A közszolgálat kézi vezérlése

– A szemem láttára csaptak le önre a kazincbarcikai „nem a szoci tévétől vagyunk” munkatársai. Jót nyilatkozott nekik. Rablóból pandúr?

– Értem a jópofa hasonlatot. De ezen a térfélen is komoly munka zajlik. A híradóban jobbára mások által szerkesztett szövegeket mondtam. Itt, a politikában egész másra kell berendezkedni.

- Mire?

– Arra, hogy megfogalmazzam a KDNP törekvéseit. Van ugyan központi kommunikáció, de egyénenként annál jóval többre van szükség.

– Még 2004-ben arra az internetes olvasói kérdésre, hogy érdekli-e a politika, azt válaszolta: „Nem nagyon, de muszáj.”

– Akkoriban valóban nem kötött le a pártpolitika. A helyzet 2002 után konstansnak tűnt, a kormány komoly hiteleket vett fel, hogy jóléti kiadásokkal fenntartsa magát.

– Az ön számára mikor borult ez a „konstans” helyzet? Csak 2006-ban, az elhíresült „veszélyben az én hazám” rádiós jegyzete idején?

– Érzelmi szempontból a 2004. decemberi népszavazás jelentett határvonalat.

– Pályájának csúcsán, az MTV országosan ismert híradósaként nyilván tudta, hogy a szavainak súlya van. Mégis „ellenzéki” politikai állásfoglalásra ragadtatta magát a közrádióban.

– Az nem pártpolitikai, inkább nemzetpolitikai állásfoglalás volt. Mindig is élt bennem az ott elhangzott közéleti aggodalom. Olykor persze elnyomta az általános elégedettség, amit például az orvos és a pedagógus barátaim körében tapasztaltam, amikor egyik napról a másikra kétszeres fizetést kaptak. Vagy amikor nyugdíjas anyósom meglátta a pénzes postás duplára tömött táskáját. De később látni lehetett, hogy ebből – pestiesen szólva – bukta lesz, elperecelünk.

– Kapott kritikát jócskán a politikai coming out után.

– Mások mellett Mester Ákostól, akinél még dolgoztam a rádiós 168 Órában. Azt írta, ezek után csak azt várja, mikor tűnök fel a Hír TV-ben.

– Azt is írta: „A közrádió mikrofonja előtt is önazonosnak kell maradnia azzal a tévéhíradós moderátorral, aki csupán tényeket, információkat közölhet, de még célzás vagy utalás formájában sem lehet hírmagyarázó, kommentátor, helyzetelemző, publicista, hanem csak redukált szerepkörű médiaszemélyiség, akinek sztárolt helyzete és sztárgázsija van, de politikai véleménye nincs.”

– Véleménye azonban lehet, és el is mondhatja. Én viszont mást mondok: tényleg klónokat kell gyártani? Hol van az előírva, hogy nagy fizetéssel kell befogni valakinek a száját? Nincs ez rendben.

– Közszolgálatban a műsorkészítő maradjon objektív, ne befolyásolja semmilyen politikai nézet. Mi ezzel a baj?

– Ezzel egyetértek. Csakhogy ezt morális alapon kell elérni, és nem többmilliós fizetésekkel.

– Az ön szövegének nem volt politikai tartalma?

– Nem. Takács Albert ombudsman is azt állapította meg, hogy a szöveg nem meríti ki a politikai állásfoglalás fogalmát. Civilben miért ne tehetne valaki patrióta állásfoglalást, miközben a munkahelyén professzionálisan helytáll? A kettő elválasztható, igaz, szűk a mezsgye.

– Állítólag még újságíróként politikai tanácsokat adott a KDNP-nek.

– Soha. Politikusnak egyetlenegyszer adtam tanácsot, méghozzá a volt MDF-es Kulin Ferencnek, aki hétvégén diót szedett, és panaszkodott, nem jön le a zöld a kezéről. Javasoltam neki, használjon citromot.

– Úgy tudni, végül mégis az előző kormányt bíráló kijelentései miatt került le képernyőről. Azt nyilatkozta: „A sajtó eddig is úgy működött, hogy bemondtuk, melyik oldal mit állít. A műfajból következik tehát, hogy egy híradóban nemcsak tények vannak, hanem hírek is, és ami elhangzik, annak jó, ha ötven százaléka valós.” Tartja még ezt az állítást?

– Tartom.

– Ezek szerint a politika határozza meg, mi hangzik el a híradóban.

– Nem, pont ellenkezőleg: a szerkesztők. A híradó egy tér, amelyet ha nem az újságíró és a nyilvánosság tölt be, akkor betölti a politika, a gazdasági erő, a pénz, a hatalom.

