A magyar ombudsmannak nincs ideje a kárpátaljai magyarokkal foglalkozni

Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy ukrán kollégájának levelére még csak választ sem küldött Kozma Ákos.

2023. március 23., 12:05

Szerző:

Hiába írt levelet az ukrán ombudsman, magyar részről nem érnek rá foglalkozni a kárpátaljai kisebbség ügyével. Dmitro Lubinec állítja: nem kapott választ Kozma Ákostól.

Az eset főként azért meghökkentő, mert a magyar kormány folyamatosan a kárpátaljai magyar kisebbségre hivatkozva kritizálja az ukrán kormányt és az ennek következtében megtett lépéseket. Folyamatos hivatkozás az Orbán-kormány részéről a 2017-es, anyanyelvhasználatot korlátozó ukrán döntés.

„Ismét hivatalos levélben fordultam Kozma Ákoshoz, az alapvető jogok biztosához azzal a javaslattal, hogy közös monitoring látogatásokat tegyünk Magyarország és Ukrajna területén a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartásával kapcsolatban. Választ azonban nem kaptam” – idézi az ukrán emberi jogi biztos Telegram-on megjelent levelét a Népszava.

Dmitro Lubinec azt is jelzi, hogy már két hónappal ezelőtt írt Kozma Ákosnak az ügyben, aki azonban ez idő alatt sem ért rá vele találkozni, sőt, válaszra sem méltatta ukrán kollégáját.

Az ukrán ombudsman szerint „kiderült, hogy a több mint két hónapos hallgatás oka az volt, hogy Magyarország ombudsmanjának nincs ideje, hogy figyelemmel kísérje a magyar és az ukrán nemzeti kisebbségek jogait. Sajnos úgy fest, hogy Ukrajna ombudsmanjának fontosabb az ukrán nemzeti kisebbség védelme, mint Magyarország ombudsmanjának a magyar nemzeti kisebbség védelme”.

Egyúttal kiemelte, hogy mind az ő személye, mind Ukrajna számára is rendkívül fontosak a kisebbségek jogai, „éppen ezért fordítunk figyelmet az Ukrajna területén élő valamennyi kisebbség jogai betartásának ellenőrzésére” – fogalmazott.

A Népszava is megpróbálta elérni Kozma Ákost a témában, de Dmitro Lubinechez hasonlóan válasz nélkül maradtak.  

Mint ismert, a 2017-ben Ukrajnában elfogadott nyelvtörvény miatt a magyar kormány 2018 óta folyamatosan blokkolta a NATO-Ukrajna bizottság miniszteri szintű üléseit.

(Kiemelt kép: Dmitro Lubinec ukrán emberi jogi biztos. Fotó: Volodimir Tarasov - NurPhoto via AFP)

 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.