A remény éve? / Lengyel László

– Visszahívtuk az IMF-et, hogy aztán keménykedjünk. Kapkodást, vagy briliáns, sok lépést előre látó stratégiát látunk?

– Mindkettőt. Orbán pontosan végiggondolt menetrend szerint halad. Már a választások előtt megtervezték az alkotmányos rendszer megváltoztatását célzó törvények többségét, az intézmények átalakítását. A politikai puzzle minden darabját helyére akarták rakni, hogy 2012 január elsejére felépüljön az Orbán-rendszer. Ez sikerült. A gazdasági lépések kevésbé végiggondoltak. Az egykulcsos adó, a központosítás és az államosítás tudatosak voltak, ám a különadók, a nyugdíjpénztári döntés rögtönzés volt, ahogy azóta minden más is. Reggelenként azzal kelnek: honnan lehetne még pénzt szerezni. Az elmúlt hetek történései jelzik: vannak pillanatok, amikor Orbán megretten, hogy itt a vég, de megnyugszik, mihelyst rájön, még nincs véghelyzet.

– Az országé, vagy az övé?

– Az ország esetében már csak az államcsőd érdekli.

– Akad, aki szerint márciusra az is itt van, ideje a pénzt a bankból a párnacihába tenni.

– Államcsődkor sem nyúlhatnak a bankbetétekhez.

– Annyi mindenre mondtuk már azt, hogy lehetetlen.

– Egy ilyen rémhír hihetetlen pánikot keltene. A legfontosabb: senki ne kezdjen kétségbeesett akciókba. Az OTP s a nyugati bankok szilárdak. Ha bármelyik nem fizetne nálunk, egész Európában megkérdőjeleződne a hitelessége. Az államcsődnek másmilyen következményei vannak. Kicsiben látjuk Esztergomban: a szállító csak készpénzért szállít, az energiaszolgáltató kikapcsolja a világítást. Ez bekövetkezhet. Mint 1982 tavaszán, amikor Magyarország fizetésképtelen volt, s ezért a valutaalaphoz fordultunk.

– Vissza Orbánhoz és a véghelyzethez.

– Csak az államcsődtől fél, és saját bukásától, a Berlusconi-helyzettől. Brutális jelzéseket ő és az ország is kapott, de rájött: ezek nem életveszélyesek.

– Vagyis jöhet a harmadik leminősítés, írogathat nekünk Barroso vagy Clinton, mit sem ér.

– Barroso még nem fenyegette meg olyasmivel Orbánt, amitől ő megijedne. Pedig lehet ilyen az eszköztárban. Például kizárhatnak minket a kohéziós alapból, nem lesz fejlesztési pénz egy fillér se.

– Megtehetik?

– Meg. Csak felül kell vizsgálniuk a számainkat. Persze ha velünk megteszik, másokkal is meg kell, s róluk is kiderülne, nem felelnek meg a kritériumoknak. Orbán ezt valószínűleg végiggondolta, s arra jutott, ezt úgyse lépik meg. De az unió keménykedhet a következő hétéves költségvetéssel is. Igaz, Orbánnak kisebb gondja is nagyobb annál, mi lesz 2017-ben. A következő hetet akarja kibírni.

– Brüsszel fog engedni? Nekik sem hiányzik egy újabb EU-tag adósságválsága, ráadásul – Lázár megmondta – itt a pénzük, visszajönnek érte.

– Várnak, ők ráérnek. Ezzel csak mi veszítünk. A magyar állampapírt nem veszik, az árfolyam romlik. Másrészt Orbán azt hiszi, megoldotta a devizahitelesek problémáját, vagyis már nem gond az árfolyamromlás. Lázár János Hódmezővásárhely devizaadóssága kapcsán az Erstén keresztül megfenyegette a teljes bankrendszert: akár a törvényhozáson keresztül is kötelezi majd a bankokat az árfolyamveszteség vállalására. Visszatértek oda, amit az ősz elején elindítottak. Már akkor áttértek az inflációs politikára, szabadjára engedték az árfolyamot. De mostanáig két ólomsúly volt a lábukon: saját eladósodott választóik és önkormányzataik. Most megint azt gondolják, a végtörlesztés és az önkormányzatok gondját megoldották, elinflálhatják a jövedelmeket.

– Van B verzió is. Egy mozdulattal össze lehet vonni a jegybankot és a PSZÁF-ot, s akkor ott az MNB 35 milliárd eurós devizatartaléka.

