A semmiből jött tiltakozás veszélyes a kormányra

Szelestey Lajos sajtószemléje

Die Presse
A lap úgy látja, hogy a pedagógusok tiltakozása a semmiből lett, ám hirtelen veszélyt jelent a kormány számára, mert a tanárok csatornába terelik a polgárok felgyülemlett dühét. Pedig az esős múlt szombat nem igazán volt alkalmas a tüntetésre, és első pillantásra az ok sem tűnt különösebben fontosnak. A Kossuth tér mégis megtelt, a szervezők harmincezer emberről beszélnek. De másfél év óta először ez volt a legjelentősebb tömegmegmozdulás az Orbán-kabinet ellen, miközben a Fidesz népszerűsége jóval 50 százalék fölött mozog.

A felkelés kiindulópontja a Miskolci Herman Ottó Gimnázium nyílt levele volt, amely úgy értékeli, hogy az oktatásban semmi sem úgy működik, ahogyan kellene, és ha mégis, akkor csakis a pedagógusok áldozatkészségének köszönhetően. A tiltakozás tulajdonképpen banális volna, csakhogy váratlanul egész lavinát indított el. Nem csak az oktatás miatti elégedetlenség nyilvánul meg benne, az internetadó elleni felháborodásra emlékeztet. A kormány ezúttal is gyorsan engedményeket kínált. Ám a menekültválságnak köszönhető kedvező közvélemény-kutatási adatok mögött egyszeriben láthatóvá vált egy nagy, zúgolódó tömeg is.

Gregor Mayer facebook oldala
Felháborodott a Der Standard és a DPA budapesti tudósítója azon, hogy Orbán Viktor a miskolci pedagógusok tiltakozása mögött is külső erőket gyanít. Facebook-bejegyzésében Gregor Mayer paranoid történetként tárgyalja az esetet. Mint írja, a kormányfőt talpnyalók és bólogatójánosok veszik körül. Az államapparátusban és a közmédiában terror uralkodik, nincs senki, aki ellentmondana neki. Felfelé hajlonganak, lefelé taposnak, ahogy az Ausztriában utoljára a metternichi időkben volt szokás. A félelem és a megfélemlítés légkörében elképzelhetetlen, hogy egy polgár szuverén módon lépjen fel. A rendszerben persze valójában csak alattvalók vannak, akiket mézesmadzaggal és korbáccsal lehet féken tartani.

Pilz Olivér és társai fellázadtak a tarthatatlan oktatási viszonyok ellen. Orbán célja, hogy képzetlen, kritika nélküli birkák kerüljenek ki az oktatásból. A miskolci petíció híre futótűzként terjedt az országban. A mozgalom politikai robbanóanyagot rejt, hiszen Orbán téves politikájának konkrét következményéről van szó. A miniszter által összehívott kerekasztalnál többségben voltak a kormányzati apparatcsikok, de kegyelemből meghívták a Herman Ottó gimnázium igazgatóját is. Balog Zoltán semmire nem kötelező ígéretekkel próbálta megosztani a tiltakozási mozgalmat, hogy kifogja a szelet a szombati tüntetés vitorlájából. Pilz Olivér, a tanár és állampolgár azonban átlátott a taktikán. Úgyhogy most már a mindenható Orbán is a szájára vette a nevét, amikor Lillafüreden az év legfontosabb ukázait adta ki a képviselőknek.

Valójában Pilz Olivér állampolgár nem fér bele az orbáni kozmoszba. Mert az országot engedelmességre kényszeríthetik. Lehet, hogy polgárai javarészt politikailag közönyösen vegetálnak, ám bizonyos esetekben láthatóvá válnak olyan emberek, akik valószínűtlennek számítanak ebben a rendszerben. Például a nyáron, az Orbán-kormány által engedélyezett, ha nem egyenesen gerjesztett menekültválságban. Amikor több tízezer szerencsétlen magára maradt volna, ha nem jönnek önkéntes segítők százai. Ezrek adakoztak a rászorulóknak. Orbán számára ők sem hitelesek voltak, hanem a magyar származású amerikai... Na, hiszen, tudják, zsidó emberbarát, Soros György zsoldosai.

