"Aki bebukta a lakáshitelét, annak összébb kell szorulni"

Az árfolyamrögzítés teljesen értelmetlen elképzelés, hiszen ez azt jelenti, hogy minden egyes svájci frank lakáshitelhez 30 vagy 50 forint állami támogatás kell – nyilatkozta a privatbankar.hu-nak Bokros Lajos.

2011. május 25., 10:20

A közgazdász szerint minden olyan megoldás, amelyik érzékelhető segítséget jelent azok számára, akik ezen az árfolyamon nem bírják fizetni a devizahiteleiket, azt jelenti, hogy valaki másnak kell fizetni ezt a veszteséget. "Nagyon kell vigyázni, hogy ne állítsuk feje tetejére a piacgazdaság és a kapitalizmus alaptörvényeit, mert azt úgy hívják, hogy szocializmus és az, mint már láttuk, sehova nem vezet. Ha uralkodó felfogássá válik, hogy a nyereségeket lehet privatizálni, a veszteségeket pedig automatikusan társadalmasítjuk, akkor ez teljesen szétveri a közösség értéktudatát. Ha valaki hoz egy rossz döntést, annak a következményeit zömmel neki kell viselni. Nem volna igazságos, ha a lejárt lakáshitelek törlesztésébe beszálljanak olyanok is, akik rendesen fizetik a sajátjukat, vagy azért nem fizetnek lakáshitelt, mert nincs lakásuk. Ugyanis, ha ezeket a terheket az állam vállára tesszük, akkor az kiszorít más feladatokat, aminek a kárvallottjai lehet, hogy éppen ez utóbbiak lesznek" – mondta.

Hozzátette: ha valaki nem tudja fizetni a hitelét, akkor az ő lakása a banké. Ha a pénzintézetek tulajdonosaivá válnak ezeknek a lakásoknak, akkor az a kérdés, hogy megelégszenek-e azzal, hogy mondjuk alacsonyabb bérért ugyanazt a lakást bérbe adják, mert akkor még mindig termelődik nekik valami bevétel – ami persze azt jelenti, hogy a hitel egy részét veszteségként le kell írni. Ebből nem feltétlenül következik a kilakoltatás, vagy ha nagy lakásról van szó, akkor fel lehet ajánlani egy kisebbet. "Aki bebukta a lakáshitelét, annak összébb kell szorulni. Ez a kapitalizmus" – mondta a

privatbankar.hu-nak.