Álhírgyártás nagyüzemben – Hahó, emberek, a valóság nem kopogtat be az ablakon!
Bár az álhírek politikai célú alkalmazása évezredek óta ismert jelenség, a szakértők egyetértenek abban, hogy a közösségi média térnyerésecezúrát jelent, a hamis konteók gyártása és térhódítása a korábbiakhoz képest új szintre lépett. Radikálisan átalakultak a médiafogyasztási szokások, a közösségi oldalakról érkezve megnőtt az információs piacra újonnan belépők száma, ezzel együtt viszont jelentősen csökkent a kritikai médiaműveltséggel rendelkezők aránya. Egyre kevesebben törekszenek arra, hogy több forrásból tájékozódjanak, részben kényelemből, részben anyagi okokból. Ez a változás kiváló táptalajt biztosít a hamis hírek elburjánzásának, az ezzel kapcsolatos lehetőségeket pedig az elsők között ismerte fel a politikai elit.
– Az autokrata vagy totalitárius rendszerek a 20. században jutottak el arra a szintre – mondja Krekó Péter, a Political Capital ügyvezető igazgatója –, hogy technikailag megoldották az ellenzéki hangok teljes elszigetelését, olyan visszhangkamrát kialakítva, amelyben egyáltalán nem jutott hely a rendszerkritikus nézeteknek. Az újdonság most abban van, hogy a kormányzati szintről terjesztett álhírek és összeesküvés-elméletek egy plurális médiaközegben is kiválóan virágoznak.
A fake news, a hamis hír vagy álhír lényege, hogy nincs igazságtartalma, kitalálója és elindítója pedig kifejezetten ártani akar egy másik embernek vagy csoportnak. A fake news elindítása mindig tudatos, terjesztése közben – a pletykával ellentétben – a tartalma nem formálódik, nem alakul át. Míg a pletyka az emberek véleményét igyekszik befolyásolni, az álhír cselekvésre késztet. Nem a rációra hat, hanem az érzelmekre: félelmet, gyűlöletet, reményt kelt.
A Political Capital a Heinrich Böll Alapítvány támogatásával idén szeptemberben készíttetett egy reprezentatív felmérést a Mediánnal a magyar közvéleményben felbukkanó egyes álhírek, tévhitek és összeesküvés-elméletek elterjedtségéről és hatásáról. Az eredmények részben hasonlítanak a más országokban is tapasztalt kutatási adatokhoz: így például kiderült, hogy az összeesküvés-elméletekben való gondolkodás sokszor erősebb azok körében, akik úgy érzik, ki vannak rekesztve a hatalomból, és nincs befolyásuk a közügyek alakulására. Könnyebben elfogadják a hamis konteókat a férfiak, az alacsonyabb iskolai végzettségűek, a hatvan év fölöttiek, de a pártpreferencia is hat az álhírekkel szembeni fogékonyságra. Nem meglepő, hogy a kormánypárti és a jobboldali ellenzéki pártok (Jobbik, Mi Hazánk Mozgalom) szimpatizánsai értenek egyet leginkább a muszlimellenes, Nyugat-kritikus, antiszemita összeesküvés-elméletekkel. Az viszont a szakembereket is megdöbbentette, hogy egy három éve még nem is létező, hamis konteó mára odáig fejlődött, hogy a magyar társadalom többsége elhiszi: Soros György menekülteket akar Európába szállítani. A megkérdezettek 51 százaléka elfogadja ezt az állítást, még a baloldali ellenzéki pártok hívei közül is 39 százalék gondolja ezt. Az is furcsa, hogy a kormánykritikus álhíreknek viszont még a Fidesz-táborban is sokan bedőlnek: minden negyedik fideszes valamilyen szinten egyetért azzal a kamuhírrel, hogy vezető kormánypárti politikusok titokban rendszeresen pszichiátriai gyógykezelésre járnak egy grazi klinikára, 18 százalékuk pedig elhiszi, hogy Orbán Viktort az orosz titkosszolgálatok terhelő bizonyítékokkal zsarolják.
