A Magyar Hírlap szerint az MTA vezetése meg akar állapodni az ITM-el

2019. február 28., 14:36

Szerző:

Magyar Hírlap birtokába került az a jegyzőkönyv, amely a Magyar Tudományos Akadémia és az Innovációs és Technológiai Minisztérium képviselői tárgyalásáról készült.

A kormányközeli lap szerint a tárgyalás jó hangulatban zajlott,

a jegyzőkönyvben foglaltak pedig ellentmondanak annak, amit az MTA elnöksége február 26-án is közölt. Lovász Lászlóék ugyanis a keddi ülést követően megerősítették, hogy az MTA csak akkor indul a minisztérium által előírt pályázatokon, ha az ITM írásban garantálja, hogy az MTA megkapja a törvényben garantált, jelenleg visszatartott alapellátását. Emellett továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy a kutatóintézetek maradjanak az MTA-nál.

A lap azt írja, hogy a vita nem arról szól, hogy a kutatóintézeteknek az MTA-tól és a kormánytól is függetlenül kell-e működniük, hiszen a jegyzőkönyv szerint a tárgyalófelek ebben már közös állásponton vannak.

A dokumentumból az derül ki, hogy abban még nem sikerült megállapodni a feleknek, hogy a jövőben a költségvetési törvényben külön fejezetként jöjjön-e létre a köztestülettől leválasztott kutatási alap, amelynek alapkezelője az MTA és az Orbán-kormány által közösen meghatározott menedzsment, vagy pedig Palkovics László eredeti elképzelésének megfelelően egy vagyonkezelő alapítvány legyen.

A miniszter az elhangzottak után úgy összegzett, létrehoznának önálló költségvetési fejezetként egy alapot és egy alapkezelő testületet paritásos alapon, amelynek elnökét a miniszterelnök nevezi ki konszenzusos javaslat alapján.

– Egyébként a kutatóintézetek önállóan vagy költségvetési szervként, vagy közhasznú társaságként (…) működnek, amit ez a közösen felállított testület irányít. Az egész független az akadémiától, csak abban az értelemben függ, hogy az akadémia a testületbe valamennyi számú tagot delegál – jegyezte meg.

– Ez az összefoglalás, amit most mondtál, ez tökéletesen a mi javaslatunk

– fűzte hozzá Vékás Lajos, az MTA alelnöke.

A Magyar Hírlap ezután némi logikai csavarral hozzáteszi, hogy az MTA képviselői azt az álláspontot képviselték, hogy ebben a grémiumban a tagokat egyharmad arányban az akadémia (három delegált), egyharmad arányban az akadémiától leválasztott kutatóintézetek (három delegált), fele arányban pedig (hat delegált) a kormány delegáljon. (Csak félve jegyezzük meg, hogy  hogy 12-nek az egyharmada nem 3. Aritmetikai ismereteink és a közmegegyezés szerint sem.)

A jegyzőkönyv szerint ezt a felállást a miniszter és az MTA képviselete is támogatta.

A vitában az MTA amellett érvelt, hogy az intézetek maradjanak költségvetési szervek, Palkovics szerint azonban előnyösebb lenne, ha például nonprofit kft. formájában működnének. Az MTA ezt fenntartásokkal kezeli.

Emellett hangsúlyozták, hogy a közalkalmazotti státusz az, amely egy világos kutatói életpályát garantál, világos elvárásrendszerrel. Palkovics hangsúlyozta, a világon nincs még egy olyan ország, ahol közalkalmazottként dolgoznának a kutatók. A minisztériumi terv szerint az MTA dolgozói az új felállásban egyértelműen elveszítik közalkalmazotti státuszukat.

 

Csütörtökön újra országos pedagógussztrájk lesz, ami azt jelenti, hogy sok oktatási intézményben fognak egyszerre sztrájkolni vagy polgári engedetlenséget vállalni pedagógusok. A szakszervezetek által meghirdetett egységes munkabeszüntetés célja még mindig a fizetésemelés, a sztrájkjog visszaállítása és a munkaterhek csökkentése. Emellett még fontosabbá vált egy eddig is meglévő követelés: a kirúgott tanárok visszahelyezése.

Elutasította az Alkotmánybíróság (Ab) azt az ellenzéki képviselők által benyújtott indítványt, amely a pedagógussztrájkhoz kapcsolódó, még elégséges szolgáltatás mértékének utólagos normakontrolljára irányult – derül ki a testület honlapjára szerdán feltöltött közleményből és az ott nyilvánosságra hozott határozatból.

Életének 80. évében, december 6-án este elhunyt Tonhauser László, nyugállományú rendőr ezredes, a magyar bűnüldözés ikonikus alakja.