Állítsuk meg!
Bal- és jobboldaliak együtt vallják: a Fidesz átlépte a Rubicont. A jogállamiság végét jelentheti, ha a parlament elfogadja Lázár János frakcióvezető javaslatát, amellyel az Alkotmánybíróságon ütne, amiért a testület az alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a kétmillió forintnál nagyobb végkielégítéseket sújtó különadót. „Javaslom az Országgyűlésnek, hogy soron kívül módosítsa az alkotmányt: az Alkotmánybíróság azokban a kérdésekben ne rendelkezzen kompetenciával, vizsgálati jogosultsággal, alkotmányossági kontroll lehetőségével, amelyekről nem lehet népszavazást tartani.” Így nyilatkozott a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője, és hozzátette, hogy az alkotmánybírósági döntés „számunkra azt bizonyítja, hogy a régi alkotmány nem képes az embereknek megfelelni, nem képes az emberek életviszonyait szabályozni”. A kiváló írót, aki egyre gyakrabban vállal közéleti szerepet is, BARÁT JÓZSEF kérdezte.
- Ön szerint is drámai fejlemény, ami az Alkotmánybíróság különadóról szóló döntése után történt? Tényleg vége a jogállamnak?
– Ez a nyilatkozat csak egy lépés a sok közül. Orbán Viktor már akkor elindult ezen az úton, amikor első regnálása idején ellenfeleit idegenszerűnek nevezte, amikor néhány éve a baloldal esetleges genetikai meghatározottságát szóba hozta, amikor az önkormányzati választások után kijelentette: Budapest ismét Magyarország fővárosa, és amikor minap az előző kormányra célozva arról beszélt, hogy „de mi, magyarok itt vagyunk, és ők is ott lesznek hamarosan, ahol lenniük kell”. Következetesen átlépi azt a határt, amely európai demokráciában nem megengedhető. Az Alkotmánybíróság semmibevétele talán azért ver most akkora hullámokat, mert már a hülye számára is egyértelmű, hogy lebontják a jogállamot.
- Önt tehát nem érte meglepetés.
– A magán-nyugdíjpénztári vagyon arcátlan és hazug érvekkel indokolt lenyúlása se volt különb: hogy eltőzsdézik az emberek pénzét, és az állam jobb gazdája a nyugdíjügyeknek. Alamuszi, kétszínű lépésekkel próbálnak a túlélésre játszani. Nem nyíltan, diktatórikus úton mutatják ki a foguk fehérjét, hanem afféle „nemzeti együttműködési kényszer”-zubbonyt emlegetve.
- A „nemzeti együttműködés rendszeréről” elég sokat elmond, hogy elöször még a kereszténydemokrata párt is meglepetéssel reagált: valójában fogalmuk sem volt, hogy mi történik, fogalmuk sem volt, hogy mit mondjanak.
– A kereszténydemokrata párt lavírozása az előrelátás és a körültekintés hiányával függ össze. Olyan politikai sakkozókról van szó, akik egy lépésnél többet képtelenek (de nem is akarnak) előre látni. Orbán a legjobb úton halad afelé, hogy teljesen elveszítse a kapcsolatát a valósággal, ami bizonyos mértékig nagy szerencse.
- Nagy szerencse?!
– Aki elveszíti a kapcsolatát a valósággal, az előbb-utóbb hibát hibára halmoz.
- És ez jó nekünk? Az a szerencse, ha Orbán hibát hibára halmoz?
– Aki azt hiszi, hogy e politikai lezüllésnek nem kell majd megfizetni az árát, az sem a történelemmel, sem a mával nincs tisztában.
- Azt mondja, hogy minél előbb lesz vége a jelenlegi kabinet működésének, annál jobb?
– Ennek kívülről nem lehet csak úgy véget vetni. A magyar jobboldali politika olyan mélyre süllyedt az abszolút hatalomra törő politikai gazemberség következtében, hogy ebből a gödörből nem lehet egyszerűen kilépni. Nem lehet a földúlt lakásból úgy elmenni, hogy amikor visszatérünk, egyszeriben minden a helyén lesz. Ebből a szempontból van némi jelentősége a Kereszténydemokrata Néppárt zavarodott reakciójának. Magyarországot a most következő időszakban sikeresen, a lakosság egyetértésével irányítani csak jobboldalias jellegű politikával lehet. A túlnyomó többség úgy érzi, hogy elege van a széthúzásból: legyen nyugalom, béke, rend. Alapvetően demokráciaellenes indulatról van szó, mert nem akarnak szembenézni azzal, hogy a társadalomra éppen a megosztottság jellemző. Szinte tapintható a vágy a vezérre, a tekintélyre, arra a bizonyos Orbán-féle centrális politikai erőtérre.
- A „zemberek” tehát abszolút hatalmat akarnak maguk fölé?
– Nem, de a jobboldalnál van a megoldás kulcsa. A magyar lakosság a baloldali jozefinista reformjaiból a közeljövőben sem kér majd. A szükséges reformokat csak jobboldalias csomagolásban lesz képes elfogadni, ám a jelenlegi, abszolút hatalomra törekvő vezetés – amely már önveszélyes politikát folytat – nem képes igazi reformokra. Azon áll vagy bukik tehát Magyarország sorsa, hogy hasad-e a magyar jobboldal, vagy sem. Megjelenik-e egy mérsékeltebb, centrista jobboldal, amely meg tudja nyerni magának a többséget.
- Van ennek reális esélye?
