A várpalotai kettős gyilkosság elkövetője úgy beszél az áldozatokról, mintha még most is élnének

Nem tud magyarázatot adni a tettére.

2018. október 2., 16:43

Szerző:

- A családja sem érti, hogy mi történhetett. Nem észlelték semmi előjelét annak, hogy ilyesmire készül. A gyilkosság után az édesanyja vitte haza Várpalotáról kocsival, de neki sem mondott semmit arról, hogy mi történt a házban. B. Zsolt fehér pólót viselt. Ha valóban szétverte volna a lány fejét, ahogy az a sajtóban megjelent, akkor az édesanyja csak észrevette volna, hogy véres ruhában van a fia – magyarázta a férfi ügyvédje a 24.hu-nak.

B. Zsolt pénteken végzett volt barátnőjével és annak két éves fiával, miután a nő úgy döntött, visszamegy gyermeke apjához.

Az ügyvéd a 24.hu-nak elmondta, B. Zsolt másnap elment dolgozni, egy közúti ellenőrzés során pedig rögtön mondta a rendőröknek, tudja, miért keresik, és ő volt az elkövető. Az ügyvéd szerint a hírekkel ellentétben nem volt vérengzés, a gyereket mellkason szúrta, majd megfojtotta, a gyermek anyját szintén megfojtotta. - Végig úgy beszélt a kisfiúról és az édesanyjáról mintha még most is élnének. Azt mondta, hogy filmszakadás volt, és nem tudja, miért tette – tette hozzá az ügyvéd a portálnak.

A férfi pszichológiai szakértői vizsgálata még hátravan.