A sírás fojtogatta: Orbán két órán át alázta államtitkárát
Orbán Viktor két hetet adott oktatási államtitkárának, hogy elkészüljön a sorban immár a harmadik felsőoktatási koncepcióval.
A
STOPinformációi szerint a szerdai kormányülésen a miniszterelnök hosszasan sorolta, miért tartja rossznak Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár új felsőoktatási koncepcióját. Az elképzelést szakmai körökben is katasztrofális anyagként írták le a portálnak, amely például maximalizálta volna, hányan vehetnek igénybe tanévenként fizetős helyeket. A tervezet, amely mások mellett magán viseli Naszvadi György nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár keze nyomait, annyira kiverte a biztosítékot Orbán Viktor miniszterelnöknél, hogy két órán át sorolta kifogásait az anyaggal kapcsolatban.A kormányülésen résztvevő forrás szerint az oktatási államtitkárt a sírás fojtogatta, s nem védte meg senki a koncepció társszerzői közül sem. Az például Gál András Levente KIM-közigazgatási államtitkár javaslatára került bele a koncepcióba, hogy államosítsák az egyetemi menzákat, illetve a felsőoktatási intézményekben lévő büféket, ami információink szerint régi mániája a államtitkárnak, csak éppen az változik, kinek a felügyeletére bízná az egyetemi étkeztetést. Orbán Viktor miniszterelnök a szerdai kormányülésen Hoffman Rózsának címezve kijelentette, dolgozhatnának akár napi nyolc órát államtitkársága munkatársai. A kormányfőnek a legnagyobb problémája az volt az anyaggal, akár kis változások történnek akár jelentősek, jelentős konfliktusokkal fog járni, éppen ezért Orbán a jelentős változtatásokat pártolná.
A kormányfő iránymutatásként rögzítette: azt sem tartaná az ördögtől valónak ha összesen három állami egyetem maradna, a többi oktatási intézmény fennmaradását, avagy bezárását pedig eldönthetné a piac.