A lemezlovas nyargalása

Sablonos nyitókérdés: miért éppen Philip? Tizenkilenc évesen nem kérdez ilyeneket magától az ember, ahogy a tetoválás is úgy kerül a kézre, hogy később egy életen át magyarázzuk. „Miért, miért... hát Gérard Philipe után” – mérgelődött egy életútinterjúban, merthogy olyan is készült már vele. Emblematikus figura a Kálmán, a modern gagyitelevíziós világ kiábrándult hőse, a nemzeti értékválasztás embere.

Ketten a Korzón

Ifjúkorában – a kilencvenes évek elején – még trendi volt Dollynak, Charlie-nak, DJ X.Y.-nak lenni. Ezt nem lehetett megkerülni. Egy napon be is ugrott: „Philip leszek.” Ahogy Lennonnak álmában a Beatles. Később hangzatos mesék is születtek holmi angliai felmenőkről, de ez unalom szülte vicc volt. Philippé alakult, és kész. Egyéniséggé. Már az asszony is így ismerte meg, osztálytalálkozón persze még ma is Kálmán, de az már olyan szokatlan. Az ember húsz év után álnéven álmodik.

Pedig most változnak az álmok, mert Philip vélhetően eltűnik, hogy föltámadjon újra Kálmán. Az olyan Árpád-házis. Az egykor posztmodern Fidesz is visszatér ősi gyökereihez és a Szent Koronához. Egy nemzeti főintendáns nem lehet szórakoztatóipari stúdiócézár.

Nincs ebben ellentmondás. Rákaynktól nem idegen a philipes lazaság, ahogy a kálmános komolyság sem. Ha kigyullad a piros lámpa, ilyen felelősségteljes, megfontolt mondatok jönnek ki belőle (egy idő után): „Azt gondoltam, nem a név, hanem a tett fontos.” Vagy: „Ez egy nagyon sokrétű szakma.” Hősünk kora gyermekkorától tudta, hogy „emberek előtt szeretne dolgozni”, „nekik valamit mondani, hogy ez egy vers, egy dal vagy valamilyen műsor...”. Világos. A kis Kálmán szerény, szinte szemérmes, szívesen kicsinyíti szerepét, bár álmai merészek voltak. Szégyenlősen ismeri be: „Persze hogy én is arra vágytam, hogy hatalmas showműsorokban meg mit tudom én, több száz tagú stáboktól körülnyalábolva [álljak], ahogy egy húszéves ember elképzeli...” De Philip többre is vágyott. Önjellemzése erről árulkodik: „[én is] ...egy ilyen határait feszegető ifjú ember voltam a szüleim legnagyobb bánatára.” A világot akarta megváltani ő is.

A világot a leghatékonyabban az MTV Szerencsekerék és a Mindent vagy semmit! című műsorában lehetett megváltani. Rákay (akkor már Philip) a Riporter kerestetik megnyerése után évekig dolgozott itt, „közösségformáló, hangulat-előmelegítő emberként”. Lényegében arra ügyelt, hogy a gyágyugya népek szorgalmasan tapsoljanak, s a kényszerű felvételszünetekben ne széledjenek szét a büfében. ’97-től emberünk már a Z+ nevű halhatatlan zenei-kulturális csatorna sztárja. Termékeny korszakait 2002 után két vaskos Rákay-kötet koronázza meg, a Ketten a korzón (Wass Albert-estek zongorakísérettel) és a Ketten. Az alkotói módszer egyszerű. Belökik a kazettát, a gépírónő leírja, egy néger megfésüli a szöveget, és Philip dedikál. Ír. Általában aláír.

De fáradt nyilatkozataiból érződik, tíz év után megcsömörlött a honi fény-, művész- és tinivilágtól. „Túlságosan is beleláttam.” És sokat látott, maga is többre vágyott. Az ifjú sztár kiábrándultságát jelzik azok a videók, amelyek sivár műsorszünetekben mutatják a fásult, értékválságtól gyötört Philipet. Ezeken keményen káromolja a világot, benne saját műsorát és közönségét. „Olyan hülye k...ák nézik ezt a műsort.” „K... anyja ez a hülye szopi DJ Nyuszi... [hogy] mikor csókolóztál hahaha... először életedben azt a mocskos szájú... anyádat... [te] idióta állat...” Itt jobb, ha meg is állunk. Amit a szalag (és a stúdió népe) elbír, azt a papír kevésbé.

S bár durva megjegyzései, karakteres káromkodásai cinikusnak mutatják a romlatlan szekszárdi fiút, Philip nem lett kiégett fatalista. Valamire várt. Egy hívó szóra.

A nagy rendező

A történelem 2002. április 13-án lépett be Rákay Philip életébe. Akkor kérte fel Orbán Viktor a Z+ rutinos csevegőemberét: legyen a sorsdöntő Kossuth téri kampányzáró műsorvezetője. A legendás „sokan vagyunk, de nem elegen” kampány csúcspontja Orbán legnagyobb köztéri alakítása, oldalán Rákay Philippel és a professzorokkal.

„Épp a múltkor mondtam valakinek – nyilatkozza 2003-ban –, hogy ezek a hetek, amiket akkor átéltünk, a történelem részévé váltak, és ötven év múlva olvasni fognak rólunk a történelemkönyvekben... Vannak, akik mellett elmegy a történelem.” Philip mellett nem ment el, matematikailag is rögzítette.

Ezen a ponton idézzük fel újra Rákay ifjúkori álmát: én is „arra vágytam, hogy hatalmas showműsorokban és mit tudom én, több száz tagú stáboktól körülnyalábolva” álljak a színpadon. Ezt a nagy rendezőnek, Orbán Viktornak köszönheti. Philip a hangulatot kora estig fokozta, kétmilliónál állt meg a számolásban. A Kossuth téri matekóra indította el Hír TV-s karrierjét. Azóta árnyékként követi vezetőjét: évértékelő, ultimátum, nemzeti konzultáció, népszavazás, kampány nem folyhat nélküle.

Philip tökéletes színpadi konferanszié. Tíz centivel magasabb főnökénél, de hússzal mindig alacsonyabbnak látszik.

Révbe ért

2010-re Philip kinőtte a Hír TV-t. Állam volt az államban. Egykori (mára már eladott) cégei önkormányzatok stratégiai tanácsadóiként bábáskodtak, médiatréningeket szervezett. Kissé mulatságos is volt, amikor anyatelevíziójának politikai szerepvállalását nehezményezve felmondta munkaviszonyát. Hogy „a DJ-nek” a forradalom után adni kell valamit, hónapok óta világos volt. Hogy ez a fű alatti hatalmi játszma része, meglepő.

Philipünk húsz év után révbe ért. Kár, hogy a nagy zsákmány, a „nemzeti főcsatorna” – ahol szerény segéderőként indult – kiapadóban van. Sápatag, unalmas. Megmaradt „arcait” sorra nyugdíjazza. Nézettsége tíz százalék alá zuhant. Mondják, hogy ennek így kellett történnie. Nyugaton nincs így. A német köztelevíziók 20-25 százalékot birtokolnak. Az MTV1 végsőkig kitartó tábora a nyugdíjasnép. Ha az Önök kérték konzervműsorában a hatvanas évek kabarészámai futnak, ha Bilicsi Tivadar, Latabár Kálmán a sztár, az mindent elárul. A nemzeti főadó nézői zömükben öreg balosok.

Őket kell Philipünknek kiszolgálnia és – ha lehet – „átállítania”. Nehéz lesz. Csoda, ha lassan „visszakálmánosodik”?