A régi-új elnök a szociáletika kutatója
Hat évre újraválasztották Bölcskei Gusztáv püspököt a református zsinat lelkészi elnökévé szerdán Budapesten; a régi-új elnökre a jelenlévő 99 zsinati tagból 66-an adták le voksukat.
A szavazás előtt az új összetételű református zsinat tagjai számára kihirdették, hogy a négy református püspök közül ketten, Bölcskei Gusztáv a Tiszántúli Református Egyházkerület, és Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke vállalta a zsinat lelkészi elnöki tisztségére való jelölést - írta az MTI.
A 2009 és 2015 között ülésező XIII. református zsinati ciklus tagjait, valamint a négy egyházkerület élén álló püspököt és főgondnokot tavaly novemberben választották meg a református egyházközségek presbitériumai.
Bölcskei Gusztáv
1952. július 30-án született Szamoskéren. Általános iskolai tanulmányait szülőfalujában, a középiskolát a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában végezte.
1970-ben érettségizett, majd egy évig képesítés nélküli nevelőként dolgozott egy állami gyermekotthonban. Teológiai tanulmányait 1971 és 1976 között végezte Debrecenben.
Ösztöndíjasként két szemesztert töltött Tübingenben 1977/78-ban. 1978 és 1984 között gyülekezeti lelkipásztor volt Tégláson és Hajdúhadházon. Közben 1979-ben tanársegédi állást kapott a Debreceni Református Teológiai Akadémia Rendszeres Teológiai Tanszékén.
1984-től 1988-ig a Debreceni Református Gimnázium vallástanára volt, tanársegédi státuszát továbbra is fél állásban betöltve. 1988-ban kinevezték a Rendszeres Teológiai Tanszék kettéválása nyomán alakult Etikai és Szociológiai Tanszékre. Ezt az állást tölti be jelenleg is.
Két ízben választották a Teológiai Akadémia dékánjává, 1995 decembere óta a Debreceni Református Kollégium főigazgatója. Az 1996 őszén lezajlott általános tisztújítás alkalmával a Tiszántúli Református Egyházkerület gyülekezetei az egyházkerület püspökévé választották.
A tisztújítás utolsó mozzanataként a Magyarországi Református Egyház Zsinata 1997. február 27-én megtartotta alakuló ülését, ahol a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnökévé választották. A teológiai tudományok két területe, egyháztörténet és a rendszeres teológia (azon belül a szociáletika) iránt érdeklődik elsősorban.
Számos hazai és külföldi konferencián vett részt, s tartott ezeken előadásokat. A Doktorok Kollégiuma munkájában 1979 óta vesz részt, jelenleg a szociáletikai szekció munkájának megbízott vezetője. Az Európai Etikusok Társaságának, a Societas Ethica-nak 1986 óta rendes tagja, 1991 óta pedig az elnökség tagja. (Forrás: www.reformatus.hu)