A munkásosztály karanténba megy – A keleti végvidék
– Esze Tamás sókereskedő, ha élne, kamionos és/vagy dohánycsempész lenne
– mondta nemrég helyi ismerősünk. – Drónokkal lődözné az árut Ukrajnából.
Ezért jó idejárni, ezért a természetességért, ahogy a helyi erők öniróniába fordítják a történelem menetét. Hősiesség valóban létezik, ha az is kell a túléléshez. Ahhoz pedig machinálni és kombinálni kell. Az ember egyszer szabadságharcos, a következő pillanatban Marlboróban, márkahamisított kínai ajzószerben utazik, keréktömlőben hozza át a benzint Ungvárról. Csempészni újra lehet és kell, mert megnyitották a kishatárforgalom előtt az ukrán–magyar átkelőket. Szabad a pálya az idénymunkásnak, csakhogy az idén „idény” nincsen, közmunka is csak korlátozottan van, pang a piac, nem termett elég alma, ami szedhető, silányocska. A csenevész turizmus is dögledezik.
A romfalut, ahol épp átgurulunk, száz százalékig romák lakják. A netes lapok írják, fülön csípték a huncut polgármestert, a Robit, három és fél évet kapott nem jogerősen csalásért, uzsoráért. Kemény gyerek, néha a keze is eljár. Attól persze még újraválasztották átütő, hetvenöt százalékkal, a többi négynek maradt huszonöt. Ez még az első fok előtt történt. Nem véletlenül posztolta ki a Facebookon megejtő önbizalommal: „Ha belém rúgsz, amikor lent vagyok, jobb, ha imádkozol, amikor felkelek”. Mindezt egy vadkan képéhez csatolta. Ez nem sok jót ígér, de valójában csak néprajzi érdekesség. Az igazság ezzel szemben az, hogy
talpon kell maradni, és ehhez pedig keménynek kell lenni.
A segélyeket lenyúló uzsora Szabolcsban bejáratott dolog.
Nyírbátorban a végjátékot látjuk. Egy férfiú áll az ATM előtt suhogó dzsoggingban. Kínai cipő, keményen letűzött terpesz, baljában köteg bankkártya (a klienseké), s amíg a kártyát fürgén pörgeti, figyelmesen nézi a cetlit, amelyre szálkás betűkkel PIN kódok vannak feljegyezve. Fél óráig csipog a gép, ezer méterről bűzlik, hogy emberünk uzsorázik. De tizenkettedike van, az adósságot a segélyből minél gyorsabban le kell szedni. Ha a falusi polgármester („polgi”) találékony ember, s övé a helyi kocsma is, nincs, aki megállítsa. Aki nem fizet, ki is kaphat néha. A pénzt leemeli, a saját részt elteszi, a visszajárót kiszámolja, a kliens a maradékot helyben el is issza.
A roma nép a nyírbátori ipari parkban mérsékelt sikerrel próbálkozhatna. Tulajdonképpen nem próbálkozik. Valami tesztet kellene írni (tudni kell írni-olvasni), négy hét próbaidőt letölteni. Az nem megy. A terv a harmadik napon összeomlik. És ez a romáknál nem lustaság, ahogy vulgáris lekezeléssel mondják: depresszió, motiválatlanság, amit a közmunka csak növel. Ezért is mondja Máté Antal polgármester:
– A közmunka szükséges rossz, de nem megoldás.
Nyírbátorban a munkásnép zöme az Észak-Alföld teljes mélységéből toborzódik. A hatalmas ipari park Veress János egykori pénzügyminiszter (2002 után egy évig polgármester) víziója. Pénzügyminisztériumi államtitkár, Gyurcsány idején miniszter volt, 2004-ben ambicionálta a kormányfőséget is. Ha Magyarországra tévedt a jelentősebb befektető, előbb-utóbb a pénzügyminiszteri irodában kötött ki. Veress a nyírbátori parkot mindenkinek melegen ajánlotta. A helyi iparnak Nyírbátorban hét bástyája van. Legfontosabb, országunk dísze a Diehl Aircabin, német és nemzetközi alapon, hetven országban képviselteti magát. Nehezen tudtuk elképzelni, de ha airbusszal utazunk, a székeken kívül, amit látunk, a nyírbátori cég produktuma, igazi high-tech, precíziós munka. Ez az Észak-Alföld peremén új munkakultúrát, speciális hozzáállást, a helyi szokásoktól eltérő koncentrációs szintet követel. Nem szalagmunka, mint az autógyártás, bizonyos értelemben kézműves ipar. A helyi mentalitás azt sugallná, „nem dől össze a világ, ha három napig nem megyek be”. Egy nemzetközi repülőgépgyártó cégnél ez nem megy.
