A szexista, bevándorlós viccelődés után lemondott Devecz Miklós

A Szegedi Tudományegyetem szenátusának hétfői ülésén felajánlotta lemondását az intézmény kancellárja, Devecz Miklós, aki nemrég azzal került a hírekbe, hogy Facebook-oldalán megosztott egy csónaknyi meztelen nőt ábrázoló fotót, rajta lengyel felirattal, miszerint „végre normális bevándorlók”.

2015. szeptember 28., 19:27

A megbotránkoztató posztról először az

Átlátszó Oktatásblog írt. Az Átlátszó Oktatás a Facebook-poszt nyilvánosságra kerülését követően megkereste az egyetemet. Az SZTE a következőket válaszolta:

„A Szegedi Tudományegyetem értékrendjének középpontjában az emberei méltóság tisztelete áll, elutasítunk mindent ami ezzel összeegyeztethetetlen, így természetesen a kiszolgáltatott embertársaink rovására történő éretlen tréfálkozást is. Amennyiben ezt bármely munkatársunk megtenné, azt a leghatározottabban elítélnénk. Egy, a médiában a megjelent hír az SZTE kancellárját a közösségi médiában talált ízléstelen bejegyzéssel hozza kapcsolatba. Kancellár úr megdöbbenését fejezte ki a számára nyilvánvalóan nem ismert, véleménye szerint valamilyen formában hamisított bejegyzés miatt, és közölte, hogy személyiségi jogainak megsértése miatt ismeretlen tettes ellen büntető feljelentést tesz. Az SZTE nyomozás lezárultáig az üggyel kapcsolatban további információt nem kíván közölni.”

Devecz Miklós a posztot időközben valóban eltávolította, csakhogy ami egyszer felkerült az internetre, az ott is marad az idők végezetéig. A Google ugyanis

eltároltaa kancellár bejegyzését.

Devecz meg van döbbenve

Az SZTE közlemény szerint a szenátusi ülésen Devecz Miklós megdöbbenését fejezte ki azzal a „lejárató kampánnyal” kapcsolatban, amelynek alapja egy, a véleménye szerint valamilyen formában hamisított bejegyzés a közösségi médiában. A kancellár közölte, hogy személyiségi jogainak megsértése miatt ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tesz.
Devecz Miklós bejelentette, azért, hogy az intézményt megkímélje az őt érintő támadások következményeitől, felajánlotta lemondását az emberi erőforrások miniszterének.
Az üggyel kapcsolatban a fenntartó döntéséig az SZTE további információt nem kíván közölni – áll a közleményben. A kancellár a Délmagyarországnak korábban úgy nyilatkozott, hogy a szóban forgó bejegyzés hamisított volt.