A lét a tét: Viták kereszttüzében az alapjövedelem

„Itt van egy modern, ravasz támadás a munkaalapú gazdasággal szemben. Van is neki valamilyen kommunisztikus neve, amit nem tudok most pontosan ide idézni, mert az ember agya védekezik, ez valami alapjuttatás vagy micsodának hívják. Ez az az ötlet, hogy embereknek akkor is adjunk pénzt, hogyha nem csinálnak semmit. Most Magyarországnak az etnikai viszonyai is bonyolultak, tehát az nem egy olyan egyszerű kérdés, de szeretném jelezni, hogy mind Magyarország adottságai, mind pedig a munkaalapú versenyképesség logikájából tekintve ez egy teljességgel elképzelhetetlen program”– így reagált Orbán Viktor miniszterelnök arra, hogy Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje ismét bedobta a köztudatba az alapjövedelem kérdését. S ezzel a vita 2014 után újraindult.

– A magyar szociális ellátórendszer finanszírozását, működtetését nem lehet változatlanul fenntartani. Hogy miért nem? Például mert a szociális transzferek kétharmada nyugdíjakra megy, miközben a létminimum alatt élőkre, a mélyszegénységben tengődőkre a kormányzatok eddig nem költöttek többet a szociális jövedelmek két százalékánál. Lázár János miniszter még 2011-ben meg is mondta, miért. „Akinek semmije nincs, az annyit is ér” – mondja lapunknak Krémer Balázs szociológus. E szemlélet szerint a szegénység okai nem a társadalom és gazdaság mechanizmusaiban keresendők, hanem az egyéni, erkölcsileg lenézhető és megvethető körülményekben.

Ahogyan a Beszélőben megjelent tanulmányában Krémer írta, az alapjövedelem kritikusai tagadják a szociális biztonság értékét, helyette a rászorultság alapú szociális ellátórendszer fenntartása mellett érvelnek. Ez a modell azonban a jövedelmi helyzet mellett az ellátást kérők személyiségét, tulajdonságait is mérlegeli, így végül a rendes és igyekvő emberek boldogulásához ad támogatást, másokat, az érdemteleneket viszont sorsára hagyja. Krémer Balázs úgy látja, a feltétel nélküli alapjövedelemnek (FNA) addig esélye sincs Magyarországon, amíg a szociális biztonság nem válik értékké, hogy „minden ember védve legyen legalább az éhen döglés ellen”.

– Csakhogy ennek a célnak a meghirdetésével nem lehet választásokat nyerni – teszi hozzá.

Bánfalvi István, a LÉT független munkacsoport vezető szakértőjeként 2014 elején állt elő egy csaknem százoldalas tanulmánnyal arról, miként lehetne bevezetni és finanszírozni Magyarországon az FNA-t. Bánfalvi szerint az, amit akkor kidolgoztak, most még inkább megvalósítható. Az elképzelés lényege, hogy minden, legalább nyolc éve Magyarországon lakó és nem más országban adózó állampolgár kapjon a magyar államtól havonta egy összeget, ami őt feltétel nélkül megilleti, mert „ez az életéhez, a létéhez és egyben a személyéhez fűződő, elidegeníthetetlen, alkotmányos alapjoga”.

A tanulmány szerzői 2015-re kalkulálva a gyerekeknek havonta 25 ezer, a felnőtteknek 50 ezer, a várandós anyáknak 75 ezer forintot adtak volna, ami az akkoriban kiszámított létminimum kétharmada volt. Nagyjából ma is ekkora összegekről lenne szó. A modell készítői számításokkal bizonyították, hogy ha bevezetnék az FNA-t, akkor a szegénységi küszöb alatt élők száma a felére, a létminimum alatt élők aránya 40 százalékról 30 százalékra csökkenne, ráadásul mindenki újra jogosulttá válna egészségügyi ellátásra. Ami viszont mindehhez szükséges: a jövedelmek több ezer milliárd forintos átrendezése, a költségvetés kiadási oldalának két százalékát kitevő többletforrás bevonása és jelentős piacösztönzés.

