„A tavasz jön, Orbán megy“
Az eső és a hideg dacára tömegfelvonulással kezdődött az új év Magyarországon – írta a pénteki tüntetésről a Der Standard. A lap tudósítása szerint ezrek gyűltek össze az Operaház előtt, a táblákon az állt: „Orbán, takarodj!“, „Demokráciát“, „Harc a maffiaállam ellen“.
A kormányellenes erők egyúttal új köztársaságot és alkotmányt követeltek. Azt is szóvá tették, hogy a kabinet szigorítani akarja a gyülekezési törvényt.
Takács Bori a tegnapi tüntetésen azt jelentette be, hogy a MostMi csoport február 2-ra, Angela Merkel látogatásának napjára szervez tüntetést a Pollák Mihály térre.
A 60ezren a Magánnyugdíjukért és a Százezren a netadó elleni csoportok is demonstrációt hirdettek meg (ők egy nappal korábbra, február 1-re) azzal a jelszóval: „A tavasz jön, Orbán megy“.
A pénteki tüntetéssel tele volt a nemzetközi sajtó: az eseményről beszámolt egyebek mellett a Die Zeit, a Deutsche Welle, a Bloomberg, az International Business Time, a Reuters és az AFP francia hírügynökség.
A Reuters beszámolója azt emelte ki, hogy a szervezők távolságot tartottak a népszerűtlen ellenzéki pártoktól, a jellemző az EU kék zászlója volt, hiányoztak a pártjelképek
Az
International Business TimeVárady Zsoltot idézte, aki Putyin kisöccsének nevezte a magyar miniszterelnököt, hozzátéve, hogy Orbán túl messze került a realitásoktólA
Bloombergpedig arról írt, hogy a magyar miniszterelnököt bírálatok érik az unió és az USA részéről a demokratikus értékek lebontása miatt, ám ő jó két hete kiállt a hatalom központosítása, az ’illiberális demokrácia’ rendszere mellett. A hírügynökség emlékeztetett rá, hogy Orbán az utóbbi négy évben meggyengítette a kormányfő hatalmának ellenőrzésére szolgáló intézményeket, kétharmados többségét pedig arra használta ki, hogy az ellenzék tiltakozása ellenére új alkotmányt fogadtasson el, és hogy szövetségeseit, gyakran a Fidesz tagjait nevezze ki olyan független testületek élére, mint a bíróságok, a médiahatóság, a főügyészség és a jegybank.