A közoktatás buktatói

2006-ban a buktatás lehetőségét szülői döntésre bízták. A most hatályba lépő módosított Közoktatási Törvény visszaadta ezt a jogot a pedagógusoknak, ami felszította a kedélyeket, a buktatást többségében helyeslők és az ellenzők közt. Ha az elképzelésekben különböző szemléletet képviselnek is, abban egyet értenek, hogy a változtatáshoz mindenképpen pénzre lesz szükség.

Dr. Rapos Nórát, ELTE Alkalmazott Neveléselméleti Tanszék adjunktusát kérdeztem a buktatásról.

– Jobban érthetővé válik a buktatás elutasítása, ha azt az értékelési folyamat egészéhez kötjük. Azok a szakmai vélekedések, amelyek a buktatás megszüntetést támogatták, abból indulnak ki, hogy a buktatás nem önmagában szemlélhető elem, hanem egy nagyobb értékelési rendszer része. A fejlesztő értékelés, vagy a tanulást támogató értékelés abból indul ki, hogy a diákok különböző tanulási utakat járnak be más-más ütemben, mert alapvetően különbözőek. Más előzetes tapasztalattal, tudással érkeznek az iskolába, más tempóban tanulnak, másképp értelmeznek problémákat, mások a tanulási szokásaik, s persze mások a szociokulturális körülményeik, stb. Ezért hosszabb tanulási ciklusokhoz kötődően lehet csak megítélni egy-egy diák valós fejlődését, és a segítséget a tanulásban nem a mechanikus ismétlés, hanem a személyre szabott támogató értékelés jelenthet.

Megmarad a szöveges értékelés is. Ez megfelel a fejlesztő értékelés kritériumának?

– Sok magyarországi iskolában elterjedt szöveges értékelésben a korábban számszerű 1, 2., 3., 4., 5 jegyeket átváltották szöveges skálára, mint például: nem megfelelő – átlagos – átlagon felüli – kiváló, de ez nem egyelő a fejlesztő értékeléssel. A szöveges értékelés lényege ezzel szemben épp az, hogy azonosítsa a tanulási eredményeket és hiányokat, s abban segítse a diákokat, hogy miképp tud továbblépni. Ehhez valós visszajelzések kellenek például szöveges értékelés formájában. Vagyis a szöveges értékelésnek csak akkor van értelme, ha azt megfelelően alkalmazzák.

Egy jó szöveges értékelést nem lehet jeggyé formálni, mert más elvi alapon működik. Egy ilyen új pedagógiai rendszernek a megismertetése mindenképp hosszú, több lépcsős, és stratégia kialakítást igénylő folyamat. Az évtizedes tradíciókkal rendelkező hagyományos tanítás-tanulás folyamatához kötődő alapvetően csak az osztályzásra építő értékeléshez szokott diákoknak, pedagógusoknak, szülőknek és az iskolavezetésnek egyaránt párbeszédbe kell kezdeni

Érdemes elgondolkodni azon, mi adja az osztályzás előnyeit, miért ragaszkodunk hozzá. Kevesebb munkával jár, bár ez is komoly szakmai feladat lehet. Gyakran szokták említeni, hogy objektívebb, pontosabb. Ez azonban nem igaz, az osztályzás épp olyan becslés, mint más nem valódi mérésen alapuló értékelés. Aki volt már iskolás, ezt a saját bőrén is tapasztalata.

Egyet ért azzal, hogy a buktatás visszaállítása egy fajta ráható eszköz a kötelességek megtanulására?

– A kötelességek megtanítása lényeges elem, mind nevelési, morális; mind munkavállalói szempontból. Nem hiszem azonban, hogy ennek a buktatás a megfelelő útja. A buktatás során egyébként is úgy kezelünk egy diákot, mintha mindenből, egységesen rosszul teljesített volna, hisz mindenből újra járja az adott évfolyamot. Holott jól tudjuk, hogy ez nem így van. Másrészről azért is fura javaslat az évismétlés, mert ha nem változik semmi a tanulás módjában, támogatásában, akkor mitől várjuk, hogy egy év múlva jobban menjen a tanulónak. A buktatásba vetett hitt mögött az a közkeletű vélekedés húzódik meg, hogy a tanulás eredménye a diák szorgalmán múlik. Nem merül fel a ’nem képes megtanulni, vagy nem kínáltam jó utakat, hogy meg tudja tanulni’ gondolata. Ebben a logikában válik igazán a fegyelmezés eszközévé. A buktatás inkább stigmatizál, mint segít. Azt üzeni, hogy nem vagy elég jó. Azt pedig régóta tudjuk, hogy az ilyen üzenetek önmagukat beteljesítő jóslatként is működnek majd.

Gyakran fogalmazunk úgy, a buktatás körüli vitákban is, hogy vannak „gyengébb képességű” tanulók. Csak egy képessége van egy gyereknek? Személyes tapasztalataiból mindenki tudja, hogy ez nem így van. A gyerekek sokfélék, sokféle tudással és képességgel, s az igazi pedagógiai tudás, ha ezeket felismerik, és megfelelően tudják fejleszteni. A kis létszámú osztályok általában vitathatatlanul könnyebb fejlesztési teret jelentenek, de azt is tudni kell, hogy nem találtak közvetlen kapcsolatot az osztálylétszám és a diákok eredményesebb fejlődése közt. Vagyis önmagában az osztálylétszámok csökkentése, változatlan pedagógiai eljárások mellett, nem jelentenek elégséges feltételt.