– Ácsingózhatnak rá, de az eddigiekből kiderült, hogy az MNB elnökét nem válthatják le. A monetáris tanács pedig nem hozhat olyan döntést, hogy a tartalékot szabadon a kormány rendelkezésére bocsátja. A jegybank az ország érdekében mégis arra fog kényszerülni, hogy a tartalékból vásároljon magyar papírokat. Ez a pénz most soknak látszik, de egy komoly támadás kivédésére édeskevés. Márpedig két-három további csapás biztosan várható: nem tudunk majd államkötvényt eladni, az árfolyam elszáll, meglebegtetik a kohéziós alapból való kizárást. Így Orbán magabiztossága megint eltűnik, és tárgyalóképesebb lesz.

– Mikorra?

– Nem tudom. Március elején törlesztési határidőnk van, ha az utolsó pillanatig húzza az időt, rosszabb feltételeket kap. Ráadásul arra játszik, hogy az unió válsága mélyülni fog. Ha mindenki a bedőlés felé tart, ha a görögöknél vagy az olaszoknál nem sikerül a kilábalás, ha a Merkozy-terv megbukik, az Orbánt igazolja. Rossz a rendszer, mi áldozatok vagyunk. Ám az elmúlt hetek ennek ellenkezőjét mutatják: az unió inkább megnyugszik, nem nőtt a káosz. Mi az ellenkező irányba húzunk. Orbán állóképessége azonban vitathatatlan. A sokk után felkelt, kihúzta magát, minden megy tovább. Kérdés, a társadalom hogyan reagál. Ha azt mondják, mit nekünk bóvli, mit nekünk infláció, nem érdekel minket, hogy kivetettek a világból, élünk tovább – akkor Orbán is tehet úgy, mintha mi se történt volna.

– Az emberek majd nyolcvan százaléka úgy látja, rossz irányba mennek a dolgok. A Fidesz több mint másfél millió szavazót veszített.

– Orbán és kormánya azért építette fel az új rendszert, hogy azt mondhassák az embereknek: féltetek a bankoktól, a külföldtől, az uniótól, a valutaalaptól, Budapesttől, a cigányoktól és a zsidóktól, a kommunistáktól és a liberálisoktól, de felállítottuk a nemzeti falat, megvédünk benneteket. Csakhogy a választók már nem tudják, kitől féljenek jobban: a külvilágtól, vagy a kormánytól. Orbán a múltat idézi, rájátszik az ’56-os forradalomra. Egy kis nemzet felkelt, megmutatta nagyságát, de magára maradt, mert elárultak, és az erősebbek eltapostak minket. A társadalom egy része őszintén hisz az „egyedül vagyunk” mítoszában. Történelmi sérelmei vannak, utálja – némi joggal – a bankokat, nem bízik Európában. Ha még ellenzéki képviselők is azt mondják, rémisztő következményei lehetnek egy valutaalapos megállapodásnak, mit gondolhat a választó?

– 2008-ban tényleg nagy árat fizettünk: befagyasztottuk a közalkalmazottak bérét, nem fizettük ki a 13. havi illetményeket, a nyolcvanezer forintnál nagyobb nyugdíjaknál pedig eltöröltük a 13. havi járandóságokat. Utóbb megléptük a 13. havi nyugdíj teljes eltörlését.

– Ahogy akkor, a gond most is inkább bizalmi, mint fundamentális. A Gyurcsány-kormány 2006 és 2008 között tíz százalék fölül öt százalék alá vitte a költségvetés hiányát, az adósságot is elkezdték csökkenteni. Ám ezt a kívülállók nem hitték el, mert ugyanaz volt a miniszterelnök és a pénzügyminiszter, akikről azt gondolták, hamis számokkal operáltak. Bajnainak még a hiány növelését is elnézték, mert hittek a programjában. Vagyis a legnagyobb válság közepette is lehet stabilizálni – hiteles szereplőkkel és hiteles programmal. Ám most visszajutottunk 2009 tavaszához: a mutatóink hasonlóak, a személyek hiteltelenek, az unióban nevetséges szereplőnek számítunk, a minősítők, a befektetők rossz véleménnyel vannak rólunk.

– És az elhibázott gazdaságpolitika még nem elég. Hillary Clinton a médiatörvényt, az új bírósági igazgatást és az egyházügyi törvényt kifogásolja. Orbánék nem is értik, miért érdekli mindez Amerikát.

– Az 1975-ös helsinki záróokmány aláírásakor az Amerikai Egyesült Államokban alapvető politikai elvvé vált, hogy a demokratikus, emberi jogi kritériumokat számon fogja kérni azokon az országokon, amelyek a dokumentumot aláírták. Disznóság, amikor Orbán erről elfeledkezik, hiszen őt is ezek a jogok tették politikussá. Ezért beszélhetett a Hősök terén, ezért nem fogta meg és vitte el két rendőr Nagy Imre újratemetésekor. Most csupán ugyanezeket az elveket kéri számon Amerika: a mi emberi jogainkat.

