvízvédelmi létesítmény is, holott most is van ott egy gát

– írja a Népszava.

A lap mindezt a Pest Megyei Kormányhivatal határozatára hivatkozva közli. Az új védmű részben „magaspart” lesz, részben parapetfalas, illetve mobilgátas megoldás. A földmű akár hetvenméter széles „növénymentesített” sáv kialakításával járhat, míg a fix beton-támfal állandó átjárási korlátozást jelent a folyóparti és a mentett oldali fauna között. A mobilgát üzemeltetése ugyanakkor jelentős költséggel jár majd. Megjegyzik, alacsonyra kalibrálták a gát teherbírását is, amelyet

6500 köbméteres vízhozamra lőttek be. Holott, az eddigi legnagyobb, 2013-as árvíz idején ez 9500 köbméter volt. 

Így nézne ki a tervezett atlétikai stadion.

A cikk szerint nem ez lenne az egyedüli módosítás a Duna-medrében. A Ráckeve-Soroksári Dunaágban nemzetközi szintű új kajak-kenu evezőspálya építését tervezik.

A 2000 méteres pályához pedig ki kell szélesíteni a folyó medrét,

részben úgy, hogy „letermelik” az ott található Ligeterdőt, így hoznak létre nagyobb vízfelületet.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.