A nők elleni erőszak ellen tiltakozott a DK az Országgyűlésben

A nők elleni erőszak ellen tiltakozott a Demokratikus Koalíció (DK) több női politikusa az Országgyűlés keddi plenáris ülésén. Az elnöklő Latorcai János (KDNP) szerint az ellenzéki politikusok súlyosan veszélyeztették az ülés rendjét.

2013. november 5., 13:46

A keddi ülésnapon a napirend előtti felszólalások elhangzása után, a határozathozatalok előtt Vadai Ágnes független országgyűlési képviselő az ülésteremben, öt másik, a pártjában, a DK-ban politizáló társa pedig az egyik üléstermi páholyban az egyik szemük környékén monoklihoz hasonló lila szemfestéssel jelent meg. A páholyban lévők egy-egy lapot tartottak fel „Fideszes fiúk! Az asszony verve jó?” felirattal – írja az MTI.

Az ülést vezető Latorcai János országgyűlési alelnök azt mondta, Vadai Ágnes és társai az ülés rendjét súlyosan veszélyeztető módon viselkedtek. Felkérte a teremszolgálatot az egyes számú, szakértői páholy kiürítésére, az ott helyet foglalókat kiutasította az ülésteremből. Figyelmeztetésben részesítette az akcióban részt vett két képviselőt és jelezte, hogy velük szemben a házelnök várhatóan eljárást fog kezdeményezni.