A kuss nem hatékony

- Te is politikus akarsz lenni?

– Inkább király, na, az lennék. Lemennék a kocsmába, és azt mondanám, szervusz, nép. De félre a tréfát: semmiképp se lennék politikus.

– Miért? Más újságíró is ült már be a parlamentbe.

– Balett-táncos és kőfaragó sem lennék. Teljesen más szakmák.

– Könyved bevezetőjében a magyar politika őstörténetét taglalva „mokány kis Neander-völgyiről” írsz, aki „félretolt mindenkit”, hogy ő mondja meg, „ki ehet a mamut püspökfalatjából”. Ennyire a „Neander-völgyi” az alfája és ómegája a magyar politikai életnek?

– Orbán Viktorra gondolsz?

– Miért, te nem?

– Ő is az eszünkbe juthat. Nem tilos. Én mégsem konkrét személyre, hanem egy típusra utaltam. Pár év múlva jön más Orbán helyett.

– Vagy sok év múlva.

– Az is lehet. Ettől függetlenül ő egy típus, méghozzá ismétlődő. A politikához is speciális képességek kellenek: például határozottság, magabiztosság, karizma.

– A politika éppúgy élet-halál harc, mint a mamutölés az őskorban?

– Egy rendszer minél demokratikusabb, annál kevésbé élet-halál harc, és fordítva. Angliában nyilván nem mindegy, hogy a Munkáspárt győz-e vagy a konzervatívok, de bármelyik nyer is, a polgár hétköznapi élete ettől nem sokat változik. És sok múlik a politikusokon. Idézem Adyt, aki szerint „a magyar politikusok nagy része pojáca. Csak ne volna muszáj őket komolyan venni.”

– Ez a maiakra is igaz?

– Persze. Miért, te minek neveznéd azokat a politikusokat, akik nem engednek pénzt adni olyan sajtóterméknek, amelyik nem hódol be nekik?

– Miért lenne dolga a politikának, hogy pénzt csorgasson? Adjanak a piaci hirdetők, és kapjanak érte reklámfelületet.

– Egyetértek. Na de a piaci hirdetők nem adnak, mert attól félnek, ha nem megfelelő „irányba” reklámoznak, kiszáll hozzájuk a NAV. Ez a hangulat nagyon is a politikusokon múlik. Természetesen van sajtószabadság, csak közben a politika úgy döntött, dögöljünk meg.

– Vagyis kampánykönyvet írtál?

– Semmiképp.

– A választás előtt jelent meg.

– A kiadó úgy látta, egy ilyen könyv kampányban jobban eladható.

– Miről szól a kötet?

– Arról: nem tudni, hogy egy politikus mit tesz a jövőben, de talán múltbéli tetteiből, pályájának ívéből lehet rá következtetni. Mi várható attól, aki korábban az Ilk- Pál-féle minisztériumban és az MSZMP pártbizottságán dolgozott, majd az egyik legreformszelleműbb iskolarendszer-koncepciót valósította meg, s azt vallotta, sokféle a gyerek, ezért sokféle iskola és tankönyv kell, ám ma ennek ellenkezőjét állítja?

– Számos politikus tett már hasonló, Hoffmann Rózsa-i fordulatot.

– Számos politikus pedig nem.

– Például?

– Említhetek egy másik oktatáspolitikust: Pokorni Zoltán. Ő konzekvens pályát futott be, mindig ugyanazt az elvet vallotta.

– Ettől lenne ő jó politikus?

– Ebben nem vagyok biztos.

– Pokorni a partvonalra szorult.

– Kétségtelen, a magyar politikában sokszor az a sikeres, aki képes gyorsan igazodni az aktuális széljáráshoz. Önmagában nem baj, ha valaki módosítja a véleményét, hisz a világ is változik. De ha az egyik héten azt mondja, az oroszokkal semmiképp sem működik együtt, majd a következő héten pont az ellenkezőjét állítja, akkor azért gyanakodhatunk, hogy nem elvszerűen politizál.

– Hanem sikeresen.

– Most éppen. De például Bajnai Gordonnál nem látni nagy flikflakokat, pedig miniszterelnök is volt. Az elég komoly siker, nem? Ettől persze még nem állíthatjuk, hogy ha valaki többé-kevésbé konzekvens, megbukik a politikában. Számomra inkább az volt érdekes a kötetben, hogy a különleges életutakból kikerekedett az elmúlt huszonöt év politikatörténete. Persze nem kronologikusan, és nem is lexikonszerűen.