– Az elmúlt három évben megváltozott az alapjövedelem megítélése – állítja Bánfalvi István. – A fogalom világszerte ismert lett, s gyakorlati kísérletek sora kezdődött el az Egyesült Államoktól, Kanadától kezdve Finnországon, Skócián, Hollandián, Franciaországon át Olaszországig. Barack Obama volt amerikai elnök tanácsadó testülete vagy az indiai kormány szakértői bizottsága készített elemzéseket az FNA-ról, Nobel-díjas közgazdászok, társadalomtudósok, az Európai Parlament jogi bizottsága álltak az ügy mellé. A legutóbbi davosi Világgazdasági Fórumon kiemelt témaként foglalkoztak vele. Sőt választási programok része lett Kanadától Franciaországon át Dél-Koreáig. Mára a fő kérdés az lett, miként lehet elérni, hogy végre tényleg senki se maradjon jövedelem nélkül.

A technológiai fejlesztés csúcsát képviselő cégvezetők, mint Bill Gates vagy Elon Musk pedig arra figyelmeztetnek: a robotika és a mesterséges intelligencia „technológiai munkanélküliséget” hoz magával. Erre szerintük az általános képzés radikális átalakítása mellett épp az alapjövedelem jelenthet megoldást.

Már nemcsak tudósok, de a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank, az OECD, valamint nagy pénzügyi tanácsadók is hangsúlyozzák, hogy makrogazdasági, pénzügyi és válságkezelési szempontból a jövedelmek és vagyonok extrém különbsége életveszélyes, mert gazdaságilag fönntarthatatlan és demokráciagyilkos folyamatokat szabadít el.

Elképzelhetőnek tartja a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését Pogátsa Zoltán közgazdász, egyetemi docens is. Szerinte ezzel megőrizhető volna azok munkaképessége, akik éppen nem dolgoznak. Jelenleg ugyanis az, aki hosszabb időre munkanélküli lesz, mentálisan, egészségileg tönkremegy, a kapcsolatrendszere leépül, ezért nehezen integrálható újra a munkaerőpiacra. De Pogátsa úgy látja: jól járnának azok is, akik dolgoznak, hiszen magasabb bért kérhetnének, tudva, ha nem lesz munkájuk, akkor az alapjövedelem kisegíti őket, amíg találnak másik állást.

– A feltétel nélküli alapjövedelem legalább akkora összeg lenne, mint a mindenkori létminimum, és csak azoknak járna, akik nincsenek jelen a munkaerőpiacon, máskülönben a pénzt azonnal lenyelné a munkaadó, vagyis csökkennének a fizetések – mondja elképzeléséről Pogátsa Zoltán. Ugyanakkor szerinte meg kellene szüntetni az összes szociális juttatást és a nyugdíjakat is, a minimálbért pedig úgy célszerű megállapítani, hogy érdemes legyen dolgozni. Vagyis a minimálbér legalább 30-40 százalékkal legyen magasabb, mint a létminimum, az egészségügy és az oktatás viszont az ő verziójában is mindenki számára ingyenes lenne.

És hogy miért feltétel nélküli és mindenki számára elérhető valami, ha valójában feltételhez van kötve? Miért akarna dolgozni valaki, aki havonta 90 ezer forintot kap, miközben több mint hárommillió ember ennél kevesebb pénzből él jelenleg?

– Aki nincs a munkaerőpiacon, az feltétel nélkül kapná ezt a pénzt, ami legfeljebb arra lenne elég, hogy a minimális életszínvonalon megéljen belőle az illető. A feltétel nélküli alapjövedelem célja az, hogy senki ne éljen fizikai nyomorban, lelki megaláztatásban. Ha elég nagy ugrás van a szociális juttatás és a minimális bérek között, akkor annak van munkára ösztönző hatása. A nyomor lehetetleníti el a teljesítményt.