The New York Review of Books
Az új lengyel kormány mindent elkövet, hogy utánozza Orbán Viktor tekintélyelvű vonalát, de az unió ezúttal gyorsan lépett, nem úgy, mint korábban Magyarország esetében – írja Jan-Werner Müller. A Princetoni Egyetem politológiaprofesszora szerint a közép-európai autoriter fordulat sok nyugati megfigyelőt meglepett. Ám ők valószínűleg megfeledkeznek arról, hogy Magyarországon és Lengyelországban az uniós csatlakozás körüli lelkesedés elfedte a mély gazdasági és kulturális megosztottságot, valamint a politikai eliten belül „a nyertes visz mindent” felfogást. És kevesen vették észre a paradoxont, mármint hogy minél messzebb kerül az államszocializmus, annál inkább erősödik az Orbán- és Kaczyński-félék kommunistaellenes keresztes hadjárata.

A két országban a rendszerváltás után a baloldal fokozatosan lejáratta magát. Jobboldali ellenfelei azt gyanították, hogy a magánosítás leginkább a nomenklatúrát szolgálta, a munkások ugyanakkor úgy érezték, hogy feltételezett képviselőik cserbenhagyták őket. A sorozatos korrupciós botrányok csak súlyosbították a helyzetet. És a liberálisok sem tudtak sokat változtatni azon, hogy itt alapvetőn mélyen konzervatív társadalmakról van szó. A következmény az lett, hogy teljesen más a politikai színtér, mint Nyugaton. A nagy pártok a magyaroknál és a lengyeleknél is a jobboldalon vannak, és a rasszista Jobbiknál, illetve a Jog és Igazságosságnál kötött ki az átalakulás rengeteg vesztese, aki egyébként az igazi szociáldemokrácia természetes támasza lett volna.

A két országban azonban nem azonosan zajlottak a fejlemények. Orbán koppintja a szélsőjobbot, a PiS számára viszont erős vetélytársat jelent a korábbi kormánypárt. Ugyanakkor mindkét ország olyan mérgező ideológiai kotyvalékot kínál, ami a két háború közti Európára emlékeztet: így ötvöződhet a kommunizmus- és kapitalizmusellenesség, amit a keresztény értékekre épülő roppant intoleráns nacionalizmus igazol. Az határozza meg azután, hogy ki az igazi magyar vagy lengyel. Nehéz attól az érzéstől szabadulni, hogy Közép-Európa visszafelé éli meg 1989-et. Új tekintélyelvű internacionálé alakul ki. Mind Orbán, mind Kaczyński tanult korábbi hibáiból. Leginkább persze azt, hogy nem elégedhetnek meg a kulturkampffal. Hatalmukba kell keríteniük az olyan intézményeket is, mint az igazságszolgáltatás és a média. És hogy nagyon gyorsan kell lépniük, hogy megszilárdíthassák azt, amit Orbán most már nyíltan illiberális államként reklámoz.

Gátlásai egyiküknek sincsenek, jóllehet mindenkit megtévesztettek ígéreteikkel. Brüsszel remélheti, hogy a dolgok maguktól is rendbe jönnek Lengyelországban, de hozzányúlhat a támogatásokhoz is. Magyarországon ezek az utalások a GDP hat százalékát teszik ki, és úgy működnek, mint az arab autokráciák számára az olaj. Egyrészt segítségükkel munkát lehet adni egy csomó embernek a beruházásoknál, de ennél sokkal fontosabb, hogy a hatalom bebetonozására szét lehet osztani a cimborák között. De miért fizetne az unió olyanoknak, akik meggyengítik az EU-t, hogy kormányon maradhassanak? – kérdi Jan-Werner Müller.