A Párbeszéd petíciót indít a Szabolcs utcai hajléktalankórház megmentéséért

Szerintük elfogadhatatlan, hogy a járvány csúcsán a kormány gazdasági szempontokat hazudva kórházat akar felszámolni, miközben saját oligarchái érdekeit szolgálva az ingatlant így akarja átjátszani a NER számára – írták a közleményben.

2021. március 28., 15:23

Szerző:

Az állam a napokban egyoldalúan felmondta a bérleti szerződést a Fővárosi Önkormányzattal arra a XIII. kerületi Szabolcs utcai ingatlanra, amelyben jelenleg a hajléktalan embereket ellátó kórházat működteti Budapest. Tették ezt azért, hogy a kórház helyére „központi költségvetési szervet” költöztessenek – közölte a Párbeszéd. Az ellenzéki párt ezt elfogadhatatlan, embertelen bánásmódnak tartja, ezért petíciót indít, hogy a Szabolcs utcai, hajléktalanokat ellátó kórház továbbra is működhessen.

Mint írják, a főváros egyedülálló intézménye nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a hajléktalan emberek körében a koronavírus-járvány alatt nem alakult ki gócpont. Most, a drámai harmadik hullám idején az intézmény fokozottan segíti a kórházi kapacitások fenntartását azzal, hogy a koronavírus-fertőzött hajléktalan emberek lábadozását biztosítja, utókezelését itt végzi el. Hasonló tevékenységet csak Iványi Gábor lelkész – a kormány által szintén üldözött – Oltalom Karitatív Egyesülete lát el – olvasható a közleményben.

Szerintük embertelen és cinikus a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő válasza, amely szerint kilenc hónap állt volna a főváros rendelkezésére, hogy az egészségügyi szolgáltatás ellátását más módon szervezze meg. Azzal, hogy megszüntetik a Szabolcs utcai hajléktalankórházat, a kormány rengeteg kiszolgáltatott ember ellátását sodorja veszélybe, és újabb terheket ró az így is az összeomlás szélén álló egészségügyi intézményekre.

A Párbeszéd ezért petíciót indít a hajléktalanokat ellátó kórház megmentéséért, ugyanis elfogadhatatlannak tartják, hogy a járvány csúcsán a kormány gazdasági szempontokat hazudva kórházat akar felszámolni, miközben saját oligarchái érdekeit szolgálva az ingatlant így akarja átjátszani a NER számára – írták a közleményben.

(Kiemelt képünk illusztráció: Betegek a Szabolcs utcai hajléktalangondozó központ kórházában Budapesten 2013. január 16-án. Fotó: MTI | Bruzák Noémi)

15:00

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.