Krekó Péter szerint a felmérés igazolja, hogy a hamis hírek kellő propagandával társítva (például a kormányzati Soros-kampány esetében) alapvetően képesek befolyásolni az emberek gondolkodását.
– A különböző összeesküvés-elméletek ráadásul morális pánikhelyzetet idéznek elő, amelyben már csak a virtuális valóság észlelhető. Sokan még bíznak benne, de hahó, emberek, a valóság nem kopogtat be az ablakon!
– figyelmeztet Krekó. Szerinte az nem is kérdés, hogy a hamis konteók gyártásában az összes politikai erő részt vesz, a különbség az erre fordított erőforrásokban, ezzel összefüggésben a felkínált összeesküvés-elméletek hatékonyságában van. – Nem nevezhetem meg, hogy kiről van szó, de a baloldali és liberális szimpatizánsok által nagyra tartott, egyik ismert európai politikus tanácsadója nemrég azt mondta nekem: álhírek és összeesküvés-elméletek terjesztése nélkül ma már nem lehet végigvinni egy választási kampányt. Aki ezzel nem hajlandó szembenézni, az álszent.
A jobb- és baloldali hamis konteók eltérő sikerét az is befolyásolja, hogy a jobboldalon egyfajta törzsi politizálás zajlik, márpedig a törzsi mítoszokat a mitikus erővel felruházott törzsfők képesek a leghatékonyabban működtetni. A mérsékelt politikusok, a centralisták, a technokraták ezt a világot nem értik, nem ismerik, nem mozognak benne otthonosan.
Így aztán nem meglepő az sem, hogy az egyes politikai szereplők egymást vádolják hamis hírek előállításával és terjesztésével. A fideszes kommunikációnak is az az alapállása, hogy a kormánypártok számára kellemetlen híreket, tényeket egyszerűen fake newsoknak, az ezeket közlő médiumokat álhírgyáraknak minősítik. Sőt a kabinet szeretné azt a látszatot kelteni, hogy valójában élére állt a hamis konteók elleni harcnak, legalábbis az Átlátszó – miután kiderítette, hogy Rogán Antal propagandaminisztériuma kulcsszavak alapján figyelteti a legnépszerűbb hírportálokat, blogokat, közösségi oldalakat – azt a választ kapta a Kormányzati Tájékoztatási Központtól, hogy Rogánék az internetes kémkedéssel valójában az „álhírek terjedése ellen” küzdenek.
– Magyarországon a néző még elkapcsolhat a köztévéről, megnyithat egy független híroldalt, kézbe vehet egy kormánykritikus újságot, mégis tömegek érdeklődnek a kormánypropaganda iránt – mondja Krekó Péter. – Ennek egyik fő oka, hogy a modern autoriter rezsimek olyan hamis tartalmakat, összeesküvés-elméleteket kínálnak az embereknek, amelyekre a társadalom nagyobb része vevő. Nem kell feltétlenül elszigetelni mindenkit a valós hírektől, hiszen a politika által kínált álhírek vonzóbbak, érdekesebbek az emberek számára, mint a cáfolatuk. Ez világjelenség, de az hungarikumnak számít, hogy nálunk nem a közösségi médiából szivárognak át a végtelenül leegyszerűsített hamis konteók a mainstreambe, hanem fordítva, a kormánypárti médiumokból indulnak el, kiegészülve óriásplakátokkal, állami hirdetésekkel. Abszurd találkozása ez a 21. századi technológiának és a 20. századból itt maradt egybites politikai szlogeneknek.
– Az álhírekre való fogékonyságot erősíti az az univerzális emberi igény, hogy szeretnénk minden elemében megérteni a minket körülvevő bonyolult világot – magyarázza Nagy Zsófia szociálpszichológus. – Ez a vágy hajlamossá tesz minket a faék egyszerűségű vagy egyáltalán nem létező magyarázatok elfogadására is.