– Megteszi. És?

– Kádár is azt gondolta, hogy az imperialistáknak nincs eszközük beavatkozni belügyeinkbe. Ám az Egyesült Államoktól függ többek között az IMF, mert a főrészvényese, így aztán a valutaalap is megkérdezheti, miért nincs bírói vagy jegybanki függetlenség, sajtószabadság Magyarországon. Amikor Orbán azt mondja, hogy Brüsszel olyan, mint egykor Moszkva volt, téved. Moszkva tankokat küldött. A brüsszeli vagy washingtoni demokráciák csupán figyelmeztetnek a játékszabályokra. De nem fognak helyettünk intézkedni, az unió sem fog kormányt állítani. Nem is lenne jó, a magunk problémáit oldjuk meg mi. Kormányt lehet, de a választót lehetetlen lecserélni.

– Sokan a Berlusconi-hatásban és állítólagos hódmezővásárhelyi találkákban reménykednek.

– Most több nagy csapás érte a Fidesz és Orbán tekintélyét. Az IMF-hez való visszatérése politikájának bukása. A szakpolitikai viták is messze vezetnek. Az oktatás átalakítása a fideszes politikusok mindennapjait érinti. Ne gondoljuk, hogy a Fidesz-frakció és a szavazók nagy része a Hoffmann-féle keresztény-konzervatív, hatvanas évekbeli iskolarendszerben gondolkodik. Pokorni nem volt egyedül, de nem Hoffmann, hanem Orbán állt vele szemben.

– Ha szembemennek Orbánnal – miközben legközelebb már nem lehetnek egyszerre képviselők és polgármesterek –, a saját egzisztenciájukkal játszanak, hiszen minden kinevezés a kormányfőtől függ.

– Választójogi törvény ide vagy oda, kezdenek leszámolni a 2014-es győzelem illúziójával. Mit ér ma az orbáni ígéret, hogy 2014-ben indítalak, vagy miniszter leszel a kormányomban? Egy éve ez még aranyalap volt. Ma? Amikor egy polgármester a városát alig tudja finanszírozni? A háborús és kormányzóképtelen Orbán-Fidesz helyett egy békés, egyezkedő és kormányzóképes Fidesznek van csak jövője.

– Hiába, ha Orbán a fej.

– Lehetne más stratégiája. 1998-ban például váltott. A válságban összebékült Surányival, két évig a „három tenorra” hagyta a gazdaságpolitikát. Az oktatási és az önkormányzati törvénynél most rossz választ kaptunk: Pokornit, illetve az önkormányzókat leverték, az egyezkedés helyett vérfürdő lesz.

– Pokorni nemmel szavazott a köznevelési és a felsőoktatási törvényre. Handó Tünde parlamenti megválasztásakor pedig volt hat érvénytelen fideszes szavazat.

– Ezek az első repedések.

– Így sokáig fog tartani.

– Hová siet? 2014 még messze van. Mit szólt volna ’91, ’95, ’99, 2003 decemberében! Az MSZP 2009-ig menetelt Gyurcsány mögött, pedig nem volt egy fegyelmezett párt. De igaz: nem elég egy-egy szakkérdésben nemet mondani. Pokorninak legalább még három kérdésben kellett volna megtennie, hogy ellensúly legyen.

– Védi magát.

– Okkal. Orbánnál mindenki pontosan tudja, hogy az ellenállás halál. Nála nincs kegyelem. 2011-et azért nyerte a „bizonytalan párt”, mert nincs alternatíva a Fidesszel szemben, és a párton belül sem. Orbán a Fidesz egy részével, a „nyugtalan erőkkel” halálig rendelkezni fog. A kérdés, hogy 2014-ig a Fidesz többségét vagy kisebbségét viszi el. A polgárosult, nagyvárosi, konzervatív választók párt nélkül maradtak. Politikai hajléktalanokká lettek azok, akik Antall óta a nyugodt erőre szavaznak.

– Balról is hiányzik valami. De itt a Gyorskocsi utcai koalíció. Mire elég?

– Egyelőre nincs tömeghatása. Otthon talán fölháborodnak az emberek, de nem állnak oda mögéjük, mert hiteltelenek. Orbán Gyurcsány utolsó három évében vált hitelessé. Járta a vidéket, beszélgetett az emberekkel. Akik elhitték neki, hogy tudja, mi a gondjuk. Emellett elhitette, hogy az ellenfél nem kompetens, de ő igen. Mára látjuk, Orbán sem az, de Mesterházy igen? Össze tudnának állítani egy kormányt a Gyorskocsi utcai koalícióból? Kormányzóképesség, hitelesség, beszéd a társadalom nyelvén. Ezen van még mit dolgozni.