A lázadó királyné

2016. május 2., 11:44

A Janikovszky-díjas Nógrádi Gábor „bűbájkomédiáját” – Az anyu én vagyok – 2014-ben mutatták be a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban. A Domján Edit-díjas Pap Lujza alakította az anya szerepét.

– Akkor láttam Lujzát először színpadon, aztán még megnéztem más előadásokban is. Zalaegerszegen játszik húsz éve, kiemelkedő tehetség. Úgy éreztem, írnom kellene neki egy monodrámát. De melyik nőalakról? Sokáig nem tudtam rá a választ. Idővel beugrott Erzsébet királyné, Sisi figurája. Nemcsak költőnő volt, nemcsak királyné, császárné, hanem hihetetlenül modern gondolkodású nő. Érzékeny, aki tud lázadni, meg is teszi, szakít mindenkivel, aki bilincsbe akarná verni, korlátozni a szabadságát. Mindent elolvastam róla, külföldi szakirodalmat is. Kilenc hónap felkészülés után hozzáfogtam az íráshoz. Sisi életének utolsó másfél órájáról szól a darab, genfi hotelszobájában játszódik, ahol visszafuttatja magában az életét – mondta a 168 Órának Nógrádi Gábor.
A Szerelmünk, Sisi című monodrámát vélhetően még idén színpadra állítják Pap Lujza előadásban.

Egyébként a héten sajtótájékoztatón jelentették be: Nógrádi Gábor író és Cakó Ferenc grafikus négy közlekedésbiztonsági gyerekkönyve az elmúlt húsz évben összesen 174 ezer példányban jutott el a gyerekekhez az ORFK Baleset-megelőzési Bizottság támogatásával. És ebben a két évtizedben majdnem a felére csökkent a gyerekek kerékpáros baleseteinek a száma. Nógrádi és Cakó ismeretterjesztő könyveit most újból megjelentetik.