A történelem ura
Maholnap az úgynevezett megszállási emlékmű két fő bronzalakja is a helyére kerül. Ám hogy valójában mi a vitát felkavaró emlékmű mondanivalója, az még Jelenits István – nagy tisztelettel övezett – piarista szerzetes számára sem világos, de a sajtóból tudhatjuk: e téren az alkotó és a megrendelő sem jár azonos keréknyomon.
Kétség nélkül állíthatjuk: a műtárgyhoz több narrációt is rendelhetünk. Ezek egyike: a Gonosz győz Isten birodalmában, azaz ott és akkor nem Isten, hanem a Gonosz a történelem ura.
(S akkor most mi legyen a „Trianon-törvény” elejével?!)
Ám a Gonosz nem csupán a műalkotásban válik győztessé! Sikeres abban is: az emberek jelentős részének képes elvenni azt a képességét, hogy felismerjék, mi is a műtárgy semmiképpen nem kívánt egyik lehetséges mondanivalója, ti. hogy az a Gonosz győzelmét ábrázolja!
Létezik, hogy Európa legrafináltabb politikusa e kelepcét nem venné észre, s ezért nem áll el a szobor felállításától? Mindenesetre számára nagyon fontos lehet annak – vélt – politikai tartalma: nehogy a 70 évvel ezelőtti rendszer sara a „jogfolytonos” utódokra fröccsenjen. Tanácsadói köre, de a katolikus klérus is hallgatással fejezi ki lojalitását a kormányfő voluntarista következetessége (dacos csökönyössége) iránt.
Mindezek után már csak az van hátra, hogy egy rövid, tömör szöveg kerüljön a szobor talapzatára: A Gonosz a Történelem Ura.
Ezzel érthetővé válna az is, miféle (álszent) keresztényi (politikai) gyökerekről eredezteti magát a centrális erőtér mai rendszere.
Kovács Ferenc
Vác
