A tolvajok paplant dobtak rá, abba fulladt bele

Hétköznap délelőtt csak a polgármesteri hivatal körül van némi mozgolódás. Tölcsér István virágot öntöz, füvet gereblyéz. Minimálbérért, közmunkában. Korábban az építőiparban dolgozott. Most már csak néhány asszony jár parkosítani, az autópálya mellé.

– Aki nem röstelli.

Régebben a téesz marhatelepén dolgoztak a falubeliek, de sokan jártak Nagykanizsára, Marcaliba is. Ott nemrég bezárt a Mustang, tizenöt zsitfai varrónő állása odalett. A fiatalok közül aki tehette, elköltözött. Az idősek magukra maradtak. A tolvajoktól nemcsak ők tartanak. Istvántól harminc tyúkot vittek el egyetlen éjszaka.

– Először eltűnt a kutya. Másnap „mentek” a tyúkok utána. Harmadnap a kutya hazajött.

István fiát is itt ölték meg. Az elkövető elbarikádozta magát, jöttek a kommandósok, a tévé. Végül öngyilkos lett. Ennek már három éve, mégsem javult semmi.

– Védtelenek vagyunk.

Most meg a néni.

– Az idősebbek félnek – mondja István druszája.

Ő is az önkormányzatnál dolgozik, ételt hord, gyógyszert vesz, bevásárol.

– Ani nénihez többször is betörtek már. Egyszer még arra is rábeszélték, vegyen valami masszírozómatracot. Hetvenezer volt a vége.

Majai István elsőként iratkozott fel a leendő polgárőrök listájára. Addig csak figyel.

– Múltkor feltűnt egy sötétzöld Toyota, felírtam a rendszámát. Másnap már egy szürke Mercin volt.

A polgárőrség felállítását a falu vezetője, Nagy László kezdeményezte. Első ciklusát tölti, korábban kétszer volt alpolgármester, előtte harminc évig katona. Ő is cirkálna éjjelenként.

– Eddig hatvanan jelentkeztek. Fél tizenegytől hajnali háromig szolgálat, két fővel, először saját autóval.

Kell az, hiszen a faluhoz tartozik különálló településrészként Szőcsénypuszta, Somogyfejéregyháza is.

A szőcsényi „végeken” korábban már működött polgárőrség, de megszűnt. Azt beszélik, tégla volt a csapatban.

A polgármester szerint a törvény hézagos, az idősek elleni támadások szervezői nem is számíthatnak büntetésre. Az intézményesült lopás a „szociális háló” része.

– Öt-tízezer forint. Mi az? Hozzám nem is jöhet senki, hogy ledolgozza közmunkában. Ha elköveti, ülje is le.

Kérésére a rendőrség gyakrabban járőröz. Nemcsak a jogsit nézik.

– Egyszer megállítottunk egy teherautót, teli fával. Mondták, Miskolcról hozták eladni. Csakhogy erre rengeteg a fa. Le is buktak.

Bevett trükk: elkérik a pénzt, majd megígérik, később hozzák a többit.

A rendőrök leintenek egy autót. Kiderül, hogy a vezetőnél nincs igazolás a kötelező biztosításról. Német az asszony. Ő a szomszédos Csákányban lakik, korábban Spanyolországban élt, de ott nagy a meleg. Itt jó. Nagy kert, sok virág, teljes nyugalom. A magyarokat kedveli, szomszédasszonya „Zigeunerin”, de rendes, „eine Spitze”.

Zsitfán egyre több a német ház, szaporodnak a „zu verkaufen”-táblák is. Az egyik mellett kiegészítés: „Traktort eladok, csigát megveszek.”

Egy kerítéssel odébb néni szomszédol az ebéddel. A fazékban gombás paprikáskrumpli, mi is kapunk belőle.

– Itt egy kisfröccs, húzza csak ki – töltené is a poharat, de jelezzük, autónk mellett strázsál a közeg.

