A végső tévedések
Már azt hittük, mindent tudunk a második világháborúról. Deák István könyve meggyőz az ellenkezőjéről. Ez nem hadtörténeti mű, nem egyetemes történelmi, hanem embertörténeti. Ki hogyan viselkedett a vérzivatarban, milyen volt a háborús Európa? Meg fognak lepődni!
BÖLCS ISTVÁN
Egyetlen puskát sem sütöttek el a megbénult csehek, amikor – a müncheni egyezmény után – a nácik a Szudéta-vidékre bevonultak. Pedig egymillió jól kiképzett, felfegyverzett és mozgósított katonájuk volt, hadiiparukat Európában a legjobbak közé sorolták, és kiépített erődrendszer védte határaikat. A létrejött Cseh–Morva Protektorátusban aztán meglepően jól élt a lakosság: magasabbak voltak az élelmiszer-fejadagok, mint a birodalomban, és a férfiakat nem hívták be katonának. Így a csehek sokkal kisebb embervesztességgel élték túl a második világháborút, mint bármely más nemzet a térségben. (Nem mellékes szempont.)
Pedig feltételezhető: együtt a cseh és lengyel hadsereg a nyugati szövetségesek (Anglia, Franciaország) aktív támogatásával megakadályozhatta volna a világháborút. Hasonlóan gátat vethetett volna a villámháborúknak nyugaton a norvég, a dán, a belga, a holland, a luxemburgi és a francia egyesített haderő a maga összesen 7-8 millió katonájával. Ők azonban nem a győzelemre készültek. Szinte fitogtatták harcképtelenségüket. Például a gazdag, nagy gyarmatbirodalomra támaszkodó Hollandiának nem volt egyetlen tankja sem, noha világosan látszott: bőven belül vannak a Wehrmacht páncélosainak akciórádiuszán. A francia főparancsnokság eleve eltúlozta a német fölényt, és csak védekezésre készült, noha ebben az időben hadiiparuk kapacitása meghaladta a németekét (!), és flottájuk is erősebb volt a nácikénál.
Európa odakínálta a torkát szégyentelenül.
Dánia is puskalövés nélkül esett el. A kollaboráns kormány aztán aláírta az antikomintern-paktumot, így – a megszállt országok közül egyedüliként – Dánia hivatalosan is Hitler szövetségese lett. Ugyanakkor az országnak majdnem az összes zsidóját, nyolcezer embert megmentettek az elhurcolástól és legyilkolástól – ugyanezek a dánok.
A belgák néhány napos ellenállás után szintén föltették a kezüket. A holland hadsereg ugyancsak. Vilma királynő és kormánya Angliába menekült. A későbbiekben Hollandia a saját elöljáróinak igazgatása alatt élt és működött. Igaz: a dánokat, hollandokat „germánfajúaknak” tartották a nácik. A norvégokat meg egyenesen „északi árjáknak”, akik a harcos viking hagyományokat testesítik meg. (Néha a németek ellen, néha a németek mellett.)
Hitler legfontosabb szövetségesei az olaszok, a románok, a magyarok, a bolgárok, a szlovákok és a horvátok voltak. Mind saját döntésük alapján. Hitler nem tudta volna kikényszeríteni egyikük esetében sem a háborúban való részvételt – írja nyomatékkal a szerző. De a kollaborálók közül néhányan egymásnak halálos ellenségei voltak (elég a magyar–román kölcsönös fenyegetésre gondolni). És ezen a táboron belül is ezernyi az árnyalat. A „mélybalkáni” Bulgária például nem adott katonákat a keleti frontra, sőt a diplomáciai kapcsolatokat is végig fenntartotta Moszkvával, és soha nem adta ki, nem zárta be zsidó állampolgárait. Amikor 1944. augusztus 20-án Románia kiugrott a szövetségből és átállt, egyetlen tábornokot sem találtak, aki hajlandó lett volna egy németek által dirigált bábkormány élére állni, azt legitimálni. (Nálunk a nyilas Beregffy vezérezredes igen hamar felért Budapestre...) A háború során elpusztult félmillió román katona kétharmada Hitler szövetségeseként esett el, egyharmada az ellene vívott harcban. Bukarest ostrom nélkül nyitott kaput a szovjet hadsereg előtt. A „Budapest-erődöt” szétbombázták.
Hitler hadseregében a megszállt országok önkéntesei is jelen voltak. Léteztek ukrán, észt, lett, litván, bosnyák muszlim, horvát, albán, tatár, magyar, olasz, fehérorosz, skandináv, holland, vallon, francia Waffen-SS hadosztályok. Több mint egymillió szovjet állampolgár is átállt. A birodalomhoz kapcsolt Ausztria 330 hivatásos tisztjéből lett náci tábornok (!), és számosan szolgáltak a halálfejes SS osztagaiban is lágerőrként.
Az elfoglalt Franciaországnak megmaradt egy százezres hadserege, volt államelnöke, kormánya, amely megpróbált együttélni a megszállással. A Vichy-kormány azt mondta: Franciaország elveszésének okai a marxisták, a liberálisok, a szabadkőművesek és a zsidók. (Bő választék...) A francia nők egy része kipróbálta a „collaboration horizontale-t”, azaz a vízszintes együttműködést a megszálló német katonákkal. A háború végén tízezerszám lincselték meg a gyanúsítottakat.
A megszállás, beletörődés, kollaboráció, ellenállás, bosszú tekervényes történeteiben nehéz eligazodni. Minden országban másképpen alakult a helyzet. Mintha két háború lett volna. Egy hagyományos nyugaton és egy gyarmatosító, irtó, kegyetlen keresztes háború keleten. (Lengyelországtól semmiféle kollaborációt nem vártak el a nácik, és nem szolgált az SS-ben egyetlen lengyel sem.)
Kelet-Európában a frontok keveredtek. Az ukrán partizánok ölték a németeket, a szovjet partizánokat, a helybeli kommunistákat, a zsidókat, a lengyel parasztokat. Szarajevóban 1941 és 1945 között golyót kaphatott a muszlim, a római katolikus, az ortodox keresztény, a zsidó, a bosnyák, az usztasa, a csetnik, a német katona, a horvát katona, az olasz katona, a kommunista, az ellenálló, a kollaboráns. A szlovák bábállam vezére, Tiso széles körben gyűlölte a zsidókat, a magyarokat, a kommunistákat, a szocialistákat, a liberálisokat, a szabadkőműveseket és a cseheket.
Lehetett-e tisztán látni? Ki volt gyilkos, ki volt ellenálló, nemzeti hős?
A magyar kulturális elit hagyományosan Párizsra tekintett. Arisztokratáink angolbarátok voltak. Német orientációjú elsősorban a nagyszámú, tanult zsidó polgárság. Minimum bizarr!
A cinikus európai válasz erre az volt, hogy a vasúti társaságok a koncentrációs táborokba hurcoltakkal a jegyeiket a kedvezményes, „turistacsoport” tarifával fizettették ki.
A többit elfedi a füst. Elfedi?
