Általános félelemkeltés a közszférában
A retorziótól félnek, ezért nem tiltakoztak többen tüntetéssel például a magánnyugdíjpénztárak államosítása ellen – mondta a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke a Klubrádióban. Pataki Péter megerősítette a Klubrádió azon értesüléseit, miszerint több közszférában dolgozó olyan figyelmeztetéseket kapott, hogyha meglátják őket a demonstráción, akkor másnap nem kell bemenniük dolgozni. Az effajta félelemkeltés mellett az általános egzisztenciális félelem is erősödik a közszférában dolgozók között.
Eddig meg lehetett nyugtatni a dolgozókat azzal, hogy van jogi védelem, most azonban úgy érzik ez megszűnt az Alkotmánybíróság és a bíróság elleni támadással és azzal, hogy a kormány a jogszabályokat egyik napról a másikra változtatja meg - mondta Pataki Péter a
Klubrádióban.<br />A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke szerint Szijjártó Péter lejárató kampányt indított a szakszervezetek ellen. A miniszterelnök szóvivője kiforgatja a szakszervezetek által elmondottakat.
„Mi nem azt mondtuk, hogy ezeket a magán-nyugdíjpénztárakat kell megvédeni, hanem azt, hogy sürgősen tárgyalni kell, és kell egy belátható, megbízható nyugdíjrendszer, ahol meg kell nézni, hogy van-e helye a tőkefedezeti lábnak, és tudni kellene, hogy mi lesz a megtakarításokkal. A háromezer milliárdnak látjuk, hogy hol van a helye, csakhogy ennek semmi köze nincs a nyugdíjhoz. Azt, hogy miből lesz nyugdíj 2020-ban és 2030-ban, erről semmit nem tudunk” – mondta az elnök.
A nők nyugdíjazása vagy a devizahitelesek megsegítése kapcsán sem kaptak tájékoztatást az emberek, miközben továbbra is zajlanak a csoportos létszámelépítések. Sokan szeretnék tudni, hogy lesz-e biztos munkahelyük és meddig - tette hozzá Pataki Péter.