Megoldás lehet a fejlesztő pedagógusok alkalmazása?

– Nagyon fontos az a tudás, amit egy fejlesztő pedagógus egy-egy gyermek támogatásában jelenthet. Itt persze fontos hangsúlyozni, hogy miképp történik az a fejlesztés. Ha a tanulás olyan folyamat az osztályban, ahol szoktunk tévedni, hibázni, és segítséget kérni, s ez természetes dolog, akkor könnyebben kér támogatást, az, aki nehezebben halad. Ilyen esetben nem alakul ki kudarcélmény. Ugyanakkor a fejlesztés nem csak a fejlesztő pedagógus feladata, sőt! A tanulás azonban csak akkor eredményes, ha heterogén a csoport, vagyis ha a sok szempontból különböző diákok együtt dolgozhatnak. Jól látszik, tehát, hogy nehéz önmagában beszélni a buktatásról értékelésről, mert az, szorosan összefügg azzal, hogy miképp gondolkodik szülő, tanár, diák a tanulásról.

A Pedagógusok Szakszervezete elnöke, Galló Istvánné egyet ért a törvénymódosítással. Véleménye szerint, a pedagógus szakmai felelősséget vállal azért, hogy a tanuló teljesítette az adott év követelményeit. Képtelenségnek tartja, hogy szakmai döntéshez a szülő beleegyezése kelljen.

- Ez olyan, mintha a vakbélműtét szükségességének eldöntését laikusra bíznánk

Eltérő érési folyamat, eltérő fejlődési szint miatt, nem biztos, hogy az egységes követelményrendszert minden gyerek tudja teljesíteni.

- Hat-hét éves gyerek esetében nagyon különböző a fejlettségi szint lehetséges, akad olyan, aki négyéves gyerek szintjén van szellemileg, akit megtanítani írni, olvasni, rettenetesen nehéz a gyereknek és a pedagógusnak is. A részképesség hiányával, vagy lemaradással küzdő gyerekek a mai oktatási rendszerben normál osztályba járnak, de ezeknek a hiányoknak a pótlására megfelelő szakemberekre lenne szükség, ami sokszor nincs a közoktatási intézményekben. Önmagában az osztálytanító egyedül nem tud ezzel a feladattal megbirkózni. A pszichológusok azt mondják, hogy nem ad esélyt, kudarcot, traumát okoz a gyereknek, ha megbuktatja, de a gyakorló pedagógusok úgy érvelnek, hogy a gyerek a hátrányát csak növelné, ha továbbhaladna megfelelő alapok nélkül.

A gyerek számára a bukás hatalmas trauma. Ha az első négy évfolyamot egy egységes tanulási folyamatnak tekintenénk, akkor elkerülhető lenne a buktatás?

– Közoktatási intézményekben évfolyamonként van egy tudásszint, amit szükséges elérni. Nem kell teljesen búra alatt tartanunk a gyereket, hiszen ő is látja, a többiekhez képest, hol áll. Ha megfelelő teljesítmény nélkül, visszük tovább, akkor a hiányok egyre nagyobbak lesznek, és amiatt, hogy nem tud teljesíteni, kedvét veszti. Arra nem nevelhet az iskola, hogy nem tudsz írni, olvasni, a követelményt nem teljesítetted, de azért tovább haladhatsz. Ez a gyerek becsapása is. Mérlegelni kell, melyik a nagyobb kudarc a gyerek számára. Ha évet ismétel, bekerül egy új közösségbe, és a társai nem tudják, hogy évismétlő, vagy az, amikor ő lesz a „bezzeg Jancsika”, aki soha nem érti meg azonnal a dolgokat, és a tanító néni mindig ott ül mellette, mert állandó segítségre szorul. Ez is kudarc a gyerek számára. 27 éves tanítói tapasztalatból mondom, hogy a pedagógus csak nagyon ritkán buktat, mert szakmai gyakorlata alapján meg tudja ítélni, hogy ha lassabban is halad a gyerek, képes lesz utolérni a többieket. Előfordulhat, hogy úgy látja, valakinek szükséges még egy év ehhez. Ilyenkor a pedagógusnak szegezik a kérdést, vajon mindent megtett-e, hogy a gyerek ne bukjon meg, de érdemes a szülőt is megkérdezni, vajon ő is megtett-e mindent, hogy a gyerek az elvárásoknak megfelelően tudjon teljesíteni.

Kétségtelen, a szülői felelősség a legnagyobb. Ugyanakkor mégis a gyereket büntetjük a bukással. Szükség van erre? Ha nem kap otthonról megfelelő motivációt, talán a pedagógustól kaphatna.