– A Göncz Árpádról szóló írás publicisztika, alig szerepel benne személyes adat. Miért?

– Ő kivétel. Az egyetlen szereplő, aki mindkét táborban elfogadott és népszerű. Demonstrálni szerettem volna, hogy léteznek „jó fej” politikusok is.

– Pintér Sándor belügyminiszter alig két mondatot kapott, pedig élettörténete igencsak színes.

– Pontosan ezért igényelne alapos feldolgozást, de nekem nem volt időm utánajárni, és kihagyni sem akartam őt. Rengeteg pletyka kering arról, mi lehet gyors felemelkedésének és meggazdagodásának titka.

– Simicska Lajosról ennyit írsz: „A nagyúr.”

– És lábjegyzetben hozzáteszem: jogi képviselőnk tanácsára ezt a szócikket inkább közzé sem tesszük. Ami persze geg, ám beszédes. Felfoghatatlanul nagy befolyása van a magyar közéletre, miközben alig szerepel a nyilvánosság előtt.

– Habony Árpád?

– Ő talán a következő részbe kerül. Bár ő sem mutatkozik. Nincs közjogi funkciója, szürke eminenciás. Minden párt mögött vannak ilyen alakok.

– Már nem élő, de az elmúlt huszonöt évben jelentős befolyással bíró személy neve nem vetődött fel?

– Kié?

– Mondjuk Horn Gyuláé.

– Nem, de lehetett volna. A szereplők többsége ma is aktív a közéletben. A minap azzal hívott valaki, hogy azért nem veszi meg a könyvet, mert nincs benne Kuncze Gábor. Sajnos a mennyiségi és a kapacitásbeli korlátok határt szabtak.

– Puch László?

– Talán azért maradt ki, mert már nem számít igazán aktív közéleti személyiségnek.

– Szili Katalin?

– Érdekes módon nem jutott eszembe, pedig simán bekerülhetett volna. Lassan összehozzuk a második kötet névsorát.

– Jávor Benedek?

– Inkább a hasonló karriert befutott Karácsony Gergelyt választottam.

– Miért?

– Róla mondogatták, hogy jaj, egy ilyen rendes, szimpatikus fiatalember miért áll politikusnak.

– Rendes ember áll politikusnak? És ha igen, nem darálja be a rendszer?

– Ha igaz a közvélekedés, hogy a politikába keveredő „rendes ember” felmorzsolódik, akkor megette a fene az egészet. Nagy a kísértés. De Karácsony kapcsán mégis elmondható: nem igaz, hogy csak tolvajok és potenciális rablók lesznek politikusok.

– Pedig ez az általános vélekedés.

– Amiért sokat tesznek maguk a politikusok is. Pedig amúgy egy demokratikus rendszert is tudnának működtetni. Mégis ilyen lett a közélet. Persze részben ők tették ilyenné. Nagy kérdés, hogyan kerültek ebbe a lefelé örvénylő spirálba, amiben még a fideszesek egy része sem érzi jól magát. Míg a baloldali politikusok olyanok, mintha rendezetlen rezgőmozgást végeznének, és jönnek-mennek, addig a jobboldaliak vasreszelék-darabkákhoz hasonlítanak, amelyek beállnak a középre helyezett mágnes felé. Nem vagyok biztos abban, hogy hosszú távon a rend, a fegyelem, a kuss a hatékonyabb. Szokás azt gondolni, a Fidesz sikerének a titka, hogy csak az mondható: Főnök, ez fantasztikus ötlet, nem is értjük, hogy lehetsz ekkora zseni. Szerintem viszont nagyon is van értelme a vitának.

– Még egy utolsó celebritás: Matolcsy? Ő miért maradt ki?

– A tréfás megjegyzései miatt ő egyszerűen megírható, ám pont ezért túl könnyű célpont is.

– Úgy véled, a magyar érzelmi, és nem értelmi alapon választ. Van pár emócióbomba a magyar közéletben, de mind közül a legnagyobb Gyurcsány Ferenc. Ha igaz a tétel, házon belül, majd országosan is neki kéne nyernie a versenyt a miniszterelnöki posztért.

– Gyurcsány stílusán látszik: nagyon akar nyerni, és ha kell, a célért meghal a pályán. Szokták mondani, a Fidesz csak akkor győzhető le, ha egy ellen-Orbánt, egy másik autokrata vezetőt épít fel a bal. Ami persze nem igaz, hiszen 2002-ben Medgyessy megnyerte a választást, pedig ő igazán nem volt néptribun alkat. Persze, kell az érzelem. De az értelem is.