A Pénzügy orrba nyomta a Blikket
Nem a Pénzügyminisztérium (PM) rejtegette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországról készített és 2008 novemberében nyilvánosságra hozott országjelentését - közölte a tárca szombaton az MTI-vel, a Blikk című napilap cikkére reagálva.
Az újság szombati számában azt írta, hogy a PM "finoman szólva sem verte nagydobra" a valutaalap jelentését, "amelyből kiderül, egyáltalán nem állunk jól az euró bevezetésével kapcsolatban". A lap azt írta, hogy más forrásból jutott hozzá a dokumentumhoz, s amikor rákérdezett, miért nem publikálták a jelentést, kiderült, azt ugyan feltették a szaktárca honlapjára, "sok más közlemény közé elbújtatva november végén", de az abban szereplő "sok esetben kedvezőtlen számokat nem verték nagydobra".
A pénzügyminisztérium az MTI-hez eljuttatott közleményében rámutat: a tárca az IMF-jelentést november 17-én tette mindenki számára elérhetővé. Mint írják, "annyira nem volt titkos ez a jelentés, hogy a Magyar Távirati Iroda részletes anyagot közölt az abban foglaltakról, amelyet a hírügynökség minden előfizetője, valamint az interneten keresztül bárki elolvashatott".
A jelentés most is olvasható a tárca holnapján (www.pm.gov.hu/Közlemények)- teszik hozzá.