A többi cég nem kínál ilyen elegáns munkát. A Serioplast olasz vállalat, csomagolóeszközöket gyárt, a Farmol szintén olasz, ők gyártják a járványok idején különösen kelendő aeroszolos légfrissítőt. A legtöbb munkást a dán hátterű Coloplast foglalkoztatja, gyógyászati segédeszközre, katéterre járvány idején is szükség van. Az Unicover amerikai cég, a fertőtlenítőszerek gyártásának királya, az MSK raklapokat gyárt. A közelmúltban született a hetedik multi, egy helyi húsüzemet megvettek a franciák. A kollekció mára összeállt. Négyezer ember dolgozik a parkban, de a munka nem harmonizál a helyi kapacitással. Ide tehát a fél Alföldről ingáznak, Hajdú-Bihartól, Mátészalkán át Kisvárdáig. Műszakváltáskor ezerötszázan ácsorognak munkásbuszokra várva („Szaki Tour”). Kettőkor van a váltás, a szakik rágyújtanak, ejtőznek, várnak a sivár, fátlan betonpusztán.
A COVID-pánik Nyírbátorban – akárcsak széles e hazában – „zsemlemorzsaválsággal” indult. A felvásárlási láz (hús, olaj, cukor, mint a háborúban) hetekkel korábban indult, mielőtt a nemzetmentő fő-főkormány kapcsolt. A kormánypárti harsonák a COVID-riadót Soros-ármánynak, hisztinek bélyegezték. Híre sem volt még Cecil néninek, az operatív törzsnek, online iskolának, nyugdíjas-korlátozásnak. Amikor színre léptek a magyar nagymamák, Nyírbátorban is kezdetét vette a felvásárlási láz. Máté Antal, a város független polgármestere először azon döbbent meg, hogy nem tudják a vasárnapi rántott húst legyártani. Zsemlemorzsa egy szem se volt. Átment a szomszédba kölcsönkérni, ott adtak is, mivel volt öt kiló. Ahol öt kiló prézli van a spájzban, ott baj van, a női ösztön csalhatatlan. A vásárlási láz irracionális, ki tudja, miért hordják haza az emberek raklapszám az ásványvizet. Víz-válság idején a csapból is folyhatna. Jött a kórházparancsnok, derék ezredes, hogy átvegye az irányítást a nyírbátori vaságyak felett. A parancsnok a helyiekkel tárgyalva kinyilvánította:
ő egy türelmes ember, vele lehet tárgyalni, de ha a kormány elhatároz valamit, végre fogja hajtani, és punktum.
Így is tett. A Kásler-féle „kiürítési hadgyakorlat” idején úgy húztak haza az ápoltak, mint a madarak. Az önkormányzat annyit tehetett, hogy a gyógyfürdőben szerzett egy higiénikus helyiséget, ahol az infúziót be lehetett kötni. Maga az egészségügy Nyírbátorban kis híján összeomlott, hat körzeti orvosból öt is túlkoros. Mindenki, aki él és mozog, vándorol nyugatra. Összeírták a „stratégiai jelentőségű cégeket”, ez Orbán mániája, megszervezték az online oktatást. A rendszerből egyetlen elem hiányzott: a vírus. Az Alföldön nem pezseg ez élet és a gazdaság, nincs tolongás, a járvány gyakorlatilag elmaradt.
Máté Antal Nyírbátorban egyetlen hivatalos esetről tudott, a szabolcsi fertőzöttek többségéhez hasonlóan a vírus a megyeszékhelyről jött. A válság jele a szociálissegély-kérelmek megszaporodása volt. Ezek részben reális gondok voltak. Sok védtelen helyzetben lévő feketemunkás egy csapásra veszítette el a segédmunkát, de ezt nem tudta bizonyítani, erről nincs papír. Az önkormányzat pusztán arra hivatkozva, hogy kitört a COVID-válság, rendkívüli segélyt nem adott. Nyírbátor abból a szempontból is szerencsés hely, hogy az ipari parki multik pontosan tudták, háromezer munkás összezárva, ideális fertőzőgóc. Ösztönösen úgy működtek, mint egy járványügyi védekezőközpont. Maguk szerezték be a maszkokat, amikor a magyar kormány erre képtelen volt, egészségügyi tanfolyamot indítottak, ha valaki három napra elmaradt a munkából, rögtön rátelefonáltak. Állam voltak az államban.
