A magyar választók számára a remények fontosabbak, mint a tények

A remény hercege a magyar választási kampányban című jelentésében a lap budapesti tudósítója azt emeli ki, hogy Orbán Viktor a rezsiköltségek csökkentését tűzte zászlajára, azonkívül meg akarja tiltani a szolgáltatóknak a nyereséges termelést, miközben 6-7 ilyen céggel a visszavásárlásról tárgyal a kormány.

2013. szeptember 25., 12:59

Csak éppen azt nem árulta el a miniszterelnök, hogy mindehhez honnan teremtené elő a pénzt a súlyosan eladósodott ország, írja az

NZZ.

A magyaroknak jelenleg a nyílt piacokról kell drága kölcsönöket felvenniük, mert a hatalom – saját elhatározásából – nem állapodott meg az IMF-fel, pedig az javította volna a megítélését. Hogy a tervvel Orbán elsősorban a választásokat veszi célba, az kiderül abból a megjegyzéséből is, hogy szerinte a magyar választók számára a remények fontosabbak, mint a tények. Így, mint mondta, a nemzet jellemzőihez hozzátartozik, hogy a kedvezőt nem akarják elismerni. A baj csupán az, hogy még olyan szakértők sem látják ezeket a pozitívumokat, akik nem éppen Orbán-ellenesek.