– Valamiképpen elindul majd nálunk is az a folyamat, amely lejátszódott legutóbb Lengyelországban. Ott a Kaczyñski ikrek dúlásának következtében a jobboldal jelentős része nagyon hamar rájött arra – mert nem veszítette el a kapcsolatát a realitásokkal –, hogy így nem mehet tovább, és hatalomra segítette a centrizmust vállaló jobboldali Tusk-kormányt. Magyarországon mindez sokkal lassabban fog lezajlani. A lengyel európai jobboldal mindig erősebb volt, mint a magyar. Nem véletlen, hogy Lengyelországnak a második világháború idején volt ellenkormánya Londonban, Magyarország viszont nem volt képes erre a politikai teljesítményre. Az tehát, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt képviselői most elkezdtek mekegni, erőtlenül bár, de a jövő irányát mutatja.
- A bal- és jobboldali skálán ön hol helyezi el saját magát? Melyik szellemi hagyományt követi?
– Úgy vagyok ezzel, mint talán mindenki: van bennem némi baloldaliság, és van valami jobboldaliság is. Lényegét tekintve a bal- és a jobboldaliság soha nem lesz összeegyeztethető. Mégis mindkettőt vállalni tudom, mert vannak politikai helyzetek, amikor a baloldali válasz eredményez jobb hatékonyságot, és van, amikor a jobboldali válasz lehet eredményes. Ezért jó, ha a kormányzásban váltogathatják egymást a baloldali és a jobboldali politikai erők. A pártállam idején eszmélésemtől fogva a nyugat-európai polgári demokrácia híve voltam, és ezért elkerülhetetlenül jobboldalinak számítottam, kezdetben még a demokratikus ellenzékhez tartozó barátaim szemében is. Magam is elfogadtam ezt a besorolást. De soha nem felejtem el, milyen megalázó, ha kétségbe vonják az ember jobb- vagy baloldali meggyőződésének a legitimitását. A két értékrend küzdelmes együttműködése a nemzeti kultúra politikai hatékonyságának a záloga.
- Ön szerint tehát Orbán Viktor antidemokratikus úton halad. De ki állíthatja meg? Ellenzék most szinte nincs is ebben az országban, és nagy kérdés, hogy bármit ellensúlyozhat-e a gyenge civil társadalom.
– Magyarországon a civil társadalomnak megközelítően sincs akkora szerepe, társadalmi tartaléka, mint Nyugat-Európában. Ez a polgárosulatlanságból következik. Orbán Viktort semmiféle civil társadalom és – a választók többségének jobboldali beállítódottsága következtében – semmiféle baloldali mozgalom nem fogja tudni megállítani, vagy akár eredményesen és tartósabban felváltani. Az orbáni retardált, az európai szellemiségtől idegen politikát csak maga a jobboldal állíthatja meg.
- Az Európai Unió?
– Az Európai Uniónak nagyon kevés a politikai befolyásolási lehetősége. Gazdaságilag pedig illiberális (jogállamiság nélküli, de választásokat tartó) demokráciákkal is remekül működhetnek együtt. Amit az unió megkövetel, az játszva lehetővé teszi egy Putyin-féle látszatdemokratikus, tekintélyelvű rezsim fenntartását. Hozzá kell tennem, hogy Putyint (noha mindketten afféle „keleties” típusú politikusok) nagyságrendekkel józanabb, okosabb politikusnak tartom, mint az inkább furmányossággal, leleményességgel operáló Orbánt.
- Az azért figyelemre méltó, hogy Lázár nyilatkozatának másnapján a Commerzbank AG Németországban az ügyfeleknek olyan tájékoztatót adott ki, amely szerint Orbán Viktor terve elporlaszthatja a befektetőknek a jog uralmába vetett hitét.
– A pénzvilág annyira azért nem érzékeny arra, ha lábbal tiporják az emberi jogegyenlőséget.
- Persze, a profitjára érzékeny.
– Egyáltalán nem arról van szó, hogy a pénzvilágot az érdekelné, elhangzanak-e kirekesztő nyilatkozatok Magyarországon, van-e működő jogállam. Alighanem az zavarja őket, hogy a Fidesz mellé állt magyar tőkéscsoportok szűk látókörű érdekei behatárolják Orbán mozgásterét. E csoportok a maguk ipari és modernizációs potenciáljával nemzetközi szinten versenyképtelenek. Arra rendezkedtek be a rendszerváltás óta, hogy az állam csöcsét szívják, a közpénzekből éljenek. Ezeknek a köröknek az önveszélyes és ostoba védelmezése lehet az oka annak is, hogy a miniszterelnök – afféle „nemzeti” szabadságharcot vizionálva – minduntalan megpróbál nekimenni a nagy nyugati gazdasági struktúráknak, alkalmanként az EU-nak is. Pedig ez a játék hosszabb távon nem fog bejönni.
- Beszélgetésünkig Orbán Viktor nem nyilatkozott meg az Alkotmánybíróság ügyében. Mit gondol, visszalép?
– Szeretek jósolni, de most bizonytalan vagyok. Ösztönszerűen nem tudom elhinni, hogy létezik olyan ostoba ember, aki ennyire semmibe vegye a realitásokat. Holott ha a magyar történelmi tapasztalatokból következtetek: valószínűleg ő sem igazán táncol majd vissza. Rögtönözni fog, erre futja a kapacitásából. A magyar politikai elit nagy része olyan rosszul áll mind mentális adottságok, mind a neveltetési hiányait eláruló politikai műveltség dolgában, hogy alig képes mély belső egyetértéssel áthatottan átvenni az euroatlanti kultúra demokratikus és jogállami játékszabályait. Nem lehet mást ígérni, mint vért és könnyeket.