Nagy Zsófia szerint is van összefüggés az álhírek iránti fogékonyság, valamint az iskolai végzettség és a társadalmi státusz között, azt ugyanakkor nehéz eldönteni, hogy a szélsőséges kamuhíreket azért fogadja el tényként valaki, mert alapvetően is szélsőséges nézeteket vall, vagy éppen azért vált ilyenné, mert jórészt fake newsokkal találkozik. A szociálpszichológust kevésbé lepte meg, hogy a Soros-konteók néhány év alatt a magyar társadalom többségét megfertőzték, mivel a hamis hírek sulykolása hosszú távon mindenkire hat, folyamatosan erodálja a racionalitást.
– Fontos megjegyezni: az álhírek látványos felvirágzása nem azt jelenti, hogy meghülyültek volna az emberek
– mondja Nagy Zsófia. – Egyrészt korábban nem látott mennyiségben – részben a közösségi média viralitása miatt – ömlik rájuk a hamis konteó, amelynek ráadásul a politikai motiváción túl üzleti oka is van, hiszen az álhírek kattintásvadász tartalmak. A politikai dezinformáció akkor lehet igazán eredményes, ha épít az alulról érkező előítéletekre, amit aztán felülről irányított tartalmakkal kombinál. A magyar kormánynak, amely éppen ezt teszi, kettős politikai célja van az álhírekkel: egyrészt saját propagandáját erősíti, másrészt aláássa a mainstream médiába vetett bizalmat. A kormánymédia reputációja nem érdekli, hiszen nem is tekinti valós médiának, csupán PR-eszköznek.
A hamis konteókkal szembeni fellépés egyik élharcosa az Egyesült Államok, nyilván azzal összefüggésben, hogy Amerika egyúttal az álhírgyártás egyik fellegvára is.
– Az összeesküvés-elméletek virágzása történelmi tradíció, a nemzet születése óta jelen van Amerikában – mondja Kaló Máté Amerika-szakértő. – Hogy csak a legutóbbi évtizedek legfontosabb konspirációs teóriáit említsem: ide tartozik a mccarthyzmus, az 51-es körzet ufólegendája vagy a számtalan elmélet a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban. A politikai álhírek elburjánzása nem 2016-ban kezdődött, hanem már évekkel korábban, viszont az tény, hogy Donald Trump a politikai tényezővé válását éppen egy ilyen hamis konteónak köszönheti: Obama első elnöksége idején – akkor még csak ingatlanmilliárdosként – a nyilvánosság előtt vonta kétségbe, hogy az elnök, akinek afrikai felmenői vannak, az Egyesült Államokban született, és igazságügyi szakértőkre bízta volna születési anyakönyvi kivonatának a vizsgálatát. Bár utóbb Obama bizonyítékokkal szolgált arról, hogy Hawaii-n született, nem pedig Kenyában, Trumpot politikai szereplővé avatta az eset.
Trump egyik kedvelt összeesküvés-elmélete, hogy Hollywood és a mainstream média a demokraták kezében van, utóbbi egy valóságos fakenews-konzorcium, ezért a 2016-os kampányban kikerülte a sajtót, és rendkívül egyszerű üzeneteit sikerrel juttatta el a Twitteren közvetlenül a választókhoz. Azóta számos amerikai szervezet foglalkozik azzal, hogy
tananyagot gyártson a hírértéshez,
azt remélve, hogy az edukáció hosszú távon az egyik leghatékonyabb eszköze lehet az álhírek elleni harcnak. Egy nemrég a témában publikált 444-cikkben a szerző, Magyari Péter azt írta, „az amerikai államok mintegy felében vannak olyan iskolák, amelyek az órarendjükbe illesztettek olyan programokat, amelyek például arról szólnak, hogy a gyerekeknek egy-egy bombasztikusnak tűnő hírről kell kikutatniuk a neten, hogy tényleg igazat állítanak-e. Néhány optimista szakértő szerint az emberek idővel megtanulják szétválasztani a minőségi híreket a szemfényvesztéstől.” Ez az oktatási kísérlet, valamint az etikus újságírás megerősítése azonban csak hosszú távú projektként lehet sikeres.
