Államtitkár: Nem a Magyar Orvosi Kamara megszüntetése a cél

Nem a Magyar Orvosi Kamara megszüntetése, hanem a jó beteg- és ügyeletellátás kialakítása a cél – mondta az egészségügyi államtitkár a Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelent interjúban.

2023. március 16., 08:38

Szerző:

Takács Péter közölte: a kötelező kamarai tagság intézményét azért kellett megszüntetni, mert „a kamara visszaélt a hatalmával, a tagságból való kizárás olyan eszköz volt a köztestület kezében, ami alkalmas volt arra, hogy félelmet keltsen a tagokban, az új ügyeleti rendszerben munkát vállalni kívánó orvosoknak attól kellett tartaniuk, hogy a kamara megvonja az engedélyüket”.

Ez a fenyegetés már a betegellátást veszélyeztette. Ezért volt a kormány lépéskényszerben. A törvénymódosítás megakadályozza, hogy a kamara visszaéljen a hatalmával – mondta.

Takács Péter politikai nyomásgyakorlással vádolta meg a testületet.

„A kamara elnöke Gyurcsány Ferenc egészségügyi államtitkára volt, aki politikai nyomásgyakorlásra használja a testületet. Arra akarták rávenni az orvosokat, hogy ne vegyenek részt a betegek ellátásában. Amit szintén károsnak tartok a kamara kommunikációjában: szándékosan mossák össze a gyógyítás szabadságát ellátásszervezési kérdésekkel” – mondta.

Közölte: a kormány döntése értelmében a kétlépcsős bérfejlesztés első ütemére 2023. július elsejétől kerül sor, jövő év márciusban pedig újabb ápolói béremelés következik.

A Pénzügyminisztérium feladata volt kigazdálkodni az ápolói béremelésekre fordított összeget abban az esetben is, ha Brüsszel egy centet sem ad a Magyarországnak járó pénzekből. Ne felejtsük el azt sem, hogy az elmúlt négy évben a korábbi szinthez képest 72 százalékkal nőtt az ápolók bére. Az elmúlt kilenc évben hétszer volt béremelés, 2016 óta pedig két és félszeresére nőtt a szakdolgozók fizetése – tette hozzá Takács Péter.

(Kiemelt képünk: Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) új budapesti székházának avatóünnepségén 2022. november 7-én. MTI/Máthé Zoltán)

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Tegnap 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.