Persze a probléma túlmutat az alapjövedelem kérdésén. Attól még nem lesz munka, hogy az emberek dolgozni akarnak, s hiába van sok szabad állás egy-egy területen, ha a munkaerő nem elég képzett.

– Tarthatatlan, hogy az emberek nem tanulnak meg dolgozni, a kormányzat pedig még mindig az alacsony hozzáadott értékű munka irányába nyomja a társadalmat, miközben a szociális juttatások vagy a közmunka versenyezni tudnak az alacsony bérekkel – magyarázza Pogátsa.

A közgazdász szerint 2009-ben, amikor először felmerült az alapjövedelem kérdése, az akkori adó-, járulék- és bérarányok megengedték volna a bevezetését. Azóta viszont a kormány jelentősen visszavágta a szociális és egészségügyi kiadásokat, amelyek jelenleg 7-8 százalékkal alacsonyabbak, mint amennyit az uniós tagállamok átlagosan költenek ezekre a területekre. Ám Pogátsa úgy látja, még így is meg lehet próbálni bevezetni az FNA-t.

– Az embereknek anyagi biztonságot és tudást kell adni, hogy megmozduljon a munkaerőpiac. Befektetés nélkül nincs teljesítménynövekedés.
Krémer arra figyelmeztet, hogy a szociális biztonság megteremtésének az FNA legfeljebb egyik lehetséges eszköze.

– A minimális szinten garantálandó jövedelem biztonságát más eszközökkel is el lehet érni. Ilyen a negatív jövedelemadó, az univerzális szociális ellátások megfelelő kalibrálása vagy egy olyan, minimális jövedelmi szint meghatározása, ameddig a kisebb kerese­­tűek pénzét kiegészíti a segélyrendszer.
Krémer szerint az FNA elleni legfőbb érv az, hogy nagyságrendekkel drágább lenne, mintha csak azok kapnának jövedelmet, akiknek piaci és biztosítási bevétele elmarad az elfogadott küszöbértékektől.

– Ha mindenkinek jár az alapjövedelem, akkor az ehhez szükséges pénzt előbb ki kell vonni a gazdaságból, márpedig ez elviselhetetlen teher a piac számára.

Ma Magyarországon Krémer becslése szerint körülbelül 500 ezer felnőtt még a legalacsonyabb szociális juttatás, a 22 800 forintos foglalkoztatást helyettesítő támogatásnál is kevesebb pénzből él. Segélyekre a szociális transzferek mindössze egy százaléka megy.

– Ha a garantált minimális jövedelmet 30-35 ezer forintra emelik, az mindössze 200-400 milliárd forintba, az éves költségvetés egy százalékánál kevesebbe kerülne évente. Ezermilliárdos nagyságrendű többletelvonás vagy ennyi pénz tologatása a költségvetésben viszont értelmetlen, az ország fejlődése, így a munkaerőpiacok bővítése szempontjából kimondottan káros is – véli Krémer. – Közben persze megy a politikai hablaty, a pártok keverik a célt és az eszközt. Mindig azzal lehet nagyobbat nyerni, ami univerzális: a mindenkinek járó családi pótlék támogatottsága mindig magasabb volt bármilyen segélyénél.

Bánfalvi István szerint az alapjövedelem ma leginkább értékviták tárgya.

– Az, hogy minden ember egyenlő, humanista, demokratikus alapelv, amiben egyetértenek új és régi balolda­­liak, konzervatívok, liberálisok, plebejus nemzeti és zöld mozgalmak képviselői. Egyedül az etnikai nacionalista, fajvédő doktrína áll ezzel szemben, amely szerint vannak, akiket nem illet meg ugyanaz a méltóság, mint másokat. Nem véletlen, hogy Orbán Viktor ugyanabban a beszédében követelte a gyalázatos „etnikai homogenitást”, amelyben kijelentette: az alapjövedelem Magyarországon teljességgel elképzelhetetlen.