A zsarolós Lázárt alázzák a pedagógusok
Ha nem érti a pedagógusok elégedetlenségének okát, akkor tényleg nagy a baj. Ha nem látja, hogy a tiltakozók nem magukért, hanem éppen a gyerekekért, a közoktatásért, az ország jövőjéért demonstrálnak, akkor politikusi farkasvakságban szenved – üzente Lázár Jánosnak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük nyilatkozatukat.
Lázár János szokásos heti kormányinfóján – immár sokadik alkalommal – foglalkozott a közoktatás helyzetével. Mivel gyermekein keresztül maga is érintett a kérdésben, állítja, hogy látja és tudja, mik azok a problémák, melyekkel a pedagógusok küzdenek.
Ha látja és tudja – akkor annál érthetetlenebbek mondatai a politika beviteléről az iskolába, a gyerekekkel való zsarolásról, a Klik szerepének „szent tehénségéről” és a tankönyvpiac állami monopóliumának megkérdőjelezhetetlenségéről.
Lázár úr szíves figyelmébe ajánlom az alábbiakat:
1. „A gyereket felhasználni politikai célra nem tisztességes dolog” – mondja. Egyetértünk. Azt talán miniszter úr sem vitatja, hogy az alacsony iskolai végzettség csekély társadalmi aktivitással jár, s az ilyen választópolgár könnyen manipulálható. Talán abban sincs vitánk, hogy a megváltozott közoktatási rendszerben az általános iskolát elhagyó diákok kétharmada szakképzésben tanul tovább, melyben a közismereti tárgyak számát nagymértékben csökkentették. Többek között a nyelv- és informatikaórák számát is. Az innen kikerülő „eldobható szakmunkások” kiszolgáltatottjai a hatalomnak, hisz leginkább – a minden józan határon túlterjeszkedett – állam az, ami befolyásolja mindennapjaikat. Ez kizárólag az aktuális kormányzó politika érdeke.
2. Ha nem érti a pedagógusok elégedetlenségének okát, akkor tényleg nagy a baj. Ha nem látja, hogy a tiltakozók nem magukért, hanem éppen a gyerekekért, a közoktatásért, az ország jövőjéért demonstrálnak, akkor politikusi farkasvakságban szenved.
3. Ha nem érti, hogy az – ismét 17 milliárdos (rekord)adóssággal küzdő Klik nem hibajelzés, hanem maga a hiba, akkor nem felelősen gondolkodó politikus, hanem kritikátlan kiszolgáló.
4. Ha nem érti, hogy a tankönyvpiac felszabadítása nem a tankönyves lobbi, hanem a közoktatás egészének eminens érdeke, akkor...
Dehogynem érti. Lázár János kiváló képességű, jól képzett politikus. Ha kell, ígér, ha kell (be)hízeleg, ha kell, felvilágosult és közvetlen... S ha kell, akkor manipulál, félretájékoztat, fenyeget. Ahogy ezt teszi hetek óta.
Nem kell!