A hamis hírekkel szembeni fellépés másik eszköze lehet a jog, de ez sem kecsegtet sok sikerrel. Kaló Máté szerint például az Egyesült Államokban szinte reménytelen kísérlet lenne, olyan erős bástyának számít a szólásszabadságot védelmező első alkotmánykiegészítés.
– Sok esetben ráadásul valóban nem könnyű eldönteni, hogy hol húzódik a határ a fake news és a politikai vélemény között – magyarázza. – Sokan attól tartanak, hogy egy állami jogi szabályozás egyfajta véleményrendőrség felállítását jelentené. Másrészt viszont azt is sokan sürgetik, hogy a nagy tömegeket elérő közösségi oldalak ne csak saját belső szabályaikkal, egyfajta önkorlátozással küzdjenek a fakenews-tartalmakkal szemben, hanem létezzen egy külső, állami kontroll is. Van már ilyen kezdeményezés: az Egyesült Államok külügyminisztériumában néhány éve létrehoztak egy részleget, amely az internetes dezinformációval foglalkozik. Az úgynevezett Global Engagement Center egyik fő feladata az álhíreket terjesztő propagandaoldalak és a trollok elleni küzdelem.
A PC felmérését bemutató konferencián a szakértők egyetértettek abban, hogy az összeesküvés-elméletek elleni küzdelem eddig kipróbált formái nem elégségesek.
Törvényi szabályozással aligha lehet megfékezni az álhírek terjedését, hiszen a hírpiac nem úgy működik, mint például a reklámpiac, ahol szankcionálni lehet a tisztességtelen befolyásolást. Egyelőre tehetetlen maga a Facebook is, amely egy időben megpróbálkozott azzal, hogy kis piros zászlócskákkal jelölje meg az általa kamuhírnek tartott megosztásokat, de a dolog visszájára sült el: még többen kattintottak az álhírekre. A Facebook és a WhatsApp több államban – egyebek mellett Mianmarban, Srí Lankán és Indiában – képtelen volt megakadályozni a hangulatkeltésre alkalmas álinformációk terjedését, amelyek szerepet játszottak az ezekben az országokban kirobbant etnikai tisztogatásokban és vallási erőszakban.
Számos országban a civil szervezetek próbálnak háborúzni az álhírekkel: megnevezni, azonosítani és megszégyeníteni az elkövetőket. Litvániában egy több ezer tagot számláló, önmagukat „elfeknek” nevező csoport igyekszik leleplezni az elsősorban orosz politikai törekvéseket kiszolgáló trollokat. Hasonló önkéntes csapat dolgozik Ukrajnában is az orosz dezinformáció megfékezésére. Sok helyen próbálkoznak azzal, hogy a hirdetőket távol tartsák az álhíroldalaktól, ami a magas presztízsű vállalatok esetében akár sikerülhet is, de a kamutermékeket és -szolgáltatásokat (potencianövelőket, egynapos nyelvtanulást vagy éppen tőzsdei trükköket) kínáló cégek éppen azokat a könnyen becsapható embereket keresik, akik az összeesküvésekben is hisznek. A küzdelmet nehezíti, hogy míg a hamis hír nagyüzemben és olcsón állítható elő, a leleplezése drága mulatság: a tényellenőrző szervezeteknek – angol nyelvterületen közel kétszáz ilyen működik – a fenntartása komoly emberi erőforrást és szakértelmet igényel, gyakornokokkal ezt a háborút aligha lehet sikerrel megvívni. Magyar nyelvű internetes tartalmakkal kapcsolatban egyébként még nem működik tényellenőrző szervezet.
