A magyar taxisok most a Boltra támadtak

Az Uber után ismét egy utasait online szervező taxiscéget támad a taxis szervezet. A szakmai szervezet vezetője elsősorban a Bolt védjegyhasználati gyakorlata miatt emelt kifogást.

 

2023. július 11., 16:49

Szerző:

Az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke, Metál Zoltán azt kéri a fővárosi önkormányzattól, hogy semmisítse meg a Bolt szerződését személyszállításra, mert az szerinte jogellenes – írja az index.hu egy, a birtokába került levél alapján.

Álláspontja szerint a közgyűlési rendelet pontosan meghatározza, hogy egy személytaxin milyen egységes szabadjelző és logó helyezhető el, amitől védjegyoltalom alatt álló szabadjelzővel lehet csak eltérni. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha mind a szabadjelző, mind pedig a logó védett, illetve jóváhagyott.

Metál szerint a Bolt HTX Kft. és a vele szerződött személytaxis vállalkozók egy formájában, betűtípusában és színválasztásában is karakteres, „Bolt Taxi” feliratú szabadjelzőt használnak, amelyhez – a BKK többszöri nyilatkozata alapján – jóváhagyással rendelkeznek.

Ehhez képest a Bolt franchise nemzetközi anyavállalata a nyilvános magyar védjegyregiszter szerint a „BOLT TAXI” szóvédjeggyel rendelkezik, amely a fentiekben kifejtettek szerint nem felel meg a „védjegyoltalom alatt álló szabadjelző” fogalmának, ekként nem alkalmas a közlekedésszervezői jóváhagyásra. Ahhoz ugyanis nem szó-, hanem ábrás védjegynek kellene lennie.

A Bolt anyavállalata egy Észtországban bejegyzett cég, amelyiknek az eredeti logójában fehér alapon zöld betűk szerepelnek, nálunk viszont pont fordítva van, zöld alapon fehérek – a taxisszövetség ezt is helyteleníti.  

„A fő probléma, hogy nem azonos feltételek mellett kell versenyezniük a szereplőknek” – állította a portálnak Metál. „Mi azt kérjük és azt is várjuk el, hogy szabályos módon történjen a fuvarszervező cégek minősítése és az engedélyek kiadása.” A magyar taxisok egyszer már elérték, hogy egy appos taxistársaság kivonuljon az országból: tiltakozásukat követően 2016-ban az Uber működését ellehetetlenítő szabályozás született Magyarországon.

(Kiemelt kép: taxistüntetés 2022 februárjában. Fotó: Karancsi Rudolf/168)