- Hangoztatta: kézi vezérlés zajlik, a média csendben együttműködik a hatalommal.

– Ezt egy másik helyzetben mondtam, és nem állítom, hogy most így van. Azt meg pláne nem, hogy így kéne lennie.

– Kormányváltás után a közmédiumokban miért cserélik le azonnal a hírigazgatókat, főszerkesztőket, riportereket?

– Előtt, után, az MTV-ben hol így volt, hol úgy. Nem tudom, ez összefügg-e a váltással.

– Alighanem.

– Hadd ne én elmélkedjem erről. A döntéseket a televízió vezetése hozta meg. Csak annyi közöm van az aktuális ügyekhez, hogy minden szereplőt ismerek. Úgy kétszázötven ember dolgozik a hírigazgatóságon, közülük hatot küldtek el.

- Hat fajsúlyos embert.

– Két volt kollégáért fáj is a szívem.

- Akkor ön szerint mit befolyásol a politika?

– Az a szerepe, hogy megalkossa a működés kereteit, és a jelöltjeit bevigye a rendszerbe, hogy általuk érvényesítse a küldetését. Ahol politikai kiválasztás alapján alakítunk ki testületeket, ott nem fognak farizeus módon viselkedni, hogy kérem, itt nincs szó politikáról.

– Lassan elkészül az új médiatörvény. Sikerült meghatározni, mit jelent a közszolgálat?

– Nem, de most ez nem is volt feladat. A médiahatóságról szóló törvény amúgy is előírta a közszolgálati testület felállítását és a közszolgálati kódex megalkotását.

- A közszolgálatiság meghatározása nélkül nehéz lesz kódexet alkotni róla.

– Na, akkor vegyük elő az európai fogalmat, röviden. Az ötvenes évek Európájában a béke, a demokrácia és a gazdaság felépítésének szolgálatában működtették a közszolgálati médiumokat. A közfeladat pedig az idővel változik: a mai közszolgálat a biztonság kategóriáit helyezi előtérbe, az állampolgárit, a szociálist és a kulturálist.

- Ezen elveket szolgálnák a család, a házasság és a kiskorúak védelméről vagy épp a hungarikumok szerepeltetéséről szóló módosító indítványai?

– Pontosan.

– Hogyan képzeli a családok védelmét a képernyőn? A Grimm-meséket vagy a Szeleburdi családot sem lehet majd levetíteni?

– A Btk.-ba se írják bele, miként fordul be a fejszés gyilkos a sarkon, és hogyan üti le a szerencsétlen öregasszonyt. A lényeg: az alkotmány védi a család és a házasság intézményét, ezért a törvényhozásban is ezt kell biztosítani. Ehhez eszköz például a frekvenciahasználat kiosztása, amelynek során az állam feltételként szabhatja: nem kerülhet adásba olyasmi, amire a családok felhördülnek. A javaslatot a Népesedési Kerekasztal és a Nagycsaládosok Egyesülete is támogatja.

– Több szakember szerint az államnak nem dolga beleszólni a tartalomba, a közönség – felnőtt emberek – majd eldönti, mit néznek, és mit engednek nézni a gyereknek.

– És a szülő honnan fogja megtanulni a normákat, amelyeket követnie kell? Azt ki határozza meg? Elég felnőtt a közönség, hogy eldöntse: kábítószerezik, dohányzik, iszik-e, vagy sem. Szerintem nem. Még a legborzasztóbb génkezelt szójás élelmiszert is hazaviszi. Olyan műsorok kellenek, amelyek feltárják ezeket az összefüggéseket. A módosító indítványaim természetesen nem azt javasolják, hogy éjjel-nappal hungarikumokat kell nézni, és azon keresztül oktatni a népet. Mutassuk be például a családon belül erőszakot, de ne felszínes akciófilmekben, hanem elmélyülten, felkészülten, a jelenség okait feltárva. És azt is mutassuk be, milyen harmonikusan is működhet egy família. Ezért kell a szabályozás.

– Az új médiarendszer kritikája szerint egy politikai erő nem juthat annyira domináns helyzetbe, hogy befolyásolja a média működését és tartalmát. Az új médiahatóság élére Orbán Viktor viszont kilenc évre nevezte ki az elnököt. Rendben van ez így?

– Lehet azon rugózni, hogy sok vagy kevés ez a kilenc év. Tizenkettőhöz képest kevés, hathoz képest sok. De még sokszor kilenc év áll előttünk. Másfelől pedig akkor lesz teljesen rendben, ha az Alkotmánybíróság sem emel kifogást.