– Az a gyerek, akinek a szülő engedi, hogy este 10-12-ig nézze a tévét, nem tud másnap teljesíteni, fáradt lesz, magatartásproblémás, és képtelenség motiválni. Szögezzük le, a bukás, a buktatás az nem büntetés, csak egy jelzés, hogy a gyerek, az előírt követelményeknek még nem tudott megfelelni.

Kevesebb iskoláskorú miatt a kisebb létszámú osztályokban több figyelmet kaphatnak a gyerekek?

Igen, de a módosított Közoktatási Törvény most már arra is ad lehetőséget, hogy az átlagosztály-létszámtól felfelé, akár 30%-al eltérjenek. Az intézményeket a többségében pénzhiánnyal küzdő önkormányzatok tartják fenn, az ő kompetenciájukba tartozik, hogy összevonják az osztályokat, ami azt jelenti, hogy általános iskolában 32-35 gyerek is ülhet egy csoportban. Amikor a pedagóguson kérik számon a tanuló iskolai kudarcait, akkor azt is meg kellene nézni, milyen körülmények között tanítanak.

Megoldás lehetne az évismétlés elkerülésére, ha minden iskolában lenne fejlesztő pedagógus?

–Nagyon sokat segítene. A gyerekek nagy részénél a lemaradást a fejlesztőpedagógus a maga speciális módszerével pár hónapon belül pótolni tudja. Csakhogy fejlesztőpedagógus csak ott van, ahol a fenntartó önkormányzat erre státuszt biztosít. Ha nincs, akkor ez a feladat a tanítóra hárul. Ma 90 százalékban differenciált órákat látunk, ahol, a pedagógus ismeri a gyerekek közti különbségeket, és ennek megfelelően, csoportosan különféle feladattípusokat ad. Nagy munka a pedagógusok számára, hogy a különböző csoportoknak előkészítse a feladatokat, ellenőrizze, a gyerekeket, megtanítsa, hogy amíg a lassabban haladókkal foglalkozik, addig a gyorsabban haladók önállóan dolgozzanak.

A csökkenő gyereklétszám miatt ismét várható pedagógusok elbocsátása?

Valószínű. 2007-ben 6-7000 kolléga maradt ténylegesen munka nélkül. Akkor az ok a tanulólétszám-csökkenés és az engedélyezett magasabb csoport létszám volt. A kiszámítható demográfiai mélypont miatt, akkor azt ajánlottuk, kezdjék el az átképzésüket a pedagógusoknak fejlesztő pedagógussá, vagy szociális munkássá, hiszen a közoktatási intézményekben családsegítő szociális munkásokra is szükség van. A másik javaslatunk az volt, hogy az állás nélkül maradt pedagógusokat vegyék fel az önkormányzatokhoz, hiszen nagyon sok vidéki kistelepülésen nincs olyan köztisztviselő, aki a közoktatáshoz értene. A válasz az volt, hogy nincs erre pénz. A legnagyobb pazarlás, ezeket az oktatáshoz értő egyetemet, főiskolát végzett embereket kiengedni a rendszerből, és a tudásukat, ismereteiket nem hasznosítani

Az egymástól időnként nagyon eltérő közoktatási intézményeket látva, megvalósulhat egyáltalán az esélyegyenlőség?

– Amikor a közoktatási intézményeket a teljesen autonóm önkormányzatok tartják fenn, akkor milyen lehet a magyar közoktatás rendszere? Az természetes, hogy a kötelezően előírt feladatokat, közoktatás működtetését az önkormányzatok ellátják, de hogy azt milyen minőségben teszik, abban már szélsőségesen nagy különbségek vannak. Buktassunk, ne buktassunk, írásbeli értékelés, mindennapi testnevelés, a tanulmányi kirándulások a határon kívüli magyar lakta területekre. Sok mindenről szóló indítványok kerültek a parlament elé, de a közoktatás finanszírozásáról még semmit nem hallottunk. Pedig a tartalmi változtatások mellett a legfontosabb a közoktatás garantált finanszírozása lenne. Ehhez viszont pénzre van szükség, nem is kevésre. Ha az első döntése a parlamentnek a 30 százalékos átlag csoportlétszámon való túllépés megszüntetése lett volna, akkor nem 30-35 fős osztályokban kellene a gyerekeknek tanulni, de ez, pénz kérdése. Pontosan látjuk, hogy hol akad el a gyerek első második osztályban, ahhoz, hogy segítsünk nekik, fejlesztő pedagógusokra lenne szükség, de ezekhez a státuszokhoz is pénz kell. Sok a problémás gyerek, sok az igazolatlan hiányzás, most törvényt hoztak, hogy a gyermekek után járó pénzt bizonyos esetben, a család természetben kapja meg. Szükség lenne az intézményekben gyermekvédelmi felelősre, aki ilyen esetben segítené a családokat. Most az önkormányzaton múlik, hogy van-e az intézményekben ilyen státusz. Nem esett szó a gyerek szabadidejének, délutánjának értelmes eltöltéséről. Ehhez szabadidő szervezőre lenne szükség minden intézményben, de ehhez a státuszhoz is pénz kell. Ha nincs, ne csodálkozzunk, hogy a gyerek cselleng az utcán, vagy ül a számítógép előtt.