Nyugatról pánikszerűen hazatérők Nyírbátorban is voltak, jöttek olyan országokból is, amelyekkel kapcsolatban a karanténkötelezettséget elrendelték. De jöttek máshonnan is, az összlétszámot Máté Antal százfősre becsüli. A többség azóta el is tűnt, abban a pillanatban visszamentek, ahogy a járvány jelei csillapodtak, s Nyugaton indulni kezdett az élet. Referenciának, összehasonlítási alapnak két hét Magyarország COVID nélkül is épp elég. Egyetlen csoport maradt végig mozdulatlan, a többségükben szegregátumban élő, háromezer- ötszáz fősre becsült nyírbátori roma népesség. Őket a veszély sem tudta megmozdítani. A Görögtemető utcától északra terül el, istentől-embertől elhagyatva a semmibe tartó Szekfű, Tulipán és Gyöngyvirág utca. A forróságban a felkavart vörös por köddé szublimálódik. Négy vásott kölyök rohan meg minket, a fiúk szája fülig ér, a lányok gyönyörűek, kérdezik, mi ez az izé, egy 168 Órával „lefotózzuk” őket. Életet áraszt a MÉH-telep is, itt van is néha forgalom.
Egy házzal odébb, a Tisza mentén, Vásárosnaményban más kép fogad. Fertőzött itt sem volt sok, a hivatalos statisztika szerint hat. A kilencezres Vásárosnamény nem a multik virágzó városa. A maradék iparág, az egy szem ruhagyár (konfekció- öltönyök) angol tulajdonban van. Valaha a VOR (Vörös Október Ruhagyár) néven futó híres szocialista élvállalat leágazása volt. Azóta átfazonírozták, többször gazdát cserélt, az 500 munkahely isteni csoda folytán megamaradt. Volt szakmai hagyomány, a nők tudtak varrni, volt varrógépük, az angol tulajdonos kedvezően alacsonynak találta a bérviszonyokat. Most már semmi sem olyan kedvező, a textilipar is lefulladt, nincs megrendelő. A tulajdonos úgy tartja: Angliához hasonlóan szálljon be most az állam. Az állam erre nem hajlandó. A gyár leállt, ötszáz környékbeli család megélhetés nélkül maradt. Öt-tízezer forintos, borzasztó illetmények vannak. A cég bármikor képes olyan helyzetet teremteni, amelyben a munkás ajánlatosnak tartja, ha magától távozik.
A másik feszültséggóc a kicsi, és mint mondják, halálra ítélt vásárosnaményi kórház.
Valaha márványtábla hirdette a falon: „Épült a szocializmus első negyedszázadában.” Akkor épült, mára leépült. A központosítások és fél reformok a rivális fehérgyarmati kórház dominanciáját hozták. A fiatal orvosok elmentek. Az ágykiürítési akció a helyiekben azt a gyanút kelti, hogy az üres ágyakat, élve az alkalommal, nem is akarják visszapótolni. Kórházához a szegény ember is ragaszkodik, ő is akar az orvosának paraszolvenciát adni, sőt, mintha nem bízna igazán abban (nem tartaná jó orvosnak), aki nem hajlandó azt elfogadni. A kicsi, de kopottas kórház védelmében a tüntetés gondolata is fölmerült.
Bereg vidéke olyan helyzetben van, hogy a válságot nem is érzi. Harminc éve ugyanígy élnek.
A művelődési központ igazgatója, Iványi Tamás mondja:
– Bicikliről, esetleg magas lóról leesni rosszabb, mint sámliról. Akinek sohasem volt semmije, a válság szót sem érti. A szegénység egy bizonyos fokon természetes létállapot.
Eltűnhet egy halódó kórház, fulladozik a ruhagyár. Csak a Tisza nem változik. Kitartó lassúsággal csordogál.