Marika néni örül, hogy a téeszből lett gazdasággal szemközt laknak. Ott legalább van éjjeliőr. Bár egyszer betörtek az istállóba, elvitték a lószerszámot. Máskor a házba jöttek volna be megnézni, „jó-e a telefon”.

– Mondtam, menjenek, vagy rájuk eresztem a kutyát.

A hegyen, ahol szőlőt termesztenek, pincéjük is van.

– Egyszer az ajtót feszítették fel, máskor a tetőn bontották meg a cserepet. Vitték a tányérokat, a tábla szalonnát, az abroszt.

Kilenc után eddig sem mertek az utcára kimenni. De a gyilkosság után nagyon megijedtek.

– Odakötözték szegényt az asztal lábához. Tudták, hogy egyedül lakik.

Mutatja a házat, a kertben füvet nyír valaki.

János bácsi feleségének unokatestvére az áldozat. Naponta látogatta, kedden és szombaton tejet vitt neki. Aznap délután senki nem felelt, a kapu zárva, a kerítésre akasztott ételhordó érintetlen. A hátsó bejáraton próbálkozott, azon nem volt lakat. Észrevette, az ajtót csak behajtották, még a rigli sincs rácsukva. Nyitja az apró szobát, de nem akaródzik bemenni. Odabent már rend van, ágy, tűzhely, kis mosogató, kredenc. A telefon, ahogy a tolvajok hagyták, a falból kitépve.

– Itt feküdt Irén néni, féloldalasan az ágy előtt. Kabátokat, paplant dobáltak rá, nem kapott levegőt. Átjött a szomszéd, ő mondta, meg van merevedve. Aztán rendőrrel lett tele az egész utca. Később elégettünk minden ruhát.

A sarokban a néni botja, rosszul járt, fél szemére vak volt, sokat rádiózott.

A misét nagyon szerette. A falon feszület, házi áldás, Szűz Mária. Az ajtón biztonsági zár.

– Gyógyszereket szedett, és mindig mondta, nem hiszünk neki. De megesett, hogy főztünk rá, s amikor vittem volna az edényt, azt mondta, ellopták. Később meglett.

János bácsiéktól is tűnt már el tyúk, paradicsompalánta.

– Az utcán az arcunkba röhögnek. Nincs itt törvény.

A kocsmában az alakuló gyűlésre melegítenek a férfiak.

– Tizenkét órát lekombájnozok, aztán virrasszak? – kérdi valaki.

Közben kissrácok pénzt váltanak, ezresekkel cserkészik be a játékgépet.

– Segélyosztás után pár napig nagy a vigalom. Előjönnek az alkoholbogarak – sandítanak az öregek a masina felé.

A művház lassan megtelik. Húsztól hatvanig, dzsoggingos-borostásan, ingben a leendő polgári védelem. Két asszony a sarokból figyel.

A polgármester kéri, a feladathoz tisztességgel álljon hozzá mindenki, és kerülje az italt. Alapszabályt ismertet.

– Legyen jelkép?

– Ja. Baseballütő.

Tisztségviselő is kell, elnök, titkár, felügyelő. Több jelölt is akad, szavazni kell, méghozzá titkosan. Bicska elő, cetlivagdosás. Rögtönzött szavazófülke épül, pingpongasztal lapja a paraván. Mögötte egyszerre hárman vésik a neveket, szórják a cédulát a kukából lett urnába.

Utolsó napirendi pont: a tagdíj.

A polgármester havi százast javasol.

– És mit kapunk cserébe?

– Biztonságot.

Vesznek majd mellényt, autóra lámpát, matricát.

Zárásképpen a megyei polgárőrelnök köszönti az új erőt:

– A pofon fáj, de jó ügyet szolgálunk.

Kihúzzák magukat az újdonat polgárőrök, sör az áldomás.

– Te Józsi, bezártad a kocsit?