Alkotmányozás: beletörik a Fidesz bicskája

Egy ország nem ma született bárány, a Magyar Köztársaság a nemzetközi kapcsolatokban létezik, egy sor szerződés kötelezi, ezeknek az érvénye nem változik meg az új alkotmánnyal. Kimondhatja a magyar alkotmány, hogy nem lát folytonosságot a ’49-es alkotmánnyal, de azt nem, hogy semmisnek tekinti a nemzetközi vállalásokat. Aki az Európai Uniós és az Európai Tanács tagjai, az nem írhat bármit az alkotmányba - mondta Nagy Boldizsár nemzetközi jogász a

2011. március 30., 17:04

Bár az alkotmányozás szuverén gesztus az államoknak egymásra és a világra is tekintettel kell lenniük, különösen a jelenlegi helyzetben. Nemcsak nem írhatunk bármit bele az alkotmányba, hanem az országot kötelező 3 ezer szerződés státusza nem fog megváltozni, akármi is van az új alkotmányban – hangsúlyozta Nagy Boldizsár.

Magyarországot körülbelül 80 ezer oldalnyi joganyag kötelezte már 2004-ben, amikor csatlakoztunk az unióhoz, és ezek száma azóta még szaporodott. Ezek a kötelezettségeink sem enyésznek el, bármilyen hitvallást is teszünk az alkotmány elejére. Azt nem vallhatjuk, hogy a korábbi kötelezettségeinket nem vállaljuk, hiszen az állam folytonos – mondta a nemzetközi jogász.

Kimondhatja a magyar alkotmány, hogy nem lát folytonosságot a ’49-es alkotmánnyal, de azt nem hogy semmisnek tekinti a nemzetközi vállalásokat. Aki az Európai Uniós és Az európai Tanács tagjai, az nem írhat bármit az alkotmányba.

Elég abszurd gyakorlat, hogy Navracsics Tibor februárban elküld három kérdést Brüsszelnek, de nem tud mellé alkotmányt küldeni. Azaz az alkotmányt nem kapja meg az a bizottság, akiknek véleményezniük kellene. A Velencei Bizottságnak megküldött 3 kérdés, pont olyannak tűnik, mint a népnek feltett 13. Az alkotmány helyett annak pótlékaként küldött kérdések ezek.

Az új alkotmány alapjogi szempontból nem jelent majd kivonulást a parlamentáris demokráciából, de ezért szorongással nézzük, hogy például romlanak a kisebbségek jogai. Ez azonban még nem fog nemzetközi felhördülést okozni. Egyszóval mi jobban szorongunk mint a nemzetközi közvélemény, ez utóbbi valószínűleg elégedett lesz.

A demokrácia attól működik jól, hogy van egy nagy hagyomány, amit nem írunk bele az alkotmányba. Nem írjuk bele, hogy például, köszönni kell. A demokrácia gyakorlása egy kultúra megfogalmazása is egyben - tette hozzá szakjogász.