Megvan az Alkotmányvédelmi Hivatal új vezetője

Megvan Kiss Zoltán utódja.

2020. október 1., 21:13

Szerző:

Orbán Viktor még szeptember 15-én, azonnali hatállyal menesztette Kiss Zoltánt, az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) főigazgatóját, most pedig utódjául Bárdos Szabolcs nemzetbiztonsági dandártábornokot nevezték ki, október elsejei hatállyal. Róla a kormánypárti  Magyar Nemzet azt írta, hogy „műveleti tisztként a gyakorlatban sajátította el a speciális tudnivalókat, hogy aztán mára az AH teljes műveleti területét irányítsa”.

Pintér Sándor belügyminiszter kedden a nemzetbiztonsági bizottság előtti meghallgatásán azt mondta: Kiss Zoltán, az AH előző főigazgatója más beosztásba került.

A hivatal munkájával való elégedettséget bizonyítja az is, hogy nem kívülről érkező emberre tesznek javaslatot - jegyezte meg.

 

 

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.